A feladat megkezdése előtt felidéztünk a gyerekekkel olyan helyzeteket, amikor valami rosszat tettek.
Mindenki elmondta, hogy mit érzett akkor, hogy érezte magát, mit tett ezután, hogy újra jó hangulata legyen.
Arról is szó esett, hogy mik azok a varázsszavak, amikkel ki tudunk valakit engesztelni.
A mese és a dal hallgatása után a „megbocsátás erdejében” barangoltunk és elvégeztük közösen a feladatokat.

Beszámoltak a gyermekek olyan alkalmakról, amikor megtapasztalhatták a megbocsájtást, társaik, szüleik részéről. Azon a napon és nemcsak, az volt a feladatuk, hogy gyakorolják maguk is ezt, az óvodában és otthon.

„Kérj bocsánatot!” „Ne haragudj,” „Semmi baj…”– hangzik a csoportokban nap mint nap, miután valaki hibázott. Ilyenkor a két megszeppent fél egymás felé fordul, és elhangzanak a mindenki számára jól ismert szavak. Nem meglepő, hogy arra a kérdésre, „Kinek bocsátottál meg?” mindenkinek volt válasza. Nagy segítség volt a témához a „Tündéri bocsánat” című mese, valamint Fésűs Éva „A kismókus fél diója” (Fésűs Éva: Az ezüst hegedű, 81.old.) meséje, melyben az idősebb mókus nem szeretné megosztani kisebb testvérével a fél diót. A mese a megbánás fázisában ér véget „kis szívét mégis egész éjjel nyomta a fél diócska….” Ezt a befejezést szőtték tovább a gyermekek, hisz a mókus szívét még reggel is nyomta a fél diócska, vajon hogy kért bocsánatot testvérétől, és a kistestvér mit válaszolt erre? „Bocsáss meg, nem akartam megosztani a diót, többet nem csinálok ilyet….” Ne haragudj, csúnyán viselkedtem…” „Semmi baj!” – hangzott a válasz, hisz a mesehősök mindig megbocsájtanak. Miközben erről beszélgettünk, előkerültek a papírhajók, melyeket (jelképezve a harag elengedését) az óvoda közvetlen közelében csordogáló patakba dobtunk és néztük, ahogy elúsztak…