A héten a tanév utolsó foglalkozásához értünk. A gyerekek meg is kérdezték: Akkor már több nem is lesz? De megnyugtattam őket, hogy szeptemberben folytatjuk…
Visszaemlékeztünk az elmúlt óráinkra, mit csináltunk, kinek milyen emléke, élménye maradt meg az emlékezetében? Örömmel hallgattam őket, hogy lelkesen idézték fel a számukra maradandó feladatokat, meséket, dalokat.
Az utolsó óránk sem maradhatott el a hónap dala nélkül. Közös rajzot is készítettek. Egyesével egészítették ki a rajzot a fantáziájuknak megfelelően. Önbizalomnövelő delfint is színeztek a gyerekek. Természetesen kibogoztuk mit is jelenthet a fenntartható boldogság is.
Jó hangulatú, vidám óránk lett ez is.
Fenntartható boldogság
Ebben a hónapban mind az öt csoport közösen vett részt a boldogságórán, a hónap témája a fenntartható boldogság, fontos volt számunkra, mivel ebben a nevelési évünkben a fenntarthatóság, a környezettudatosság volt a kiemelt feladatunk. Óvodánk ettől a nevelési évtől veteményes kerttel bővült, minden csoport ültetett különböző zöldségeket, majd gondozták, locsolták, majd pl. a saláta amikor megnőtt, leszedtük és közösen készítettünk belőle öntött salátát, a gyerekek a rukkolát is közösen szedték le, majd a tízórainál megedték. Célunk és feladatunk, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, hogy milyért fontos a környezetünk. Minden csoportban szelektíven gyűjtjük a szemetet, minden csoportban van egy vödör amiben gyűjtjük a komposztot ( pl.: a gyümölcsök, zöldségek héja). Feladatunk, hogy a gyerekek tovább vigyék az óvodában megtanultakat. Közösen hallgattuk meg a hónap dalát, Bagdi Bella: Jobb veled a világ című dalt.
Júniusi boldogságóránkon visszaemlékeztünk a lassan véget érő tanévre. Átgondoltuk a boldogságórák tanításait, s felidéztük a legboldogabb pillanatokat, amit az iskolában vagy otthon megéltünk. Mindenki egyetértett abban, hogy apró kedvességgel sokat tehetünk a fenntartható boldogságért. Apák napjához közeledve képeslapot és oklevelet készítettek a gyerekek az édesapáknak és a nagypapáknak. A képeslapokba leírták érzéseiket, volt aki saját szavait, míg mások verset kerestek az interneten. Végül kiválasztottak egy képet, ami szerintük jó illusztráció lehet bejegyzésünkhöz, egy boldog családról.
Orosháza Városi Önkormányzat Napközi Otthonos Óvodája, Uzsoki utcai telephely
A gyerekekkel megismerkedtünk a hónap témájával. Mi Micimackósok vagyunk, ezért a Micimackót választottuk, mint kedvenc állat. Ez a figura segít Nekünk és a csoportunk is abban hogy mi egy csapat vagyunk, osztozunk az örömökben, bánatban.
Várjuk egymást vissza a nyár után.
Társas támogatás mindig nagyon jó téma egy közösség életében. Közeledve az év végéhez mi is fontosnak tartjuk a kicsik barátságainak fenntartását. erről beszélgetve, elkészültek kis kedvenc állatok képeivel a baráti képeslapok. Belső felét saját szabad ötletek szerint díszítették.
Köszönjük az egész éves Boldogságóra Programot! Kis óvodásaink szívesen, örömmel végezték a program gyakorlatait.
Az órán beszélgettünk a tanulókkal arról, hogy mi az ami boldoggá teszi őket, mi az aminek örülni tudnak. Beszélgettünk a pozitív érzésekről.Nagyon értelmes válaszokat kaptam. Majd elolvastuk A Fehér és a Fekete Farkas című tanmesét és értelmeztük. Nagy örömmel válogattak a színezhető mellékletek közül. Csoportokban dolgozva pedig nem átnevezték, de pozitív és negatív tulajdonságokat soroltak fel.
Ebben a hónapban a feltalálók napja lett a fő témánk. Nemcsak olvasás órán ismerkedtünk meg ismert magyar feltalálókkal, hanem etika és technika órákon is érintettük a héten ezt a témát. Beszélgettünk arról, hogy ki melyik találmánynak örül, hogy feltalálták. ( Pl.: Örültek a golyóstollnak, mivel szeretnek tollal írni. Örültek annak is, hogy van Rubik kocka, mert szívesen játszanak vele.) Ők mihez kapcsolódóan találnának fel valamit. ( Pl.: Egy olyan robot, aki megcsinálja helyettük a házi munkát, házi feladatot, ha éppen nincs kedvük hozzá.) Óra végén megtervezték a saját Nyár csináló gépüket, akinek volt kedve be is mutatta, hogy fog működni. A gyerekek nagyon élvezték ezt a témát is.