Ebben a hónpban fokozottan figyeltünk arra, hogy ha véletlenül a legkisebb dologgal is megbántottunk valakit, ezt észrevegyük, tudjunk bocsánatot kérni, próbáljuk megkeresni az okot, miért cselekedtünk helytelenül, vegyük észre, legközelebb hogy ismerhetjük fel az okot előidéző érzést, mit kezdjünk vele, hol az a pont, amikor az eddigi hibás válaszrekciónkat megváltoztathatjuk. Ez történt az egyik oldalon. A másik oldalon pedig arra figyeltünk, hogy melyek a valós és vélt sérelmek, hogyan lehet megérteni, ha valakinek „rossz pillanata” volt, hogyan segíthetünk neki ezt felismerni és mi a mi szerepünk az adott szituációban. Végül pedig azt figyeltük és tapasztaltuk meg, hogy milyen jó érzés őszintén bocsánatot kérni, adni, elnyerni, közösen jóra fordítani egy negatív dolgot, ezáltal szabadabnak és vidámabbnak érezni magunkat úgy, hogy mindez közelebb hozott bennünket egymáshoz. 🙂

A megbocsátás gyakorlása témát iskolánk értelmileg akadályozott 9.-10. osztályos tanulóival dolgoztuk fel. Meghallgatták A három csibe című mesét, leírtuk, hogy melyik szereplőt milyen sérelmek érték. A munkafüzet keresztrejtvényét megfejtettük a táblánál, a megfejtésével (sajnálom) átkapcsolódtunk a csoportfeladathoz: meghallgattuk Kowalsky meg a Vega Varázsszavak című dalát és megbeszéltük, hogy az osztályban milyen megbocsátási szituáció merülhet fel. 3 képből álló képsorozatban lerajzolták a megbeszélt helyzetet. Jó hangulatban telt az óra, mindenki aktívan részt vett benne.

Bűnbánás és megbocsátás
A foglalkozásunkat az eddigi témáink felidézésével kezdtük. Elmondhatták mi tetszett a legjobban, miből tanultak a legtöbbet. Majd Bella dalával és Dale Carnegie idézetének felolvasásával folytattuk az órát. A három csibe című mese meghallgatása közben párban, felváltva töltötték ki a táblázatot. Ezután megbeszéltük melyik szereplőnek milyen bosszúságai, sérelmei voltak, hogyan viselkedtek, milyen érzéseik lehettek. Miután elmondták, hogy mire gondolhatott a tündér, mikor a fehér kiscsibét vigasztalta, le kellett írniuk mit gondolt át a csibe, hogy végül beengedte testvéreit. A megoldások meghallgatása után arról beszéltek, hogy a legtöbbjüknek nem okozott nehézséget a megbocsátó kiscsibe gondolatait megfogalmazni. Ilyen megoldások születtek: „Gondolkodjak pozitívan! Nem akarom, hogy felfalják őket. Lehet, hogy ezt nem kellene, de, de… hm azért mégis, mert egy család vagyunk! Én jobb akarok lenni, beengedem a testvéreimet! Én jobbá válok! Hogyha én kinyitom, talán ők is megváltoznak. Jobb lenne, ha lenne mellettem valaki. Lehet, hogy nem is olyan rosszak. Lehet, hogy azóta megbánták. Lehet, hogy csak hiba volt az agyukba!”
A saját élményeik megosztása közben történt egy CSODA! Az egyik gyermek bűnbánó módon a következőket mondta: Én voltam az, aki eddig elvettem, elloptam dolgokat az osztályban. Radírt, ceruzát, hegyezőt, rotring hegyet, nadrágot. Akkor jó volt, hogy nekem is van olyanom, de egy idő után lelkiismeret furdalásom volt, és az nagyon rossz érzés. De már megbántam és nem akarom ezt tovább csinálni!
Nemcsak az osztálytársak, de én is az első pillanatban megrökönyödve hallgattam. Láttam, hogy a gyerekek kérdőn néznek rám, mi lesz ebből. Elbeszélgettünk a lehetséges okokról és megbeszéltük, hogy segítünk neki, hogy jóvátehesse hibáit, és egyúttal biztosítottuk arról, hogy mindez köztünk marad, ez lesz a mi kis közös titkunk.
Egyértelmű volt, hogy a feltöltendő feladatul a „Sorozat”-ot választották. Az alapötletet a bevallott történet adta és azt formálták, alakították át: egy kislány nyakláncot rejt el a táskájába az egyik társa padjáról, miközben otthon nézegeti magát nyaklánccal a nyakában a tükörben édesanyja észreveszi és visszaviteti vele az iskolába, ahol osztálytársa megbocsátja tettét.
Három csoportban rajzolták meg közösen a történetet.

Mindhárom rajzunk valós történetet ábrázol. Sajnos, kissé agresszív gyerekeket sodort össze az élet. Sokat küzdünk ellene. Már elértem a boldogságórák segítségével, hogy tudnak egymástól bocsánatot kérni, a történtek után újra játszani egymással. Hosszú folyamat lesz még a közösségé kovácsolódás. De rajta vagyunk!