A hetedik osztály áprilisi alkotása „A Magyar Költészet Napja” címet kapta.
Az áprilisi boldogságórát elkészítette: Takács Istvánné Ilona
Megbocsátás
A 2.a osztály áprilisi alkotása „A megbocsátás gyakorlása” címet kapta.
Az áprilisi boldogságórát elkészítette: Búzás Béla Attiláné Erika
Budafok-Tétényi Baross Gábor Általános Iskola
Mivel a téma nehéz és komoly is egy 6 évesnek, így játékosan közelítettük meg A szabadulás útja játékkal, a kapuk hamar lelepleződtek, mert lehet, hogy szavakkal nem, de a mimikájukkal tökéletesen ki tudják fejezni a harag vagy a szeretet érzését. Alig tudtuk abbahagyni. Oldódott a hangulat és megtanultuk a” varázsszavakat” a hónap dala segítségével. Óra végére mindenkinek jutott eszébe eset amikor megbántot valakit, ennek helyrehozására bocsánatkérő kártyákat rajzoltak, melyre rákerültek a bántó helyzetek és a békülések is.
Április hónapban a megbocsátás témáját „A három csibe” című mesével vezettem be. Igen tanúságos történet volt a gyerekek számára, amit közösen átbeszéltünk, majd rajzot készítettek róla. Egy következő órán megkértem a gyerekeket, hogy soroljanak fel 3 perc alatt minél több bocsánatkérő mondatot, szót, majd pedig bocsánatkérésre alkalmas nem verbális eszközöket. / Bocsánatsoroló / A játék célja volt, hogy a tanulók egymástól megtanulva megtapasztalták, hogy milyen sokféleképpen lehet szavakkal és szavak nélkül is bocsánatot kérni. A Föld napja alkalmából virágot ültettünk. Végül a hónap utolsó napjaiban felszabadítottuk a lelkünket a terhek alól. / Pillangóreptetés / Több gyermek is megfogalmazta, hogy mennyire megkönnyebbült, felszabadult. Erről egy néhány másodperces videót is készítettem a szabadban. Elmondhatom, hogy nagyon tartalmasan és hasznosan teltek a Boldogságórák, annak ellenére, hogy egy hosszabb tavaszi szünetünk is volt!
Konczné Szabó Szilvia
Tildy Zoltán Általános Iskola és AMI
A megbocsátás hónapjában elengedtük a sérelmeinket. Zenehallgatás és légzőgyakorlat után a szívből szívbe gyakorlatot csináltuk meg. Először félve ültek be a sérelmet ért gyerkőcök, hogy elmondják mi nyomja a lelküket, de később egyre bátrabban mesélték el, mi bántja őket, mitől nem tudnak szabadulni. Többen meglepődve hallgatták, főleg a sérelmezők, mert volt, aki nem is tudta, érezte a probléma gyökerét. Szerencsére mindenki megértette a másik gondját, s minden problémára találtunk megoldást. A gyerekek boldogan élték meg a gyakorlat végét, hiszen megszabadultak rossz érzéseiktől. Ezután arra gondoltam, mivel húsvétra készülődtünk, hogy a megbocsátás pillangói helyett a megbocsátás nyulait röptessük meg és ezáltal megszabaduljunk minden felgyülemlett rossz érzéstől. Papírrepülőket készítettünk és a Pinterest-ről nyomtattam nekik mókás nyuszikat, melyeket ráragasztottunk a repülőkre és az udvaron ünnepélyes keretek között a nyuszikkal együtt elröptettük sérelmeinket is. Szuper hónapon vagyunk túl, alig várjuk a következő Boldogság órát!
ÁPRILIS_A MEGBOCSÁTÁS GYAKORLÁSA
MEGBOCSÁTÁS az interperszonális, vagyis személyek közötti sérelmekre adott válasznak tekinthető. Ez egy olyan lehetséges válasz, aminek a fókuszában a sérelmet elszenvedő személy tudatos, érzelmi és viselkedéses szintjén proszociális (pl. vigasztalás, támogatás…) változás áll.
A megbocsátásnak számos pozitív hatása van testi és lelki működésünkre egyaránt. A megbocsátás során a legtöbbször viharos érzelmi reakciók, mint a feldúltság, a sokk, a frusztráció jelennek meg.
Csökkenti a vérnyomást, sőt, az agy azon része aktiválódik általa, amely többek között a fájdalomcsillapításért felelős. Ezen kívül csökkenti a szorongás, a depresszió és a düh mértékét is.
A megbocsátás évekig is elhúzódhat és hosszú ideig emésztheti testünket-lelkünket, még akkor is, ha azt állítjuk, hogy minket egyáltalán nem érdekel; túl vagyunk már rajta. Mélyen belül őrlődünk és mérgezzük magunkat a fel nem dolgozott sérelmeink hadával.
A krónikus bosszúvágy ugyanis egy állandó készenléti állapotot eredményez, mely a tartósan magas stressz-szinthez hasonlít. A megbocsátás tehát jobb testi-lelki egészséget eredményez, hiszen a negatív érzelmek csökkentése mellett olyan pozitív érzelmeket hív elő, mint az elfogadás, a szeretet és a megkönnyebbülés. Egészségtudatosabb beállítódáshoz vezet, hatékonyabb megküzdési módokat facilitálhat, pozitívan hathat a társas kapcsolatainkra, valamint fokozhatja a spiritualitás iránti fogékonyságunkat.
Mit is értünk valódi megbocsátáson és mi az, amit el kell különítenünk ettől a fogalomtól?
A megbocsátás nem jelent felejtést, sérelmeink nem törlődnek ki általa.
A megbocsátás nem igazolja a tettet, nem jelent felmentést a felelősség alól.
A szeretet megnyilvánulása, mint megbocsátási forma a legmagasabb szintje a megbocsátásnak, ahol a megbocsátásnak semmilyen előfeltétele, külső „kényszerítő” körülménye nincsen. Valódi a megbocsátás, ha a megbocsátás pozitív hatásait tapasztaljuk magunkon, mert akkor valóban végbement a megbocsátás folyamata. Továbbá, érdemes a testünk jelzéseire is figyelmet fordítanunk, mert az kevésbé befolyásolható, ezáltal őszintébb válaszokat ad olyan kérdésekben, ahol a tudatos válaszok nem elegendők.
A harag, az ellenségesség és a düh fenntartása hatalmas tartalékokat emészt fel, így komoly megbetegedésekhez vezethet hosszú távon.
A megbocsátás igen árnyalt, sokszínű témakör, és a valódi, mély, őszinte megbocsátáshoz hosszú – és nem ritkán rögös – út vezet.
Bocsáss meg!
Szakmai csoport.
A hónap dalának meghallgatása után arról beszélgettünk a gyerekekkel, hogy kinek milyen sérelme van, kit bántottak meg, esetleg ki az, aki megbántott valakit, és szeretné jóvá tenni. Nagyon jó volt hallani, hogy tudják, mit kell csinálni, mondani, ha esetleg akaratlanul megbántanak valakit. Azt is megbeszéltük, hogyan lehet ezeket a sérelmeket, bántásokat feldolgozni, megbocsátani. A mese után mindenkinek adtam egy hőlégballon rajzot ( A Facebookon találtam a Kidz world oldalon). Megkértem őket, hogy színezzék ki, majd rajzolják, vagy írják bele azt a sérelmüket, ami bántja őket. Ezután kimentünk az udvarra, és képletesen felengedtük levegőbe, elengedtük a sérelmeinket, és megbocsátottunk azoknak, akik megbántottak. A csoportnevünkhöz híven, vidáman engedtük fel/el a sérelmeinket!
Április havi témánk a megbocsátás volt. Az óvodai mindennapokban elkerülhetetlenek a konfliktusok, félreértések , amik többféle okból keletkeznek. Fontos, hogy tisztázzuk ezeket a félreértéseket, illetve segítsünk a gyerekeknek elsimítani , megbeszélni, ha kérik. Ha megtaláltuk a megoldást, bocsánatot kérnek egymástól és már folytatódhat is a játék, mintha mi sem történt volna. A Napimádás című relaxációval kezdtük a téma feldolgozását, majd Ferenczei Éva bábjátékát használtam fel a megbocsátás fogalmának megértéséhez. Ezután a Varázsszavak című játékot játszottuk, ami nem volt könnyű a gyerekeknek. Végül aki szeretett volna, elkészíthette a mesében szereplő bábokat.
„Csak az tudja kimondani, hogy „megbocsátok neked”, aki azt is ki tudja mondani, hogy „szeretlek”. (Paulo Coelho)
A hónap témája a megbocsátás. Sajnos, a mai világban nagyon gyakran megbántjuk a másikat, úgy, hogy nem szeretnénk. Azonban a bocsánatkérés gyakran nem szívből jön, hanem, mert elvárják. Ezt kell megtanulni, hogy a bocsánatkérés ne rutinszerűen történjen, hanem szívből. A megbocsátás nem jelenti feltétlenül azt, hogy elfogadjuk a másik viselkedését, viszont segít, hogy a békénket megtaláljuk.
Beszélgettünk a gyerekekkel arról, hogy másoknak könnyebb megbocsátani, mint önmagunknak. Ezeket is meg kell tanulni, gyakorolni kell, ahhoz, hogy érzelmileg kiegyensúlyozottak legyünk, és ne szorongjunk.
A beszélgetés során felmerült a gyerekekben, hogyan tudunk magunknak megbocsátani. Szerintük az első az, hogy elismerjük, ha valamit tettünk, vállalni kell érte a felelősséget. Aztán elgondolkozni azon, hogy miért tettük. Talán, ha kimondjuk, hogy megbocsátunk magunknak, könnyebb lesz. Végül megpróbálni helyrehozni a helyzetet, kihozni belőle a legjobbat.
Azt gondolom, hogy erre tanítjuk a gyerekeket. Ha valakit megbántunk, bevalljuk, elgondolkodni a miérten, és helyrehozni a dolgokat.
El kell engedni a sérelmeket, de ezeket csak akkor tudjuk, ha van egy módszerünk arra, hogy kérünk bocsánatot, illetve hogyan bocsátunk meg.
Készítettünk egy társasjátékot, ami során tudják a kulcsszavakat gyakorolni, illetve gyakorolni a megbocsátást. A játékot 2-4 tanuló játszhatja. Hatos dobással lehet indulni. Alaphelyzet: Gondolj egy esetre, amikor te megbántottál vagy téged bántottak meg.
Dobott számnak megfelelő lépés során az adott számhoz tartozik egy mondatbefejezés vagy egy érzelemkifejezésre utaló mozdulat. Azt gondolom, hogy a gyerekek esetében az ölelés nagyon fontos. Akkor is ölelnek, ha örülnek valaminek, akkor is, ha vigasztalnak valakit, vagy éppen bocsánatot kérnek.
A megbocsátás nehéz, megbocsátani önmagunknak még nehezebb. De! Ha megtanuljuk a sérelmek elengedését, megkönnyebbülhetünk, mint a pillangók.
„A megbocsátás nem függ a másik személytől. Ez egy döntés, amit te hozol.”
A tavaszi újjászületés pillanatait több udvari megfigyeléssel, játékkal gazdagítottam. Imádtuk a Nap felé fordítani arcunkat, zenére tornáztunk a friss levegőn /B.B.:Jobb veled a világ/, énekeltünk, körjátékoztunk, bicikliztünk, hintáztunk, labdáztunk, fogócskáztunk… Csodálkozva figyelték gyermekeink az előbújó virágok nyílását, szirmaik összezáródását. Beszélgettünk a virágzó fáinkról. Koszorút készítettek a fa köré, hogy bocsásson meg, amiért dobálták a labdával, letörték az ágát. Kisebb konfliktusokat a növények segítségével próbáltam oldani. Pitypangbóbiták fújásával messzire fújtuk haragunkat, bánatunkat. Jót kívántunk magunknak, egymásnak. Megbocsátás napunkon megbocsátás kaput készítettem, ami alatt kézfogással átfutottak, majd megölelték egymást a „bocsánatkérők” és hazavihették a kibékülés pecsétjét. Szeretetgombóc játékkal soroltuk fel egymás jó tulajdonságait. Az utolsó napokban hálavirágokat készítettünk a nagymamáknak.Közben többször is meghallgattuk Molnár Orsi:Kevés a szó című dalát, mondogattuk a Hüvelykujjam boldogság kezdetű ujjsoroló mondókánkat.