Az órát a hónap dalával kezdtük, majd beszélgetőkör következett, melynek során mindenki elmondhatta, hogy az elmúlt időszakban milyen helyzetben tapasztalhatta meg, hogy a megbocsátás boldogít bennünket, utána sokkal jobban érezzük magunkat.
A teremben kijelöltünk három sarkot: 1. könnyen megbocsátom, 2. talán megbocsátom, 3. nem bocsátom meg. Tíz különböző súlyú állítást fogalmaztam meg a korosztálynak megfelelő problémákról, konfliktushelyzetekről. A diákoknak abba a sarokba kellett állniuk, amely az adott kérdés alapján rájuk jellemző. Minden állítást rövid közös megbeszélés követett. Megbeszéltük, hogy láthatóan minden ember más és más, de fontos tudnunk: az, hogy megbocsátok az embernek, az nem egyenlő azzal, hogy semmisnek veszem a problémát, vagy elfogadom a tettet is. Magát a bocsánatkérést fogadom el, és ezzel együtt azt, hogy az ember esendő.
Ezután a tanulók emlékeikben kerestek olyan szituációt, mikor valakit megbántottak. Egy hozzá írt levélben kértek bocsánatot, melyet pár perc alatt fogalmaztak meg tömören. Megbeszéltük a megbocsátás lépcsőfokait, majd szerepcserés empátiajáték, végül meditáció következett.
Megbocsátás
Debrecen-Józsa Kerekerdő óvoda
A tündérek vajon léteznek?
A gyerekekkel való közös beszélgetés során elővettük a varázspálcánkat és a varazsszavakat egy selyem kendőbe tettük.
Egymás felé fordulva mondták a társaknak, hogy kit miért szeretnek, miért bocsassanak meg, s legközelebb vigyázni fognak, hogy ne okozzanak szomorúságot egymásnak. Jó volt látni a szeretet ölelést és a kedves pillantasokat.
A varázsfa festése közben vidám dalokat énekeltünk.
Bocsáss meg, és boldog leszel”
Április hónapban kiemelt figyelmet fordítottunk a gyerekekkel a megbocsátás témájára. Beszélgetéseink során azt próbáltuk közösen megérteni, hogyan érezzük magunkat, amikor haragszunk valakire, és mi történik bennünk akkor, amikor sikerül elengedni ezt a haragot és megbocsátani egymásnak. Szóba került az is, hogy mit tehetünk akkor, ha valaki megbánt bennünket, illetve hogyan viselkedjünk, ha mi bántottunk meg mást.
Fontosnak tartottam, hogy a gyerekek saját élményeiken keresztül értsék meg: a megbocsátás nem gyengeség, hanem felszabadító, gyógyító erejű cselekedet. Egy egyszerű, de hatásos eszközt használtam szemléltetésként: egy lufit, amely jelképezte a bennünk felgyülemlő haragot. Ahogy fújtuk bele a „harag levegőjét”, egyre nőtt, feszültebb lett – és amikor már nem bírta tovább, kidurrant. Így beszélgettünk arról is, hogy a bennünk maradó, ki nem adott feszültség hogyan robbanhat ki, és milyen következményei lehetnek – nemcsak ránk, de másokra is.
A téma feldolgozását relaxációs gyakorlattal vezettük be: a „Fújj-fújj” gyakorlat során arra kértem a gyerekeket, hogy képzeljék el, ahogy különféle szelek lesznek. Mindenki másféle hangot próbált meg fújni, így létrejött egy különleges, hangteli „szélkórus”. Ez nemcsak ráhangolta őket a foglalkozásra, hanem segített megnyugodni, befelé figyelni, és feloldani a feszültséget.
Ezt követően elmeséltem a Bezzeg Andrea által írt Tündéri mese, amit a Kerekerdő mondókával vezettem be, hogy felkeltsem az érdeklődésüket. A történet után közösen „útra keltünk” – a képzeletbeli varázserdőt egy valódi arborétum testesítette meg. Útközben sokat beszélgettünk arról, hogyan tudjuk óvni a természetet, és milyen fontos, hogy ne csak egymással, hanem a Földdel is szeretettel bánjunk. Megbeszéltük, hogy a fák is érző lények: fáj nekik, ha letörjük ágaikat, vagy ha leszakítjuk a virágokat. A természetet tisztelni kell – és ha óvjuk, Földanya is megbocsát nekünk.
Az arborétumban játékos mozgásos feladatokkal folytattuk a napot. A gyerekeket arra kértem, hogy keressenek egy fát, és öleljék át, majd guggoljanak le egy virág mellé. Kipróbáltuk a fa jógapózt is, amely során mindenki képzeletbeli fává változott. Stabilan álltak, gyökereztek, és amikor már elég magabiztosnak érezték magukat, össze is kapaszkodtak, mintha egy erdő fái lennének egymás mellett. Ez a gyakorlat nemcsak egyensúlyérzéküket fejlesztette, hanem belső nyugalmat is hozott számukra.
Következő játékunk a „Szeretlek, megbocsátok, boldog vagyok” nevet kapta. A gyerekek körben szaladgáltak, majd minden vezényszóra más-más mozdulatot végeztek: a „szeretlek” szó hallatán szívecskét formáltak a kezükkel, a „megbocsátok” szóra megkerestek valakit a körben, és megölelték, míg a „boldog vagyok” pillanatában helyben ugráltak, és a karjukat a magasba nyújtották.
A mozgás után a gyerekek többször is végigmentek a Kneipp-taposón. Megbeszéltük, hogy milyen érzés a talpuk alatt a különböző természetes anyagokon lépkedni. Meséltem nekik a Kneipp-módszer jótékony hatásairól, arról, hogy a hideg-meleg, kemény-puha váltakozása hogyan serkenti a vérkeringést és nyugtatja az idegrendszert.
A nap végén egy közös énekléssel zártuk a tevékenységet. Meghallgattuk Bagdi Bella Ho’oponopono című dalát, miközben körben álltunk. A dal szelíd üzenete – „Sajnálom, kérlek bocsáss meg, köszönöm, szeretlek” – segítette a gyerekeket abban, hogy elmélyítsék azokat az érzéseket, amelyekkel a nap folyamán találkoztak. A dal közben lehetőségük volt arra, hogy megöleljék azt a társukat, akitől bocsánatot szerettek volna kérni, vagy akinek csak egyszerűen szeretetet akartak adni. Megható, csendes pillanatok születtek – volt, aki halkan mondott valamit, más csak mosolygott és ölelt.
A megbocsátás egy fontos készség, és egyben érték is egy óvodás korú gyermek életében.
Fésűs Éva: Kié a virág?” című meséjével virágokhoz kapcsolódó témánkon keresztül beszéltük meg a megbocsátás szerepét mindennapjainkban. A mese történéseire refjlektálva a nagycsoportosokkal megoldási javaslatokat próbáltunk kitalálni, amelyekkel másképp alakulhatott volna a mese fonala (pl.: Ha az állatok nem értették volna félre egymást, és közösen gondoskodtak volna a virágról…..).
Igazság szerint ez a mese adott alapot arra, hogy felidézzük/megbeszéljük azokat a pillanatokat a mi mindennapjainkban, amikor jól esik, ha a másik azt mondja nekünk, hogy bocsánat, vagy tudjuk, és ráeszmélünk arra, hogy nem jó dolgot tettünk, és mi engeszteljük ki (pl.: odaadjuk azt a babát, amivel addig csak mi játszottunk…) egyik játszótársunkat.
A meséhez kapcsolódva téli álomba merült nárciszhagymákat ültettünk el, hogy nekünk is legyen virágunk, amiről gondoskodhatunk!
Az áprilisi témánk „a megbocsátás gyakorlása” volt. Ennek a tanév minden hónapjában volt aktualitása. Azt tapasztaltam, hogy könnyen meg tudják bántani egymást, és nehéz bocsánatot kérni. A játék hevében – általában testnevelés órákon – feszültek egymásnak a tanulók, de tanórai beszólásokkal is képesek voltak megsérteni társukat.
A ráhangoló beszélgetést követte a feladatmegoldás. A 4 varázsszóból – Sajnálom! / Bocsáss meg! / Köszönöm szépen! / Szeretlek! – egyedi kártyákat készítettek a diákok. Az óra végén átadhatták annak, akitől bocsánatot szerettek volna kérni, vagy köszönetet mondani, illetve kifejezni szeretetüket. Voltak olyan diákok is, akik otthon szerették volna átadni.
Figyelve az átadási „ceremóniát” arra a következtetésre jutottam, hogy nem mindenki volt képes felülemelkedni a sértettségen, és lépni a másik felé, de többen megtették, és ezt pozitívumként értékeltem.
Ebben a hónapban a megbocsátás témáját dolgoztuk fel – egy olyan témát, ami már kisgyermekkorban is fontos, de sok gyakorlást és érzékenyítést igényel.
Egy reggel, mikor a gyerekek beléptek az osztályba, minden padra odakészítettem egy-egy színes papírból kivágott tojást. Amikor mindenki helyet foglalt, elmondtam nekik: „Ma ezek a tojások a mi érzéseinket képviselik.” Csodálkozó szemekkel néztek rám, de kíváncsian figyeltek.
Körbeszélgetést kezdeményeztem: „Volt-e már olyan, hogy valaki megbántott titeket – vagy ti bántottatok meg mást, akár véletlenül?” A válaszok lassan, de őszintén érkeztek. Valaki elmesélte, hogy nem engedték be a körbe a szünetben, más arról beszélt, hogy csúnyán szólt vissza, amikor dühös lett.
Minden ilyen történet után egy papírtojást összegyűrtem a kezemben, és hangosan mondtam: „Ilyenkor ez történik az érzéseinkkel.” A gyerekek egyre csendesebben figyeltek, a gyűrött papírtojások pedig erős képpé váltak számukra.
Ezután megkértem őket, hogy ha van valaki, akinek szeretnének bocsánatot kérni, vagy akinek megbocsátanának, tegyék meg – halkan, vagy odamenve hozzá. Megható volt látni, ahogy egyik-másik kisgyerek odasétált egy társához, megfogta a kezét, és azt mondta: „Ne haragudj.” Voltak, akik csak bólintottak, vagy elmosolyodtak.
Közben megpróbáltam kisimítani a gyűrött tojásokat, és megmutattam nekik: „Látjátok? Már soha nem lesz teljesen sima – de mégis újra széppé válhat. Ez a megbocsátás ereje.”
A foglalkozás végén mindenki kapott egy új, tiszta tojásformát, amit kidíszíthetett úgy, ahogy szeretett volna. Lerajzolták, mit tanultak aznap a megbocsátásról.
Ültettünk is magot, amit vártunk, türelmesen vártunk, hogy kicsírázzon. Emellé kiscsibéket is készítettünk.
Ez a délelőtt nemcsak a gyerekeknek volt tanulságos, hanem nekem is. Láttam, hogy a kicsik is képesek nagy dolgokra – például arra, hogy bocsánatot kérjenek és őszintén megbocsássanak.
MEGBOCSÁTÁS
A foglalkozást ez alkalommal is relaxációval indítottuk. „A haragom kifújom, mint a cica
nyújtózom.” és a „Domborítok, mint a cica. házba bújok, mint a csiga.” mondókára
nyújtóztunk, összegömbölyödtünk, ellazultunk.
A témát Bezzeg Andrea: Tündéri bocsánat c. meséjével vezetem be, majd beszélgetést kezdeményeztem, arra kértem a gyerekeket, idézzenek fel olyan helyzeteket, amikor valaki
megbántotta őket vagy éppen ők tettek olyan dolgot, amivel megbántottak és szomorúvá
tettek valakit. Beszélgettünk a veszekedések, viták megoldásáról is, hogyan végződött, a
kibékülés / megbocsátás milyen érzéssel töltötte el őket.
Ezt követően színezőket kaptak, melyek különböző szituációkat ábrázoltak. Meg kellett
keresniük és ki kellett színezniük azt a képet, ahol úgy érzik a gyerekek megbántották
egymást és bocsánatot kellene kérniük. (pl. csúfolódó, kiabáló-veszekedő gyerekek,
durvaság….). Színezés közben meghallgattuk a Ho’oponopono dalt, kértem őket, hogy
figyeljék meg milyen varázsszavakat hallanak a dalban.
Amikor kiszínezték, kivágták a kis képeket, közösen felidéztük a dal varázsszavait. Ezek
fel is kerültek a kis képek mellé a tablónkra.
A Kibékülünk? játékkal folytattuk a foglalkozást. A Kinek nincsen párja dalra mindenki párt
választott magának, akivel játékiból csúnyán összevesztünk, mégpedig úgy, hogy
elővettük a legcsúnyább, legharagosabb nézésünket, mintha nagyon dühösek volnánk a
párunkra. Utána kézfogással, mondókával kibékültünk.
„Béke, béke, barátság, mi volt ez a szamárság?
Semmi, semmi barátom, csak egy lyuk a gatyádon.”
” Béke, béke barátság, összeveszni szamárság.
Ha mi egyszer összeveszünk, azon nyomban kibékülünk! Ölelés!!!”
A vicces mondóka minden veszekedő arcára mosolyt csalt, így több alkalommal,
párcserével is el kellett játszanunk.
A Jön a zombi játék, ami ez után következett, a gyerekek egyik kedvence.
A foglalkozás lezárásaként meghallgattuk a Hahó együttes Barátság c. dalát.
A megbocsátás gyakorlása témakör nehéz az enyhe értelmi fogyatékos gyermekek számára. Ezért Erdődi Enikó Bocsánatkérő Kis Üzenetének elolvasása után Bocsánat napocskát rajzoltunk. Rajzolás és színezés közben megtanultuk az alábbi verset:
Egy nagy kör a napocska feje,
benne két fekete pötty a szeme.
Kis karika lesz az orra,
Alatta száját mosolyra húzza.
Így melegítik a Földet a napsugarak.
Alul kinyújtja két kezét,
Eltolja vele a rosszaság felhőjét.
Butaságot csináltam,
De már nagyon megbántam!
Bocsánatot kérek hát,
Átadom a Napocskát.
Csakis Neked rajzoltam,
Hogy vele együtt elmondjam:
Úgy sajnálom, nagyon bánom
Soha többet nem csinálom!
A foglalkozást Bagdi Bella Jól érzem magam zeneszámával zártuk a gyermekek kívánsága alapján.
Cél: Az érzelmi elengedés, az önmagunkkal való béke gyakorlása
Tevékenységek:
• Belső beszélgetés írásban: „Sajnálom, hogy ezt tettem veled…” – egy levél saját magunknak.
• Szituációelemzés: Mit tennél, ha egy barátod megbántana? Mi számít jó bocsánatkérésnek?
• Őszinteségi sáv: A terem négy sarka négy állítást képvisel – pl. „Könnyű nekem megbocsátani” – a diákok állást foglalnak és indokolnak.
• Meditatív zene + megbocsátásmonológ: Csendes pár perc, majd néhányan felolvashatják saját „elengedő” mondataikat.
Kérdések:
• A megbocsátás gyengeség vagy erő?
• Kinek a megbocsátása a legfontosabb számodra – és miért?
Reflexió: Mi lenne más, ha el tudnál engedni egy régi sérelmet?