A húsvéti időszak a legizgalmasabb a gyerekek számára a karácsonyi időszak után.Ezt a foglakozást etika óra keretén belül valósítottuk meg. Lehetőség volt átismételni a „Varázsszavakat”, amelyeket elsős koruk óta hangsúlyozok a gyereke felé. És bocsánat állatkákat rajzoltunk. Ezek a szavak a mindennapi konfliktusokat, kis haragokat, megbántottságokat gyorsan helyre teszik. Újra készítettem a fali újságon hittanos sarkot azoknak a gyerekeknek a számára, akik etika órán nem velem vannak, de számukra is különleges helyet foglal el a szívből jövő megbocsátás kérdése. Ők is kreatívkodással vettek részt a program megvalósulásában.
Megbocsátás
Áprilisi boldogságóra témánk a megbocsátás volt. Nagyon hálás téma, hiszen sok mindenre bíztatta a gyerekeket a nap folyamán. Foglalkozásunkat mint mindig mesével indult. Bezzeg Andrea: Tündéri bocsánat meséjét hallgatták a gyerekek. Utána megbeszéltük a halottakat. Mit kell tenni, ha valakit megbántottál, mikor kell megköszönni dolgokat, kinek adnál piros szívét a csoportban, stb. Aztán a csoportszobai szőnyegünket át varázsoltak varázs szőnyeggé, és képzeletbeli utazásra mentünk egy varázslatos erdőbe ahol rengeteg különleges állattal találkoztunk. A nap folyamán a gyerekek mindig figyeltek arra, hogy ha megbántottak valakit kérjenek bocsánatot és öleljék meg egymást.
Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Röplabdacsapatunk tagjainak el kell fogadni, ha nem mindig győznek, de a megbocsátás és a csapatszellem átlendít a nehézségeken.
A megbocsátás témakörrel fontos dolog foglalkozni már óvodás korban is. Sokat beszélgettünk arról, hogy hogyan és mivel tudjuk megbántani egymást. A gyerekek nagyon sok mindent tudtak felsorolni akár az óvodai csoportban történő, akár az otthoni testvér, illetve a szülők közötti konfliktusokról, amelynek során valaki megbántja a másikat. A gyermekek elmondták, hogy bocsánatot kell kérni a másiktól, akit megbántottunk, valamint a másiknak meg kell bocsátani, ha tud az ellene elkövetett vétekért. Beszélgettünk arról, hogy nem egyforma súlyúak az egymás ellen elkövetett megbocsátani való dolgok, amit persze a dolog súlyától függő idő távlatában lehet megbocsátani. Végül a gyermekek megértették azt, hogy miért fontos a boldogságunk eléréséhez, hogy mennyire tudunk megbocsátani.
A könyvben szereplő Tündéri bocsánat cimű mese elmesélése után, beszélgető kört tartottunk, ahol a megbocsátás volt a téma. A gyerekek eleinte nehezebben fogalmazták meg érzéseiket. A megbocsátás minden napi dolog a gyerekek életében, hiszen minden nap előfordulnak a barátok között konfliktusok, ahol igyekszünk megértetni egymással a másik érzéseit, a megbocsátás fontosságát.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
Boldogságóra programunk havi témája a „Megbocsátás gyakorlása” volt.
A téma bevezetéseként beszélgettünk arról, hogy mit jelent a gyerekek számára a megbocsátás fogalma. Kértük őket, hogy idézzenek fel olyan helyzeteket, amikor valami rosszat tettek másokkal, s hogyan kértek bocsánatot attól, akit megbántottak. Ez után, bemutattuk a gyerekeknek, Bezzeg Éva: Tündéri bocsánat című meséjét, melynek megbeszéltük tanulságát.
Bocsánat szíveket is osztottunk egymásnak, ha valamiért megbántottuk a másikat.
A záró részben felelevenítettük, hogy miért is jó dolog a bocsánatkérés, s megfogadtuk, hogy nagyon odafigyelünk ezután is egymásra.
A megbocsátás gyakorlása volt a heti boldogság témánk. Néha történtek apróbb megsértődések, problémahelyzetek, melyet azonnal rá tudtam vezetni a megbocsátás témára, a probléma megbeszélésére megoldására. Ebben a helyzetben elmondtuk az új versünket is ami könnyítette a neheztelést. A gyerekekkel felidéztük azokat a helyzeteket, érzéseket, milyen volt az amikor valami rosszat tettek, vagy velük tettek rosszat. Milyen érzés volt bocsánatot kérni, illetve megbocsátani? Játékból elutazhattunk Hawaii szigetére, ahol megtanulhatták mit jelent a Ho’oponopono, hogyan tudják hibáikat kijavítani, elkerülni a jövőben. Lerajzolhatták mit jelent számukra a megbocsátás.
Ebben a hónapban sok katicás játékot játszottunk, mesét hallgattunk, énekeltünk. A Boldogságóra májusi témájához A katica hét pöttye mesét választottam.
Olykor előfordul a gyerekek között, hogy igaztalanul vádolják egymást… mondjuk úgy inkább, hogy meggondolatlanul egymásra fognak dolgokat olyankor is, amikor nem is voltak jelen. Szerencsére ez ritkán fordul elő, és rögtön meg is beszéljük a dolgot.
Ez a mese jó alkalmat adott arra, hogy éppen aktuális helyzet nélkül, csak a mese okán gondolkodjunk a témáról.
Bemelegítésként beszélgettünk. Egy rövid történetet meséltem el (fiktív), amiben valaki megbántott engem, elmondtam, hogy ez milyen rosszul esett. Elmeséltem, hogyan békültünk ki. Beszélgetés kerekedett, amiben kiderült, hogy a gyerekekben sok tüske van… társakkal, testvérekkel, szülőkkel kapcsolatos történések miatt egyaránt. A megbántottságot rövid játékkal, és Göbel Orsolya egyik gyakorlatával oldottuk fel.
Gryllus Vilmos Katicabogárka című dalát már kora tavasz óta énekeljük. Nagyon szeretik a gyerekek ezt a vidám hangulatú, kedves dalt gitárkisérettel énekelni.
Több megközelítésben vizsgáltuk a katicákat, végül Hermann Marika – A katica elveszett pöttyei című mesével zártuk a hetet. Fantasztikusan értették a gyerekek a mese humorát is, de a nagykatica helytelen viselkedését is jól azonosították. Nagyon tetszett, hogy észrevették, hogy a kiskatica végig kitartott a nagykatica mellett. Kérdésre, hogy vajon miért volt ez így, a válasz az volt:
„Mert biztosan nagyon szerette őt! Nagyon jó barátok voltak.”
Sokat foglalkoztunk a megbocsátás témájával, majd a gyerekek elkészítették a 10-es szám és a megbocsátás körében tervezett képregényeiket.