Húsvét alakalmából a nyuszikosarakat készítettünk, melybe fűmagot ültettünk. Gondoztuk, majd kifújt tojást festettünk bele.
Természetesen a locsolóversek meghalgatása után, mindenki csokitojással ajándékozta meg a fiúkat.
Fenntartható boldogság
Szeretet folyosó, játékot játszottunk, munkafüzetből elkészítettük a rendkívül boldog maci feladatot, mely pont összekötésből állt.
Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája
A Fenntarthatóság jegyében, a környezetvédelem egyik szép példáját nézhettünk meg A Tisza eredetét bemutató csodálatos dokumentumfilmjével. Le is rajzoltuk az élményt!
Boldogság világnapja- Március 20.
Óra célja:
• A gyerekek megismerjék a Boldogság világnapját.
• Tudatosítsák, mitől érzik magukat boldognak.
• Fejlődjön empátiájuk, pozitív gondolkodásuk, önismeretük.
Óra menete
1. Ráhangolódás – beszélgetőkör
• Tudjátok, mit ünneplünk ma?
• Mit jelent számotokra a boldogság?
• Mikor voltatok utoljára nagyon boldogok?
A gyerekek mesélnek saját élményeikről.
2. Mini meseolvasás
Varga Katalin: Téli lakoma című meséjének felolvasása.
Beszélgetés a mese után:
• Miért volt boldog a kis sün?
• Miért cselekedett helyesen?
3. Kreatív feladat – „Jól csak a szívével lát az ember”
• Minden gyerek egy szívet vág ki piros papírból. Ragasszátok bele azt a papírcsíkot, amit a folyosón kihelyezett plakátokról szakítottatok le! Mi az, amire szükséged van, hogy boldog legyél? Egy másik papírra írd rá, mit teszel azért, hogy a körülötted élők boldogok legyenek!
• Ezután a szíveket közösen felragasztjuk az osztály bejárati ajtaja mellé.
4. Játék – „Adj boldogságot!”
Körben ülnek a gyerekek. Egy plüssállatot adnak körbe, és aki megkapja, mond valami kedveset a társáról. Ezután továbbadja a macit.
5. Összegzés, érzések megosztása
• Mit tanultatok ma a boldogságról?
• Mi tetszett az órában a legjobban?
• Milyen érzésekkel mentek haza?
Március 20 a BOldogság Világnapja. Ezt a foglalkozást relaxációval indítottuk, majd a 12 hónap című történetet dolgoztuk fel. Kedvenc évszakjainkat, majd hónapjainkhoz jellemző cselekvéseink eljátszásával. Érzékszerveink, egészséges testünk miatti hálánkat is megbeszéltük. Rejtvényfejtés, és a Boldogság sziget elkészítés már csoportmunkában zajlott. Óra vékén a félbevágott szivecskénk összeért , ezzel koronáztuk meg a napot.
Kedvesség-
Éda története iránymutatóvá vált a gyerekek számára a hónap folyamán. Mindenki felismerte, hogy nehéz helyzetekben nagy segítség, ha valaki kedvesen, jó irányba tereli a szomorkodók figyelmét.
Márciusban 6 olyan világnap is volt, amelyek változatos témáikkal kínáltak lehetőséget a szívből jövő kedvesség kifejezésére. Minden típusú szeretetnyelvet kifejező forma előbukkant ebben a hónapban.
A Nemzetközi Nőnap kis költőkké varázsolt bennünket. Két szakaszos versikénkkel köszöntük meg a drága anyukáinknak, hogy életet adtak nekünk, és mindent megtesznek értünk. Énekeltünk, furulyáztunk, üdvözlőlapot készítettünk anyáknak, nagymamáknak egyaránt.
Az Alvás Világnapján az egészségünkről, a pihentető alvásról osztottuk meg tapasztalatainkat.
A Boldogság Világnapján Boldogságpontunkban, a Meseszékünkben elhelyezkedve hallgattunk meg mindenkit, hogy miért hálás leginkább.
A Költészet Világnapján, Áprily Lajos Tavaszodik – című versét tanultuk, mely tavaszias erőkkel töltött fel bennünket.
A Víz Világnapján vízzel kapcsolatos témákkal gazdagítottuk a tanóráinkat.
A Színház Világnapján megnéztünk egy tanulságos bábelőadást, Az aranykalász címűt.
A szeretetnyelvek használata, mint az elismerő szavak, az egymásra szánt minőségi idő, a kisebb- nagyobb szívességek, egymás megajándékozása, a testi érintések, ölelés, pacsizás is beépül mindannyiunk lelkébe, feltöltve, táplálva a legmélyebbre menően .
Bízunk abban, hogy a kicsi lelkük mélyén továbbélnek ezek az élmények, és segítségükre szolgálnak a nehezebb percekben.
Táncsis Mihály Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Kanizsai Dorottya Általános Iskolája
Iskolánk 5.a osztálya bemutatta a szülőknek a boldogság programot, Hogyan legyünk boldogabbak címmel.
Kicsiny csoportunk a Boldogsag Vilagnapjan kivonult a varoskozpontba. Szivecskeket osztogattunkes mindenkinek boldog napot kivanunk!
Báthory István Általános Iskola
A tavaszi Báthorys Boldogság- programok egyike a boldogságról szóló mesék írása. Fogadjátok szeretettel Fekete Lilien báthorys diák rajzokkal kiegészített meséjét!
Felkészítő tanára: Horváthné Baranyai Rita
1. Osztálybingó
2. Légy része az egésznek!
3.Együtt utazunk
4. Jó és rossz tulajdonságok-Ilyennek lát engem—, de én nem ilyen vagyok!
5. Mit érzel ebben a pillanatban
6. Híres ember vagyok
7. Mesélem, mutasd!