Ebben a hónapban, a boldog nyár varázspálca elkészítését választottuk a feladatok közül.
Mindenki készített egy varázspálcát, melyre szalagot erősítettünk. Az ajánlástól eltérően, nem tekertük fel a botra a szalagot, hanem hagytuk szabadon lebegni.
Többször is felhasználtuk zenei aláfestéssel vagy csak szabad játékban a szalagos botocskát.
A gyerekek számára nagy élvezetet jelentett, ahogy a szalag mozgását tudták változtatni, és tánc közben boldogan próbálgattak különféle „rajzolatokat” kitalálni.
Verset is találtunk a varázspálcához kapcsolódóan.
Mentovics Éva: Tavasztündér c. verse
Varázspálcám suhogása
felkelti a vidéket.
A tél végi utazásra
barátaim kísérnek.
Varázsigém hatalmával
elaltatom a telet.
Faágakra rásuhintva
ébresztem a rügyeket.
Virág nyílik ahol járok,
ágak végén tipegek.
Tündérszárnyam nyomában már
ott virít a kikelet.
A vers mondogatása közben kiegészítettük a pálcákat a gyerekek ötletei szerint -zseníliadrót ,
– dekorgumi, papír virágokkal, szívekkel, pillangókkal, madárkákkal stb.
Fenntartható boldogság
Ebben az évben Kiscsoportosokkal kezdtem a nevelési évet, így velük tapasztaltattam meg a boldogságórák pozitív hatásait. A gyermekek közül az év kezdetén többen egyáltalán nem beszéltek, így a boldogságórák alkalmával előtérbe kerültek a metakommunikációs elemek, illetve cselekvést, érzelmeket kifejező képek is dominánsak voltak. Kezdetben nagyon apró elemeket emeltem be a mindennapjainkba a Boldogságóra ajánlásaiból, majd egyre bővítettem a repertoárt.
Az egyes hónapokhoz rendelt témát a heti tervekbe építettem be. Rendszeresen végeztük a relaxációs gyakorlatokat, melyeket a csoport aktuális hangulatának megfelelően választottam ki. Természetesen voltak kedvenc gyakorlatok is, ezeket gyakrabban alkalmaztam. (Égig érő fa vagyok…, Almát szedj…, Domborítok, mint a cica…, Medve vagyok…,) Bagdi Bella gyermekdalai mindig jó hangulatot, varázsoltak a csoportunkba. A zene, a hozzá kapcsolódó, együttesen megalkotott mozgásformák közös élményekkel gazdagítottak minket, így erősödött a csoportkohézió is. A témához rendelt mesék helyett gyakran a csoportos mesegyűjteményből választottam, mert kiscsoportban a kínált meséket hosszúnak ítéltem meg.
Nagyon kedvelt téma volt a gyermekek körében a Megküzdési stratégiák. Pók nénitől kapott levélből kiderült a gyermekek számára, hogy miért tűntek el a kedvenc játékaik. Akadálypályán haladva indultak a játékok kiszabadítására. Az utolsó állomáson megtalálták az eltűnt játékokat.
A tevékenységeink alkalmával, játék közben felfedeztük azokat az apró csodákat, melyek körül vesznek minket. Tudatosan figyeltünk a természeti értékekre, hangokra, illatokra, s közben megfogalmaztuk milyen fantasztikus dolog, hogy ezek jelen vannak az életünkben és milyen jó dolog az, hogy mindezeket lehetőségünk van megtapasztalni. Megneveztük a testrészeinket, azok funkcióját is. A társas kapcsolatok témaköréhez kapcsolódva katicás barátság kártyát készítettek a gyerekek, majd átadták annak a társuknak, akivel a legjobban szeretnek játszani. A legtöbben boldogan nyújtották át a barátság kártyát, de olyan gyermek is volt, aki ragaszkodott a saját munkájához.
A megbocsájtás gyakorlása. Mint minden téma, ez is egész hónapban jelen volt a mindennapjainkban. A téma kapcsán megismertettem a gyerekekkel a Tündéri bocsánat c. mesét és a könyvben szereplő bábjátékot is. A gyerekek mindennapjaiból összegyűjtöttük azokat, ami bántja őket vagy ami miatt megharagudtak valakire. Megbocsátási stratégiákat, varázsszavakat gyűjtöttünk a gyerekekkel, melyeket következetesen, rendszeresen alkalmazva valóban elérik majd céljukat. (ölelés, kézfogás, sajnálom, ne haragudj…)
Az egészséges életmód alakítására egész évben nagy hangsúlyt fektettünk, melynek részét képezte a gyermekek testi-lelki fejlődése szempontjából kiemelt fontosságú mozgás is. A testmozgás fontos területe a fejlesztésnek, hiszen szimbiózisban van a kognitív képességek fejlődésével is. Minden nap arra törekszünk, hogy az életkoruknak megfelelően elegendő időt, teret, lehetőséget biztosítsunk a gyermekeknek a mozgásra. Ebben a hónapban a mozgáshoz való pozitív viszonyulásukat, valamint a családokkal való kapcsolatunkat erősítettük azzal, hogy közös mozgásra, játékra invitáltuk a szülőket is. Fenntartható boldogság. Az utolsó témakör kapcsán, az év folyamán nagyon megkedvelt dalok, táncok, játékok kerültek felszínre.
BOLDOGSÁGÓRA- FENNTARTHATÓ BOLDOGSÁG
A foglalkozás ideje: 2023. június 6
A foglalkozás helye: Aprófalva Óvoda Vajszló
Korcsoport: Középső-Nagycsoport
A foglalkozást vezeti: Márkus Gyöngyi
A foglalkozás témája: Fenntartható boldogság
A TEVÉKENYSÉG KIDOLGOZÁSA
1.Szervezési feladatok:
– A meséhez szükséges eszközök kihelyezése jól látható és elérhető helyre
– Friss levegő , mesélő környezet biztosítása
ELŐZMÉNYEK:
1 :Ebben a hónapban az útmutaóban meghatározottakat használva igyekeztem megszervezni a havi aktuális témát.
Sok pozitív érzelmet csempésztem be a mindennapjainkban, sokkal kötetlenebbül dolgoztunk, mint az év során bármikor.Az érzelmeket, mint izgatottság, megelégedettség, kíváncsiság kombinálva igyekeztem éreztettni, törekedve a nyugodt, harmonikus légkör fenntartására.
A társas támogatást mint motiváló erőt maximálisan igyekeztem kihasználni, sok jóérzést osztottunk meg egymással .
Sokat ismételtünk, gyakoroltunk, hogy az ismereteik jobban meg tudjanak szilárdulni, többször tértünk vissza egy-egy témához, más-más utat bejárva.
2: Boldog Nyár Varázspálca
A sétáink során sok mindent szoktunk gyűjteni, így volt ez most is: mindenki választhatott „varázspálcát”, amivel bármit lehetett varázsolniuk
A FOGLALKOZÁST KEZDŐ RELAXÁCIÓ
Bagdy Bella relaxációs gyakorlatai:
– Égig érő fa vagyok..
– Meglengetem a karom, pedig alig akarom..
– Repül a madár, szárnyalva száll..
A FOGLALKOZÁST KEZDŐ ÉNEKLÉS:
Bagdy Bella:Jobb veled a világ c. dalára közösen kitalált mozdulatsorokkal „örömtáncot” járunk.
A TÉMA BEVEZETÉSE
– Szeretetfolyósó: ezt a játékot nagyon megszerették már az évek során és nemcsak a foglalkozások alkalmával kérik, hanem csak úgy…
– „Örömpark”-mindenki választhat egy olyan tárgyat a csoportszobában, amihez sok kellemes élménye társul
A TÉMA FELDOLGOZÁSA
Boldog Dóra megjelenése jelzi a mese kezdetét: Bezzeg Andrea. Boldog erdő-Kerek erdő c. mese
A mese végén kérdéseket teszek fel, hogy láthassam, megértették-e mese mondanivalóját.
– Boldogságfokozó gyöngyszemek”
– Boldogságfüzér”
Szabadon lehet választani a szinezőkből és egy kötetlen beszélgetéssel, halk zeneszóval kezdődhet is a színezés az asztaloknál.
– „Öleléslánc” : Mielőtt kihelyezzünk az elkészült munkáikat, mindenki kap Tőlem egy meleg ölelést, aki szeretne ,adhat belőle a társainak is.
– A Boldogságvár 10.lépcsőfokára kihelyezzünk az aktuális jelet
A FOGLALKOZÁST ZÁRÓ ÉNEKLÉS:
Bagdy Bella dalai közül választunk a szivünknek kedveset, melyre megmozgatjuk magunkat.
A TÉMA TOVÁBBADÁSA:
– Családok bevonása:Nyári bakancslista kiosztása a gyerekeknek, ami tartalmazza a nyári kívánságlistát
– Intézmény bevonása: Közös mozgás, tánc az udvaron
REFLEXIÓ- JÚNIUS
Ez a hónap nemcsak a nevelési év, hanem a Boldogságóra program utolsó hónapja is egyben.
Annyi minden történt velünk, nagyobbak, okosabbak lettünk, és bár 6 kis társuktól elkell búcsúznunk, mégis nagy szeretetben teltek a napjaink.
Sok-sok pozitív élménnyel lettek gazdagabbak, és persze történtek rosszabb dolgok is, de igyekeztünk mindenből előnyt kovácsolni.
Kedvenc gyakorlatainkat nemcsak a Boldogságórákon játszodtunk, hanem a szabadidőnkben is, hiszen nagyon jó hatással volt mindegyikünkre.
Egymást segítve igyekeztünk szembeszállni a mindennapos problémás helyzetekkel, legyen az egy konfliktus, vagy problémahelyzet.
Úgy érzem, eredményesen vették az akadályokat az élet több területén a gyerkőcök
Így év végéhez közeledve, érezve a nyári szünet közeledtét, kicsit felbomlott a rend, de a rendszerességgel igyekeztem kordába tartani ezt a problémát.
Nagyon hálás vagyok, hogy a Boldogságóra programot megismerhettem, hiszen mind jómagam, mint a rám bízott kisgyermekek sokat profitálhattunk és -reményeim szerint- még többet profitálhatunk belőle életünk során.
A júniusi hónapban a fenntartható boldogságról beszélgettünk a gyerekekkel. Elvégeztük az Örömteli Összegzés, Örömpark és a Hősök Hídja nevű feladatot, amiket a gyerekek nagyon élveztek. Valamint visszaemlékeztünk az év különböző témáira, feladataira és lezártuk a tanévet.
A Nemzetközi Érettségi Programban tanuló diákok végezték el ezt a feladatot is, amelyet ők választottak ki a megadott három feladat közül.
Mivel a június hónap elején nagyon sok iskolai kötelezettségük volt még, ezért a nyári szünetben oldották meg a feladatot.
Taszári Körzeti Általános Iskola
A Fenntartható boldogság kapcsán évről-évre megfigyelhető, hogy a gyakorlatokban való egyre több részvétel, a vélemények ütköztetése rávezeti a gyerekeket az összefüggések meglátásara, arra, hogy amit elértünk, azt hogyan tudjuk megtartani, alkalmazni, beépíteni az életünkbe.
Zárszóként a 4. osztályos Adél mondatát szeretném idézni, ami osztálykiránduláson hangzott el Pécsen, a Mecsextrém parkban, amikor éppen a fák között mászott a köteleken: „Szilvi néni, én most hasznosítom, amit Boldogságórán tanultam. Kitűztem a célt és el is fogom érni!” Ez nagy öröm számomra, hiszen bizonyítja, hogy „termékeny talajra hullottak a magok”.
Ebben a tanévben is nagyon sokat tanultunk magunkról, egymásról, a természetről, az életről. Az átélt helyzetek, a mindennapok eseményei, jó és rossz dolgok együttesen lettek a mi történetünk. S ez a történet magában foglalja azokat a megoldási mechanizmusokat is, amelyekkel egy-egy eseményre reagáltunk. Hiszem és megtapasztaltam, hogy a gyerekeknek nagy segítség volt a pozitív pszichológia eszköztára, valamint a boldogságórákon szerzett ismeretek.
Ez az osztály negyedik éve rendszeresen vesz részt boldogságórákon, alkalmazza ezeket az ismereteket. Mondhatnám, hogy beépült a mindennapjaikba. Arra törekszem, hogy a pozitív pszichológia ismeretei ne tananyag, ne egy tanóra legyen, hanem a mindennapok szerves része. Legyen jelen a gyerekek gondolataiban, cselekedeteiben, matematika, magyar, testnevelés órán, az osztálykiránduláson, a projektek megvalósításában, otthon, buszon, vonaton…stb. Egyszóval mindenhol. Legyen értékrend a „Boldogságóra” a gyerekek tudatában, vezérfonal az életben, ami segít akkor is, ha eltévednek.
Ezért arra gondoltunk, hogy a tanév lezárásaként összegyűjtjük a fejlesztő játékokat, amik az „utunk” során készültek, s a „Folyosóprojektek” lezárásaként meghívjuk az alsó tagozatosokat egy közös játékra. Hiszen a gyermek legfőbb eszköze a tanulásra a játék! 06.15-én intézményünkben gyermeknapot tartottunk. Újra felépítettük a „Hallgatag erdő” kincseiből készült tapintós ösvényt, megkerestük a kirakó játékokat: a gombát, a memória játékot, a kártyajátékot. „Benő szobájából” a karácsonyi illatokat rejtő memória golyókat, lottójátékot, kirakókat. Az apró örömöket tartalmazó szorzótáblás játékot, a „Föld ösvényének” játékait: a csendes könyvet, bogaras lottót, memória játékokat. Remek alaklom volt a közös játékra.
Kívánunk mindenkinek pihentető, feltöltő, „boldogságos” nyári szünetet!
Az idei utolsó boldogságórán válogattunk a gyermekek kedvenc játékaiból. A foglalkozás kezdetén megbeszéltük, melyek voltak a legjobb játékok, vagy milyen játéknak örülnének. Meghallgattunk egy Bagdi Bella dalt, hogy egy kicsit ráhangolódjunk, majd egy mesével kezdtem. A mese címe: A boldog ember inge. Átbeszéltük, mit is jelent nekünk a boldogság, hogyan tudunk másokat boldoggá tenni. Ezután pedig tükörjátékot játszottunk. A tükör játék után pedig megerősítettem bennük, hogyha akarjuk, mi is átvehetjük más boldogságát, sőt adhatunk is másnak a miénkből. Vajon melyik a jobb, átbeszéltük. A foglalkozás végén körbe ültünk és szeretet játékot játszottunk, s megbeszéltük, hogy továbbra is megtartunk minden jó szokásunkat, ahogy egész évben is.
A 2022-2023-as nevelési évben a Csicsergő csoport gyerekei is részt vehettek a Boldogságórákon. A foglalkozásokat általában a boldogságmondókával- „Kerekerdő kalandra hív téged…” majd Bagdi Bella dalaival és egy relaxációs gyakorlattal kezdtük, és mesével folytattuk. Bábok segítségével próbáltuk felkelteni a gyermekek érdeklődését. A bábozás mindig nagy sikert aratott csoportunkban. A mesehallgatást követően beszélgettünk a meséről, elmondhatták egyenként, mi tetszett, vagy éppen mi nem tetszett nekik a mesében. A gyerekek szívesen beszéltek érzelmeikről, aktívan részt vettek a táncmozdulatok kitalálásában. A boldogság óráról elmondhatjuk, hogy a gyerekek nagyon kedvelik, szívesen vesznek részt a foglalkozásokon, és mindig várják a következő alkalmat. Megbeszélés során felelevenítettük mit is jelent a hála szó, miért is lehetünk hálásak. Megpróbáltuk pozitív szemmel nézni a dolgokat, még akkor is, ha olykor nehezen tudjuk elfogadni a velünk történteket. Jó cselekedeteinket gyakoroltuk nap mint nap, igyekeztünk meglátni, hogyan tudunk segíteni egymásnak. A megbocsátás gyakorlásánál, a gyerekekkel megbeszéltük, hogy ki
kitől és miért szeretne bocsánatot kérni. Ezeket a szituációkat leginkább drámajáték keretein belül játszották ki a gyermekek. Ez méginkább hozzá segítette őket a különböző érzelmek, ingerek feldolgozásához. A testmozgás témakörön belül vidám játékokkal alakítottuk ki a jókedvet, pozitív hangulatot, melyen keresztül fejlesztettük az egymáshoz való alkalmazkodóképességüket, egymásra való odafigyelést a gyermekekben. Sokat sétáltunk a szabadban, célunk volt ezzel a környezethez való pozitív viszony kialakítása, megszerettetése.
A gyermekek kipróbálhatták a szekerezést is, ami nagy élmény volt számukra. A településünkön lévő Pöttöm majorba látogattunk el, ahol színes szabadtéri tanyasi programokkal várt a “gazdasszony” bennünket. Egy szempillantás alatt mi is átváltoztunk gazdává és gazdasszonnyá . A gyermekek önfeledten vettek részt a sok -sok játékos tevékenységben és otthon örömmel meséltek szüleiknek élményeikről.
A nevelési év során kolléganőmmel arra próbáltuk rávezetni a gyerekeket, hogy megtalálják az életben az apró örömeket, könnyebben meg tudjanak küzdeni egy- egy nehéz helyzettel, tanuljanak meg egymáshoz alkalmazkodni és segítsék egymást az óvodán belül, hiszen akkor sokkal jobban fogják magukat érezni. Azt gondolom, hogy megint egy jó évet töltöttünk együtt, a Boldogságóra foglalkozások alatt.
Kusz Mihályné