Áprilisi boldogság óráinkat a távoktatásban töltöttük el. E hónap témája a megbocsátás volt, amivel 2 nap foglalkoztunk.
A Boldogságóra honlapján nagyon jó ötleteket találtam, melyeket meg tudtunk valósítani. A feladatokat középsúlyos értelmi fogyatékos és autizmus spektrumzavarral élő tanulóimra kellett adaptálni, hiszen – mint már korábban említettem – szövegértésük akadályozott, az érzelmek kifejezése és felismerése is nehézkes némelyikük számára. Ezt személyre szabott feladatokkal tettem érthetőbbé számukra. Különböző hangulatokat kifejező arcképek használatával, magyarázatokkal, értelmező feladatokkal. Törekedtem arra, hogy ha a fogalmakat nem is mindegyikük érti meg, a témával kapcsolatos érzéseket ismerjék fel, lehetőség szerint éljék át. A „hooponopono megbocsátás dala” a tanulóknak elküldött képek mellett segítség volt a téma hangulatának átérzésében, a fontos fogalmak kihangsúlyozásában. Szemléletes feldolgozást tett lehetővé Bagdy Bella „A szeretet összetart” című videó klipje.
A távoktatás miatt a feladatok megoldásában csakúgy, mint márciusban, most is nagy segítségemre voltak a szülők, amit ezúton köszönök nekik!
Mielőtt hozzá kezdtek a fiatalok a feladataikhoz, megbeszélték, hogy előfordult-e már az, hogy valaki megbántotta őket. Például segíteni akartak valakinek, de az nem fogadta el a segítséget, vagy valaki csúnyát mondott rájuk (ezek az iskolai életből vett példák). Mit éreztek akkor, amikor megbántották őket. Hogyan reagáltak rá. Itt előkerültek a harag, sértődöttség, szomorúság fogalmak. Ezután következett a megbocsátás fogalmának bevezetése.
A papírhajó készítésével és az alatta lévő víz lassú leengedésével szimbolizáltuk, hogy a rossz érzéseket el kell úsztatni messzire, ahogy a hajó távolodik tőlük. Ahogy a víz szintje csökken, úgy csökken a szívünkben is a harag, amikor megbocsátunk valakinek.
Egy másik szimbólumot is felhasználtam másnap, az elszálló lufit: ha valaki megbánt, haragszol valakire, úgy kell elengedni a haragodat, mint ahogy a lufit elengeded, és az elszáll messzire. A végén már nem is látod, és idővel elfelejted.
A megbocsátás dalának meghallgatása után elismételték a megbocsátáshoz vezető bűvös szavakat: sajnálom, kérlek, bocsánat, köszönöm, szeretlek. Ezek nem voltak ismeretlenek számukra.
Ezután néhány tanuló (akik képességeik alapján megérthették a történteket) megnézte édesanyjával Bagdy Bella „A szeretet összetart” című videó klipjét és dolgozták fel a feltett kérdéseim alapján.
Ezután, azért is, hogy kicsit oldottabb hangulatok és érzések felé induljunk, ellenszert kerestek a haragra és a rossz érzésekre. Ki kellett menni a kertbe vagy az udvarra és olyan varázsnövényt kellett keresniük, ami szerintük a szépségével elűzheti a haragot az emberekből. Aki képes rá, megkértem, hogy fogalmazza meg, miért azt a növényt választotta. Azt is fontosnak tartottam kiemelni, hogy ez a varázsnövény annál hatásosabb, minél több szeretet lakozik a szívünkben. Ha szeretettel fordulunk az emberek felé és megtanulunk megbocsátani, minden rendben lesz. Ehhez a gondolathoz kapcsolva az első nap lezárásaként Bagdi Bella: Világomban minden rendben van című dalát hallgatták meg.
A második napon az útmutatásom alapján dióhéjban átismételték az édesanyjukkal, miről tanultunk előző nap.
Ezután újból meghallgatták a megbocsátás dalát, és elismételték a bűvös szavakat.
Edmondo de Amicis a „Szív – egy iskolásfiú naplója” című könyvéből a „Nemes cselekedet” című fejezetet kicsit lerövidítettem és egyszerűsítettem, hogy tanítványaim is megértsék. Képességeik alapján személyre szabottan kapták meg a szöveget és a hozzá kapcsolódó kérdéseket is. Ezt édesanyjuk olvasta fel nekik, majd az általam leírtak alapján dolgozták fel megbeszélve azt is, hogy velük történt-e már hasonló eset, és ez milyen érzéseket keltett bennük, mit tettek.
Ezután negatív érzelmeket ábrázoló képeket kellett tanulmányozniuk és kitalálni, mit tennének azért, hogy a képeken látható emberek arcára mosolyt csaljanak. Megkérdeztem azt is, ők hogyan szoktak bocsánatot kérni, és ez nehéz vagy könnyű számukra. Ezt követően negatív és pozitív érzéseket ábrázoló képek közül kellett kiválasztaniuk, melyik érzéssel találkoznak a legtöbbször és abban a pillanatban ők hogy érzik magukat. Boldogsággal töltött el, hogy pozitív tartalmú válaszokat kaptam.
Ezután az „Átkarolom” elnevezésű feladat következett. Megkértem őket, hogy gondoljanak valakire, akire legutóbb haragudtak. Kértem, fogalmazzák meg, kire és miért haragudtak. Ezután el kellett mondaniuk, mi az, amit szeretnek az illetőben, és milyen jó dolgot (dolgokat) tett már velük.
Megkértem őket, hogy készítsenek neki egy meglepetést a mellékelt, boldogságóra feladatjavaslatok között talált ábra kiegészítésével, kiszínezésével. Az elkészített ábrákon örömmel konstatáltam, hogy az ábrákon nem csak egy vagy két, hanem több szív sorakozott, és az elkészített meglepetések nagyobb része már ma gazdára is talált. A második nap lezárásaként Bagdi Bella: „Ha boldog vagy mutasd meg” című dalában oldódtak fel, és érezték át a megkönnyebbülést és boldogságot, amit akkor is érezhetünk, ha megbocsátunk valakinek.
A szülők visszajelzései alapján a feladatok tanulságosak és az ezzel kapcsolatos tapasztalataik – néhányuk számára – egyben meghatóak is voltak. Az érzelmek felismerése két fiatalnál nehezen ment, de mindannyian élvezettel vettek részt a feladatok megoldásában.
Megbocsátás
Bárczi Gusztáv Ált. Isk., Szakiskola , Készségfejlesztő Iskola és EGYMI
Az online oktatás megváltoztatta a boldogságórák tematikáját, így a gyerekek feladatokhoz kapcsolódó érzelmi töltete is más lett. Hiányzott a közös játék, témafeldolgozás.
Az aktuális havi feladat elkészítése kihívások elé állított minket. Nem az ötlet hiányzott! Sajnos sok olyan gyerekünk van, akinek a technikai háttér hiánya miatt nem érkezett anyaga. Ennek ellenére az a néhány tanuló, aki tudott készülni erre a feladatra igen alapos munkát végzett.
Mivel pontosan tisztába vagyunk azzal, hogy ez mennyi feladatot ró a hozzátartozókra, ezért nagyon hálásak vagyunk a szülői támogatásért, segítségért.
Köszönjük!
A különleges helyzetre való tekintettel online próbáljuk tartani a kapcsolatot a szülőkkel és a gyerekekkel. Óvodánknak van egy facebok csoportja. Itt tájékoztatjuk a szülőket az aktuális tudnivalókról és ide töltjük fel a javaslatainkat a szabadidő, a foglalkozások hasznos eltöltéséhez. Ezen a fórumon tájékoztattam a szülőket Április havi Boldogságóra témánkról. Kértem beszélgessenek el a megbocsátásról a gyermekekkel.Ehhez elméleti anyagot töltöttem fel számukra segítségnek.Biztattam Őket a felajánlott tevékenységek közül válasszanak és készítsék el közösen a csemetékkel. A munkálatokról, az alkotásról 2-3mondat kiséretében küldjék el nekem a fotókat. Tudom, sokkal több az elfoglaltságuk a szülőknek. Talán ez lehet az oka annak hogy csupán egy anyukától kaptam visszajelzést.Ezt szeretném megosztani Veletek. Hétfőtől ügyeletben ugyan de nyitunk. Nagy izgalommal várom hogy a jelenlévő gyerekekkel elbeszélgessünk a megbocsátásról. Kiváncsi vagyok a papírhajó hajtogatására hogy el tudjuk úsztatni a sérelmeinket.A gyerekek reakcióiról a tevékenységeikről, még akkor is ha kevesen leszünk, májusi beszámolómban tájékoztatlak Titeket. Vigyázzatok Egymásra!
Kőbányai Széchenyi István Magyar Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Egy idézettel szeretném kezdeni a beszámolómat, ami nagyon jól összefoglalja a megbocsátás fogalmát!
„A megbocsátás is képesség. A bocsánatkéréshez erő kell, és a kérést megtagadni vagy annak eleget tenni ugyancsak erőt igényel, talán a legnagyobbat! (Margaret Eleanor Atwod)
Kíváncsi voltam, hogy erről az idézetről a tanulók hogyan vélekednek, így pár mondatban összegyűjtötték nekem a saját kis gondolatukat. A megbocsátás fogalmának mélyítésére kértem tőlük olyan filmeket, rajzfilmeket, amiknek a központi gondolata a megbocsátás, bocsánatkérés és elfogadás volt! Erre kaptak még egy kis időt, de nagyon kíváncsian várom, az ötleteiket…Pár ötlet már megérkezett: Mackótestvér, Merida a bátor.
Én is megosztottam a kedvenc filmemet, ami szintén a megbánáson, megbocsátáson alapszik. A Nyomok a hóban című filmet kértem, hogy nézzék meg és mindenkitől kértem egy rövid összefoglalást, hogy ők mit éreztek a film után, mi az, amit meg szeretnének osztani a filmmel kapcsolatban!
Engedjék meg, hogy idézzem az egyik tanuló szavait:
„Nekem annyira tetszett, hogy egy kicsit sírtam is és azon sírtam amikor a kisfiú leesik a hegyről, meg hogy a két gyerek piszkálták egymást és nem tudtak düllőre jutni és mindig csak rossz dolgokat tettek egymással (És nagyon tanulságos)” Csaba
Abban mindenki egyetértett, hogy az életünkben nagyon fontos, hogy tudjunk bocsánatot kérni, tudjunk bocsánatot elfogadni! Ettől a mi lelkünk is jobban érzi magát, elmúlik a lelkiismeretfurdalás, rendeződhetnek a kapcsolataink!
A megbocsátás szó kapcsán sok gondolat, sok szó cikázik a fejemben! Kíváncsi voltam, hogy a tanulóknak milyen szavak jutnak eszükbe a megbocsátás szó hallatán. Hogy egy kicsit izgalmassá tegyem a feldolgozást, nem csak szimplán írást kértem tőlük, hanem szófelhőbe kellett a szavakat formálniuk! Fantasztikus alkotások születtek!
Ebben az új helyzetben felértékelődnek a kapcsolatok, hiányoznak egymásnak a gyerekek. Nekünk is hiányoznak ők, nehezebb így távkapcsolatban feldolgozni 1-1 témát. Sérelmek, bántások így is érnek bennünket, csak szűkebb körben, családon belül. Jó ezeket elengedni, felszabadító érzés a megbocsátás. A kis ovisaimmal mi is útnak eresztettük minden bánatunkat.
Az óvodába járó gyerekekkel beszélgettünk a megbocsátás fontosságáról. Arról, hogy melyek azok a dolgok, amikkel megbántjuk a másikat, melyek azok, amelyek nekünk is fájnak. Elmondtuk, mikor szoktunk haragot érezni egymás iránt és arról is beszélgettünk, hogy amíg meg nem vigasztalódunk, ki nem engesztelődünk, az nekünk is, és annak is rossz, akire mérgesek vagyunk. A Nagy megbocsátás plakátját elkészítettük, a mesét, és a hónap dalát meghallgattuk. Sajnos a járvány miatt kialakult helyzetben kevés gyerekkel tudtam a témát feldolgozni, de a szülőknek online feladatként megírtam, hogy azokkal a gyerekekkel is beszélgessenek a megbocsátásról, akik otthon tartózkodnak.
Ebben a hónapban E-ovi keretén belül többször is szóltunk a gyerekekhez, ismertettem a havi feladatot a szülőkkel, kérve őket, hogy segítsenek nekünk ebben. Videó üzenetben vezettük be a témát, „Boldog Dóra és Szomorú Szilárd” vitája adott alapot a téma feldolgozásához. Egy kis történetben mondtam el, hogy mi történt közöttünk, mi volt a vita tárgya. Dóra szerette volna Szilárdnak megtanítani a varázsszavakat, de nem volt hajlandó meghallgatni a verset, inkább megsértődött. Így mindketten haragudtak egymásra. A segítségünkkel megtörtént a békülés, a megbocsátás. A két kis „barátunk” segítségével tanultuk meg a varázsszavakat. Kérésünket is így tettük meg. A hajó hajtogatás és vízen való úsztatása magával ragadta a szülőket is, mert nagyon sokan beszámoltak arról, hogy milyen jó érzés volt nekik is az a remény, hogy „elúszik a bánat”. Külön kérésünk volt, hogy üzenjenek nekünk a gyerekek valamit, hiszen nagyon régen láttuk őket. Megható volt látni őket több mint egy hónap után és hallani a hangjukat. Sokat nőttek, változtak, amióta nem láttuk őket. Számomra is új dolog, érzés a Boldogság Program feldolgozása ebben a formában, hogy nincsenek körülöttem a gyerekek. A szülőkre ebben a hónapban is számíthattam, így közösen, együtt tudtunk kiteljesedni ebben a témában!