A szakiskolások fontosnak tartják a környezet védelmét, a fenntarthatóságot.
A mindennapi feladataik között szerepel ugyanis az intézményi kert és udvar szakszerű gondozása.
Fenntartható boldogság
Erzsébethelyi Általános Iskola
Visszagondolva az elmúlt tanévre megbeszéltük, kinek mi volt a kedvenc témája, s mit hogyan tudott hasznosítani a tanultakból, milyen élményei voltak ezzel kapcsolatban.
Összegeztük a tanév folyamán tartott boldogságórákat, közösen kiválogattuk a számukra legkedvesebb élményeket.
„Collect moments, not things.” – ennek az angol mondatnak a fordításával kezdődött az óránk. „Gyűjts emlékekeket, ne tárgyakat.”. A gyerekek nem csak a fordítást oldották meg remekül, hanem a 10 hónapos utazás során sikerült rengeteg boldog pillanatot is a közösség ereje által gyűjteniük. Ezután a tartós boldogságszint emelkedés elérhetőségéről beszélgettünk. Fontos az, hogy komolyan vegyünk öt hatóerőt, amelyek a fenntartható lelki jóllét mögött húzódnak.
1. pozitív érzelmek
2. optimális időzítés és változatosság
3. társas támogatás
4. motiváció, erőfeszítés, elköteleződés
5. szokássá válás
Majd asszociációs játékot játszottunk. Tárgyak segítségével idéztük fel az elmúlt 10 hónapos közös utazásunk élményeit, emlékeit, kialakított szokásait. A felelevenített pillanatok, az utazás mérföldköveinek újraélése örömteli percekkel ajándékozta meg a kis közösségünk tagjait. Aztán meghallgattuk a hónap dalát.
A katica elveszett pöttyei című mese feldolgozása követketett. Végül elkészítettük plakátunkat kialakult szokásainkról. A nyár folyamán is törekedni fogunk arra, hogy boldogságszintünket fentartsuk.
„A boldogság semmi egyéb, csak a jó érzés. A jó közérzés. Az az érzés, hogy érdemes az embernek élni.” Móricz Zsigmond
Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda,Közművelődési Intézmény és Könyvtár
Egy elmélyült beszélgetés során felidéztük ebben az évben történt eseményeinket, mindenki elmondhatta, hogy mi volt számára az, ami boldogságot adot illetve ő mivel okozott bárkinek boldog érzelmeket.Ötletelgettünk, hogyan lehet ezt az állapotot fenntartani.A katica pöttyei című mese meghallgatása után színeztünk a meséhez kapcsolódó színezőket. Majd egy „SZERETETSÉTÁNYT” alakítottunk ki, amire minden gyermek ráfeküdt és egy társa a fülébe súghatta, hogy miért is szereti őt!
A tanév utolsó boldogságóráját arra használtuk fel, hogy végiggondoljuk a tanév során végzett munkánkat, emlékezzünk örömeinkre. Fotókat nézegettünk, felidéztük a közös, szép pillanatokat, boldog emlékeket, amelyeket együtt töltöttünk. Minden képhez, emlékhez kellemes, örömteli érzések társultak. Jó volt látni a gyerekek arcán a boldog mosolyt, amelyet a boldogságórákon szerzett élmények csaltak elő. Természetesen a közös kirándulás, délutáni rendezvények élményei is eszünkbe jutottak. Kinn a szabadban, csodálatos nyárias időben emlékeztünk vissza az elmúlt évben tartott boldogságóráinkra. Az első óra óta a gyerekek nőttek, változtak, de egész évben nagy örömöt okoztak nekik ezek a foglalkozások.
Előkerestük, végignéztük elkészült műveinket, melynek során örömmel láttam, hogy a boldogság fenntartására való képességük ebben a tanévben rengeteget fejlődött. A tanórát most is meditációval zártuk.
A Fény-árnyék projektünk során az egyik lelkes apuka, aki maga is tanár, felajánlotta, hogy bemutatja lámpagyűjteményét. Közben a világítás fejlődését is bemutatta képek, a gyűjtött tárgyai és vetítés segítségével. Ahogy a világítás a tűztől egészen a ledes lámpákig fejlődött, úgy állítottuk párhuzamba a boldogság fejlődését. Ugyanis csak úgy tudjuk fenntartani, ha folyamatosan ötletelünk, dolgozunk rajta és apró, újszerű dolgokat találunk ki, hogy boldogok maradjunk.
1. BOLDOGSÁGÓRA – ÉVES BESZÁMOLÓ – BÓBITA CSOPORT / Fésűs Éva Központi Óvoda. Béke Utcai Tagóvoda
Az 5 év tapasztalat után újból egy igen sikeres évet zárhattunk.
A csoport adottságainak figyelembevételével, több játékossággal, mozgással dolgoztunk fel minden témát. A legtöbb témához otthoni feladatot kaptak a családok. A családi feladatokat szívesen készítették el, a legkimagaslóbban a Boldogságvárak és a hálakertek megvalósításában, apró örömök gyűjtésében teljesítettek. A vártnál jóval magasabb szinten, több fantáziával, kreativitással készültek el az alkotások. Ezért kiállítást is rendeztünk belőlük, az óvoda minden gyermeke, dolgozója valamint az intézményünkbe érkezők is megnézhették, megcsodálhatták.
Büszke vagyok, a csoportunk minden tagjára, mindannyian hálásak, vidámak, szeretik és segítik egymást, bátran terveznek, igazi csapatjátékosok, szembe néznek a kihívásokkal, megoldják, megbeszélik egymás közt a nézeteltéréseiket, problémáikat. Ahogy több kolléganő és pszichológus is mondta : .”jó ide bejönni”; -„Ez a környezet gyógyító hatású a gyermekre!” A szülők is részesei a programnak és annak minden pozitív hatásainak.
Mi is mindennap örömmel lépünk be, szeretettel köszöntjük egymást, a gyerekek is azonnal jönnek ölelésre. Egy igazi boldog család vagyunk, akik most a többi csoportot segítik abban, hogy egy igazi ÖRÖKÖS BOLDOG ÓVODA legyünk szeptembertől. Erre már az első lépéseket megtették a csoportok, idei nevelési évben minden témát sikeresen feldolgoztak.
Nagyon örülök annak, hogy a Boldogságóráinkhoz jól kapcsolódó gyermek jóga, amelyet Gergely Emőke ajánlott fel, is színesíti intézményünk életét.
Bár voltak nehézségeik a másik két csoport pedagógusainak, pl. csoportösszetétel, gyermekek alul motiváltsága, és nem volt könnyű a sok program mellett megtalálni a boldogságóra helyét, idejét sem. A foglalkozás tervezésében volt még igény útmutatásra, de az 1. év végén már megvannak pozitív tapasztalatai a programban résztvevő csoportoknál is. ( Ölelések gyakorisága, hála tábla, „hangulatmérő” folyamatos használata…)
Köszönet és hála közvetlen kollégámnak Alács Lászlónak, Tóth Jakab Juditnak (óvodánk vezetőjének) és Gergely Emőkének a programba való csatlakozásukért, lelkes munkájukért!
A tanév utolsó hónapjának témájaként a „fenntartható boldogsággal” foglalkoztunk. Fotókat nézegettünk, felidéztük a közös, szép pillanatokat, boldog emlékeket, amelyeket együtt töltöttünk. Minden képhez, emlékhez kellemes, örömteli érzések társultak. Igazán megható volt látni a Fiatalok arcán a boldog mosolyt, amelyet a boldogságórákon szerzett élmények csaltak elő. Minduntalan megtapasztaljuk, hogy az igazi boldogságot a legegyszerűbb hétköznapi dolgok okozzák: a szeretet ereje, a barátság, a család, a spontán pillanatok, egy kedves mosoly, a zene gyógyító hatása, egy biztató jó szó, egy bátorító ölelés, a természet szépsége, akár egy vicces jelenet… Ezek az apró csodák, amelyek körül vesznek minket nap mint nap, lehetőséget nyújtanak arra, hogy őszintén boldogok lehessünk.
Fenntartható boldogság
A boldogságórát az „Égig érő fa vagyok…” relaxációval indítottuk.
A hónap dalát hallgatva kézfogással vonultunk a csoportban, majd ugyanerre a dalra „Keresd a párod” játékot játszottunk. (Zenére szabadon sétálunk a szobában, ha a zene elhallgat párt keresünk és megöleljük egymást.)
Körben állva „ölelésláncot” játszottunk, majd beszélgettünk arról, hogy az elmúlt évben kinek mi okozta a legnagyobb boldogságot. (Kistestvérem született, barátom lett az oviban, kirándultunk az állatkertben, tornateremben tornáztunk, volt Boldogságóra 😊… stb)
A Boldogerdő mese hallgatása után minden gyermek fűzött egy boldogságláncot, amit haza is vihettek.
Az évben kedvenc Boldogságórás dalunk a Szép nap, ölelj most át engem… Így zárásként ezt a dalt énekeltük, majd kívántunk egymásnak boldog, szép nyarat a viszontlátásig.