1. Megbeszéljük, mit jelent a „megbocsátás” szó. Miben különbözik attól, ha „nem húzunk határokat”?
2. Megbeszéljük, milyen ember lehet az, aki sokszor dühös, és képtelen megbocsátani.
3. Felsorolnak legalább három alkalmat, mikor más megbocsátott nekik, majd három alkalmat, mikor ők bocsátottak meg másnak. Reflektálnak rá, hogy hogyan érezték magukat. Leírják, hogyan tudták a másik ember tudtára adni, hogy megbocsátottak, illetve, hogy ők honnan tudták, ha nekik megbocsátottak.
4. Különböző szituációkat mondaok, és el kell dönteniük, hogy azt az adott tettet megbocsátanák-e, vagy sem. Ha igen, mosolyogva nyújtózkodniuk kell. Ha nem, akkor guggolásokat csinálniuk.
„A tanárnőnem jelentette be előre a dolgozatot, amit írat.”
„A barátnőd kibeszélt a hátad mögött.”
„A testvéred beárult a szüleidnek, hogy rossz jegyet kaptál.”
„A szüleid a rossz átlagod miatt szobafogságra ítélnek.”
Megkérdezem, ki hogyan érezte magát a gyakorlat alatt, tanulság: aki megbocsát, sokkal felszabadultabban érzi magát.
5. Feladat: Leírnak egy helyzetet, amit idáig nem tudtak megbocsátani, aki szeretné, elmesélheti, majd összegyűrik és kidobják a papírt, ezzel közelebb kerülve a harag elengedéséhez.
6. Szófelhő készítése arról, hogy kinek mit jelent a megbocsátás.

Áprilisi óránkon a megküzdési stratégiákkal és az önbecsüléssel foglalkoztunk. Fontos téma ez ötödik osztályban is, és nemcsak az új tantárgyak és új tanárokkal való kapcsolatok tekintetében. Mindennapok során számos olyan helyzetbe kerülnek, amikor magukkal és a környezetükkel kapcsolatban számos kérdés, kétely merül fel. Beszélgetés során közösen összegyűjtöttük azokat a helyzeteket, amelyekkel a gyerekeknek meg kell küzdeniük a mindennapokban. Papírra nyomtatva egyfajta szavazást bonyolítottunk le, s közben maguk is rácsodálkoztak, hogy ha nem is beszélnek róla, a társaik is olyan (vagy hasonló ) problémákkal szembesülnek. Gyűjtöttünk megoldásokat a gyerekekkel, hogyan kezeljék ezeket a nehéz helyzeteket, milyen dolgok (sport, zene, társas kapcsolatok) segíthetnek átlábalni ezeken az akadályokon.

A foglalkozáson a megbocsátás témáját jártuk körül. A gyerekekkel közösen beszélgettünk arról, milyen érzés megbántani valakit, és milyen nehéz – mégis fontos – bocsánatot kérni és megbocsátani.

Meséket, hétköznapi helyzeteket idéztünk fel, majd a tanulók saját élményeiket is megoszthatták, amikor ők bántottak meg valakit, vagy velük történt ilyen. Kiemeltük, hogy a megbocsátás nem felejtést jelent, hanem egy tudatos döntést: azt, hogy nem hordozzuk tovább a haragot, és esélyt adunk az újrakezdésre.

A foglalkozás végén kis „békejegyeket” készítettünk, amelyeket bárkinek oda lehet adni egy bocsánatkérés vagy békülés jeleként.

Az órát a hónap dalával kezdtük, majd beszélgetőkör következett, melynek során mindenki elmondhatta, hogy az elmúlt időszakban milyen helyzetben tapasztalhatta meg, hogy a megbocsátás boldogít bennünket, utána sokkal jobban érezzük magunkat.
A teremben kijelöltünk három sarkot: 1. könnyen megbocsátom, 2. talán megbocsátom, 3. nem bocsátom meg. Tíz különböző súlyú állítást fogalmaztam meg a korosztálynak megfelelő problémákról, konfliktushelyzetekről. A diákoknak abba a sarokba kellett állniuk, amely az adott kérdés alapján rájuk jellemző. Minden állítást rövid közös megbeszélés követett. Megbeszéltük, hogy láthatóan minden ember más és más, de fontos tudnunk: az, hogy megbocsátok az embernek, az nem egyenlő azzal, hogy semmisnek veszem a problémát, vagy elfogadom a tettet is. Magát a bocsánatkérést fogadom el, és ezzel együtt azt, hogy az ember esendő.
Ezután a tanulók emlékeikben kerestek olyan szituációt, mikor valakit megbántottak. Egy hozzá írt levélben kértek bocsánatot, melyet pár perc alatt fogalmaztak meg tömören. Megbeszéltük a megbocsátás lépcsőfokait, majd szerepcserés empátiajáték, végül meditáció következett.