A pozitív érzelmek tesznek minket boldoggá. Az ezekhez való visszanyúlás segíthet minket a fentartható boldogság eléréséhez. Legyen az élet bármilyen. A kis, apró dolgok is örömet okoz. Segít minket a mindennnapokban. A pozitív dolgok meglátása szokásunká válhat, és ezáltal elérhetző a fentatartható boldogság.
Fenntartható boldogság
A tanév utolsó hónapjában a fenntartható boldogsággal foglalkoztunk a 9.A. tanulóival. Az óra elején – már szokássá épülve – megbeszéltük, hogy mit is jelenthet a fenntartható boldogság, mennyi idő szükséges, hogy valami beépüljön a szokásaink közé, szükség van e a társas támogatáshoz. Átbeszéltük az eddigi témaköröket, hogy kinek, mi tetszett a legjobban, és melyik témakört volt a legkönnyebb beépíteniük. Ebben egyhangú eredmény született, mert legkönnyebben beépíthető témakör az apró örömök, míg a legnehezebben beépíthető a megbocsátás lett.
A feladatok közül a plakátkészítést választottuk, amihez lelkesen álltak hozzá. A feladat elvégzése során megbeszéltük az átélt fázisokat, és a tanulók is észrevettek a témák között egy kisebb hullámzást. A tanév végére elfáradtak ugyan, de a tanultak szépen lassan elkezdtek beépülni a mindennapi életükbe.
Fenntartható boldogság
16 fő van jelen
3 családot alakítottunk: apuka-anyuka-gyerekek-nagyszülők
szituáció: este vacsorához készül a család, apuka késve érkezik, anyuka készíti az ételt, a gyerekek terítenek;
apuka kedvesen köszönti a családot, majd elmondja: aznap mitől boldog
mindenki beszámol arról, mit jelent számára a család, a családi boldogság.
Elérkeztünk az utolsó Boldogságórához a tanévben. A relaxáció után meghallgattuk a Jobb veled a világ c. dalt. Beszélgettünk a gyerekekkel, hogy számukra mit jelent a boldogság. Bár kevesen vagyunk az osztályban, de megalkottuk a szeretetfolyosót, amin mindenki átment. A gyerekek nagyon kedveseket mondtak egymásnak is, és nekünk pedagógusoknak is. Sokkal vidámabban kezdődött ezáltal a reggelünk.
A Boldog erdő -Kerekerdő mese meghallgatása után beszélgettünk, majd kiszínezték a gyerekek a Boldogságfüzért, és örömmel fogadták, hogy bejutottunk a Boldogság Várába is.
Nagyon szépen köszönjük, hogy részt vehettünk idén a Boldogságórák megtartásában!
Boldogságóra- június 1/9.B
Fenntartható boldogság
Mit jelent a boldogság?
Mi tesz valakit boldoggá? Kézzel fogható dolgok vagy tettek, esetleg szavak?
Mi tesz boldoggá a magánéletben, családban és a munkában, iskolában?
Miért múlik el a boldogság?
Mindig boldognak kell lennünk?
A kiválasztott idézetről beszélgettünk, kinek, mit jelent.
” Nem az az erős, aki elsőként ér célba, hanem az, aki a leginkább örömét leli abban, amit csinál.”
Beszélgetés a tanmeséről
Nevezetes napok a hónapban
Június 13. A magyar feltalálók napja
Dinamó (Jedlik Ányos)
Rubik kocka (Rubik Ernő)
Golyóstoll (Bíró László)
Színes televízió (Goldmark Péter Károly)
Biztonsági gyufa (Irinyi János)
Napenergia kutatása (Telkes Mária)
A Word és Excel szülőatyja (Charles Simonyi)
Szilvia Kerekes.Zsomborné Hargitai
Az órát gesztuskörrel indítottuk, ahol a tanulók pillanatnyi hangulatukról tudtak egy-egy gesztussal visszajelzést adni. Első feladatként felolvastam nekik a Fehér és a Fekete Farkasról szóló őslakos tanmesét, amelynek segítségével a mindannyiunkban ott lakozó pozitív és negatív érzelmeket és tulajdonságokat vettük számba. Példákat soroltunk arra, mi történt, amikor valaki észrevett magán egy negatív, romboló érzést, gondolatot, és megpróbált azon változtatni. Ezután arra kértem a tanulókat, hogy gyűjtsenek össze boldogságfokozó technikákat, amelyek segítettek nekik az elmúlt évben átlendülni a nehezebb időszakokon. Az óra további részében csoportokban meg kellett papíron alkotniuk a Fenntartható Örömváros egy-egy szegletét, fontos területét: Hogy marad fenn a városlakók egészsége? Hogy illeszkedik a város minél organikusabban a természet rendjébe? Hogy jutnak el a városlakók minél egyszerűbben a munkahelyükre? Mi történik a szeméttel, a szükségtelen tárgyakkal? Milyen értékeket sajátítanak el a gyerekek? Az elkészült rajzok alapján a csoportok szóvivői ezekre a kérdésekre adott válaszaikról számoltak be az egész osztálynak. Ezután szoborként megjelenítettük a térben a Szorongások Szigetét és ennek ellenpólusaként az Örömvárost. Azt kértem, mondjanak ötleteket, milyen hídon át juthatnak el az emberek a Szorongások Szigetéről Örömvárosba. Ennek megfelelően kértem, gondolják át az idei tanévet, honnan hova jutottak el.
A fenntartható boldogság hetének alkalmából felelevenítettük az év során átvett boldogságfokozó témaköröket és előkerültek azok a játékötletek, amelyeket a gyerekek legjobban kedveltek. Így került elő Bagdi Bella Ha boldog vagy…, illetve a Van nekem Egy álmom… kezdetű dal, melyet a gyerekekkel közösen mozgással kisérve játszottunk és énekeltünk el. Boldogságalagutat tartottunk, amelyen mindenki átkelt és eközben a többiek pozitív gondolatokkal, dicséretekkel halmozták el erősítve ezzel önbizalmukat.
A fenntartható boldogság legtalálóbb ábrázolása és a gyerekek számára is érthető formája az a kerék, amelyen mind a kilenc eddigi témánk szerepel. ezzel jelképezzük a fontosságukat és az általuk megteremtett egyensúlyt. Elkészítettük a fenntarthatóság fáját, melyre minden gyermek jele felkerült aszerint, hogy melyik terület az ő erőssége (az ágakra kerültek a gyerekekkel megbeszélt helyre a jelek, melyek a hónapok során változtak, cserélődtek ). nagyon szerették a Szeretetfolyosó játékot, melynek keretében az átbújó gyermek társaitól jó tulajdonságait hallhatta. A tizedik téma feldolgozása során bővültek ismereteik az eddigiekről.
A foglalkozást a szőnyegen ülve kezdtük. Körbe küldtük a szeretetteljes simogatást, baráti ölelést. Képek segítségével felidéztük, hogy mit tudtunk meg idén a boldogórákon. A pillangó ölelés után, egy akadálypályán kellett átjutniuk, ahol segítették, bátorították egymást. A boldogságvárhoz érve felrakták az emlékképeket. Mindenkit bevártunk a boldogság szigeten.
Fenntartható boldogságot a 3 éves gyerekeknek úgy definiáltam, hogy a mindennapokban az örömre, a boldogságra kell törekedni. Ennek a korosztálynak fontos a napirend, s becsempésztünk egy kis mozgásos percet a mindennapjainkba, vagy ölbeli játékot, ami mindenkinek mindig boldogságot hozott a reggeleibe. Mi így értelmeztük még a fenntartható boldogságot.