Áprilisi óránkon a megküzdési stratégiákkal és az önbecsüléssel foglalkoztunk. Fontos téma ez ötödik osztályban is, és nemcsak az új tantárgyak és új tanárokkal való kapcsolatok tekintetében. Mindennapok során számos olyan helyzetbe kerülnek, amikor magukkal és a környezetükkel kapcsolatban számos kérdés, kétely merül fel. Beszélgetés során közösen összegyűjtöttük azokat a helyzeteket, amelyekkel a gyerekeknek meg kell küzdeniük a mindennapokban. Papírra nyomtatva egyfajta szavazást bonyolítottunk le, s közben maguk is rácsodálkoztak, hogy ha nem is beszélnek róla, a társaik is olyan (vagy hasonló ) problémákkal szembesülnek. Gyűjtöttünk megoldásokat a gyerekekkel, hogyan kezeljék ezeket a nehéz helyzeteket, milyen dolgok (sport, zene, társas kapcsolatok) segíthetnek átlábalni ezeken az akadályokon.
Megbocsátás
Kölcsey Ferenc Főgimnázium ,29-es számú Napközi Otthonos Tagóvoda
A megbocsátás gyakorlása témakör feldolgozásában A SZEPLŐS című gyógyító mese szoglált alapul. A gyerekek megtekintették a mesét, és együtt éreztek a kigúnyolt kisfiúval, aki annyi bántást kapott ártatlan szeplői miatt, és akit egyedül csak a kedves kis Napocska tudott jókedvre deríteni, mert megértette a kisfiúval, hogy a szeplőket nem szabad szégyelnie, mert azok teszik őt igazán különlegessé…
Ezt követve, megbeszéltük azt is, mennyire fontos dolog a megbocsátás, hiszen a mi kis szeplős hősünk is csak azután tudott igazán boldog lenni, miután megbocsájtott azoknak, akik kigúnyolták őt. Természetesen mindenki úgy érezte, hogy nagyon szeretne olyan kedves és vígasztaló Napocska lenni, aki vidámságot hozhat mások életébe. Így aztán el is készítettük ezeket a ragyogó Napocska maszkokat…
Nevelési célok
• A gyermekek megértsék, hogy mindannyian hibázhatunk.
• Megtanulják, hogyan fejezhetik ki a sajnálatukat és hogyan fogadhatják el mások bocsánatkérését.
• Érzelmi intelligencia, empátia és kapcsolati rugalmasság fejlesztése.
Körkérdések:
• Előfordult, hogy valaki megbántott?
• Hogyan érezted magad?
• Te bántottál már meg mást, akaratlanul?
A foglalkozáson a megbocsátás témáját jártuk körül. A gyerekekkel közösen beszélgettünk arról, milyen érzés megbántani valakit, és milyen nehéz – mégis fontos – bocsánatot kérni és megbocsátani.
Meséket, hétköznapi helyzeteket idéztünk fel, majd a tanulók saját élményeiket is megoszthatták, amikor ők bántottak meg valakit, vagy velük történt ilyen. Kiemeltük, hogy a megbocsátás nem felejtést jelent, hanem egy tudatos döntést: azt, hogy nem hordozzuk tovább a haragot, és esélyt adunk az újrakezdésre.
A foglalkozás végén kis „békejegyeket” készítettünk, amelyeket bárkinek oda lehet adni egy bocsánatkérés vagy békülés jeleként.
A boldogságóra elején és a végén Bagdi Bella dalokat hallgattunk. A témát most is mesével dolgoztuk fel. A mese után beszélgettünk. Végül elkészítettük a bocsánattojásokat.
Az órát a hónap dalával kezdtük, majd beszélgetőkör következett, melynek során mindenki elmondhatta, hogy az elmúlt időszakban milyen helyzetben tapasztalhatta meg, hogy a megbocsátás boldogít bennünket, utána sokkal jobban érezzük magunkat.
A teremben kijelöltünk három sarkot: 1. könnyen megbocsátom, 2. talán megbocsátom, 3. nem bocsátom meg. Tíz különböző súlyú állítást fogalmaztam meg a korosztálynak megfelelő problémákról, konfliktushelyzetekről. A diákoknak abba a sarokba kellett állniuk, amely az adott kérdés alapján rájuk jellemző. Minden állítást rövid közös megbeszélés követett. Megbeszéltük, hogy láthatóan minden ember más és más, de fontos tudnunk: az, hogy megbocsátok az embernek, az nem egyenlő azzal, hogy semmisnek veszem a problémát, vagy elfogadom a tettet is. Magát a bocsánatkérést fogadom el, és ezzel együtt azt, hogy az ember esendő.
Ezután a tanulók emlékeikben kerestek olyan szituációt, mikor valakit megbántottak. Egy hozzá írt levélben kértek bocsánatot, melyet pár perc alatt fogalmaztak meg tömören. Megbeszéltük a megbocsátás lépcsőfokait, majd szerepcserés empátiajáték, végül meditáció következett.
Debrecen-Józsa Kerekerdő óvoda
A tündérek vajon léteznek?
A gyerekekkel való közös beszélgetés során elővettük a varázspálcánkat és a varazsszavakat egy selyem kendőbe tettük.
Egymás felé fordulva mondták a társaknak, hogy kit miért szeretnek, miért bocsassanak meg, s legközelebb vigyázni fognak, hogy ne okozzanak szomorúságot egymásnak. Jó volt látni a szeretet ölelést és a kedves pillantasokat.
A varázsfa festése közben vidám dalokat énekeltünk.
Bocsáss meg, és boldog leszel”
Április hónapban kiemelt figyelmet fordítottunk a gyerekekkel a megbocsátás témájára. Beszélgetéseink során azt próbáltuk közösen megérteni, hogyan érezzük magunkat, amikor haragszunk valakire, és mi történik bennünk akkor, amikor sikerül elengedni ezt a haragot és megbocsátani egymásnak. Szóba került az is, hogy mit tehetünk akkor, ha valaki megbánt bennünket, illetve hogyan viselkedjünk, ha mi bántottunk meg mást.
Fontosnak tartottam, hogy a gyerekek saját élményeiken keresztül értsék meg: a megbocsátás nem gyengeség, hanem felszabadító, gyógyító erejű cselekedet. Egy egyszerű, de hatásos eszközt használtam szemléltetésként: egy lufit, amely jelképezte a bennünk felgyülemlő haragot. Ahogy fújtuk bele a „harag levegőjét”, egyre nőtt, feszültebb lett – és amikor már nem bírta tovább, kidurrant. Így beszélgettünk arról is, hogy a bennünk maradó, ki nem adott feszültség hogyan robbanhat ki, és milyen következményei lehetnek – nemcsak ránk, de másokra is.
A téma feldolgozását relaxációs gyakorlattal vezettük be: a „Fújj-fújj” gyakorlat során arra kértem a gyerekeket, hogy képzeljék el, ahogy különféle szelek lesznek. Mindenki másféle hangot próbált meg fújni, így létrejött egy különleges, hangteli „szélkórus”. Ez nemcsak ráhangolta őket a foglalkozásra, hanem segített megnyugodni, befelé figyelni, és feloldani a feszültséget.
Ezt követően elmeséltem a Bezzeg Andrea által írt Tündéri mese, amit a Kerekerdő mondókával vezettem be, hogy felkeltsem az érdeklődésüket. A történet után közösen „útra keltünk” – a képzeletbeli varázserdőt egy valódi arborétum testesítette meg. Útközben sokat beszélgettünk arról, hogyan tudjuk óvni a természetet, és milyen fontos, hogy ne csak egymással, hanem a Földdel is szeretettel bánjunk. Megbeszéltük, hogy a fák is érző lények: fáj nekik, ha letörjük ágaikat, vagy ha leszakítjuk a virágokat. A természetet tisztelni kell – és ha óvjuk, Földanya is megbocsát nekünk.
Az arborétumban játékos mozgásos feladatokkal folytattuk a napot. A gyerekeket arra kértem, hogy keressenek egy fát, és öleljék át, majd guggoljanak le egy virág mellé. Kipróbáltuk a fa jógapózt is, amely során mindenki képzeletbeli fává változott. Stabilan álltak, gyökereztek, és amikor már elég magabiztosnak érezték magukat, össze is kapaszkodtak, mintha egy erdő fái lennének egymás mellett. Ez a gyakorlat nemcsak egyensúlyérzéküket fejlesztette, hanem belső nyugalmat is hozott számukra.
Következő játékunk a „Szeretlek, megbocsátok, boldog vagyok” nevet kapta. A gyerekek körben szaladgáltak, majd minden vezényszóra más-más mozdulatot végeztek: a „szeretlek” szó hallatán szívecskét formáltak a kezükkel, a „megbocsátok” szóra megkerestek valakit a körben, és megölelték, míg a „boldog vagyok” pillanatában helyben ugráltak, és a karjukat a magasba nyújtották.
A mozgás után a gyerekek többször is végigmentek a Kneipp-taposón. Megbeszéltük, hogy milyen érzés a talpuk alatt a különböző természetes anyagokon lépkedni. Meséltem nekik a Kneipp-módszer jótékony hatásairól, arról, hogy a hideg-meleg, kemény-puha váltakozása hogyan serkenti a vérkeringést és nyugtatja az idegrendszert.
A nap végén egy közös énekléssel zártuk a tevékenységet. Meghallgattuk Bagdi Bella Ho’oponopono című dalát, miközben körben álltunk. A dal szelíd üzenete – „Sajnálom, kérlek bocsáss meg, köszönöm, szeretlek” – segítette a gyerekeket abban, hogy elmélyítsék azokat az érzéseket, amelyekkel a nap folyamán találkoztak. A dal közben lehetőségük volt arra, hogy megöleljék azt a társukat, akitől bocsánatot szerettek volna kérni, vagy akinek csak egyszerűen szeretetet akartak adni. Megható, csendes pillanatok születtek – volt, aki halkan mondott valamit, más csak mosolygott és ölelt.
A megbocsátás egy fontos készség, és egyben érték is egy óvodás korú gyermek életében.
Fésűs Éva: Kié a virág?” című meséjével virágokhoz kapcsolódó témánkon keresztül beszéltük meg a megbocsátás szerepét mindennapjainkban. A mese történéseire refjlektálva a nagycsoportosokkal megoldási javaslatokat próbáltunk kitalálni, amelyekkel másképp alakulhatott volna a mese fonala (pl.: Ha az állatok nem értették volna félre egymást, és közösen gondoskodtak volna a virágról…..).
Igazság szerint ez a mese adott alapot arra, hogy felidézzük/megbeszéljük azokat a pillanatokat a mi mindennapjainkban, amikor jól esik, ha a másik azt mondja nekünk, hogy bocsánat, vagy tudjuk, és ráeszmélünk arra, hogy nem jó dolgot tettünk, és mi engeszteljük ki (pl.: odaadjuk azt a babát, amivel addig csak mi játszottunk…) egyik játszótársunkat.
A meséhez kapcsolódva téli álomba merült nárciszhagymákat ültettünk el, hogy nekünk is legyen virágunk, amiről gondoskodhatunk!