Egy családi napot szerveztem a gyerekek, szülők, tesók számára, amely egyben búcsú is volt az osztályomtól. Tiszabábolnán a kikötőben töltöttük az egész napot. Csónaktúrával kezdődött a nap. A túra keretében, a gyerekek láthatták a környezetismeret órán a víz, vízpartról, eddig csak képről látott növényeket, állatokat. Ezután elfogyasztottuk a nagyon finom bográcsgulyást. A nap meglepi programja a quad-ozás volt. A bátor vállalkozó szellemű gyerekeket elvitték egy fantasztikus körre. A nap fénypontja a fürdőzés volt a Tisza holt ágában. A gyerekek, szülők és magam számára is egy olyan emlékezetes, boldog, felhőtlen nap volt, amit soha nem felejtünk el. Méltó lezárása volt az együtt töltött elmúlt 4 évnek!
Fenntartható boldogság
Az összetartozás napján Balatonkenesére mentünk a Kippkopp Óvoda és Bölcsőde meghívására. A közös napot egy rövid szabadtéri tornával kezdtük, ahol kicsik és nagyok nagyon élvezték az együttlétet. Boldogság volt látni, ahogy a két óvoda apraja-nagyja együtt mozog, majd kézműves foglalkozás keretében elkészítették a vágyak hajóját. A hajókat „vízrebocsátva” örömteli játék következett. A témát Boldog erdő-Kerekerdő című mesével folytattuk, aminek kapcsán újból előjött a közös kirándulás élménye, ami meghatározta az egész hét pozitív hatását. Az együttes játék örömfokozó hatása a seprűtánc alatt is tapasztalható volt, amit hosszú ideig lelkesen játszottak. A felfokozott hangulatot öleléslánccal fejeztük be, ami a szeretet, barátság, az együtt lenni jó érzését segítette átélni. A téma zárásaként, a szomszéd csoportot boldogságvár építésébe vontuk be az udvaron.
A boldogságórát egy játékkal kezdtük „Azt szeretem benned,hogy”. A játék lényege,hogy mindenki leírta milyen pozitív tulajdonságot szeret a másikban.Utána közösen próbáltuk megfogalmazni a boldogság lényegét. Kinek mit jelent a boldogság? A következő egy bizalomjáték volt, ahol behunyt szemmel vezette társát a tanuló.Ezt követte még két koncentrációs játék. A végén a Boldogságszigeten voltunk és mindenki elmondhatta jó kívánságait csoporttársainak. A végén élő szobrot alkottak a gyerekek. Remekül érezték magukat a gyerekek,önfeledten játszottak az órán.
Budafok-Tétényi Baross Gábor Általános Iskola
A fenntarthatóság ismert fogalom, hiszen részt vettünk a Fenntarthatósági Hét programjain, így amikor feltettem a kérdést, hogy mit jelent a fenntartható boldogság, a válaszok többsége arra utalt, hogy sokáig boldogok legyünk. Arra a kérdésre, hogy ez mennyire nehéz és kitől, mitől függ a boldogságórák címeivel válaszoltak, amivel engem máris boldoggá tettek. Megbocsájtunk, egészségesen élünk és segítünk másoknak. Illusztrációnak az idei év végi gálánk felkészülésének fotóit csatolom, mert ez bemutatja a környezettudatos hozzáállásunkat, azt, hogy erővel úszunk a mindennapok sodrásában, de mindig szakítani kell egy kis időt a pihenésre, hogy újra a hullámokba vethessük magunkat. A produkcióval természetesen mások örömére és a szülők büszkeségére szeretnénk lenni.
Június hónap témája a fenntartható boldogság volt. A Maci csoport gyerekei már reggeli után az udvaron vannak, így boldogórámat is ott töltöttem velük. Rendhagyó módon a homokozót tettük meg helyszínnek, és annak a szélén körben ülve soroltuk fel előző témáinkat, és emlékeztünk meg róluk. A gyerekeknek elmagyaráztam, hogy ezek a dolgok, amiről beszélgettünk, nagyon fontosak az életükben és iskolás korukban is figyeljenek egymásra, legyenek hálásak, tudjanak megbocsátani, fedezzenek fel minden apró örömöt maguk körül. Szerencse, hogy legtöbben a helyi általános iskola tanulói lesznek, és ez az intézmény rendelkezik a Boldog Iskola címmel, így ott is részt vehetnek a Maci csoport gyerekei boldogórákon. Végül a homokban- nagy alagút fúrások közepette- együtt felépítettük boldogságvárunkat. Örülök, hogy ebben a nevelési évben is boldogórákat tarthattam ovisainknak, érzelmi intelligenciájuk nagyban fejlődött a tevékenységek által, és a velük való foglalkozás élmény volt számomra is.
Mi szükséges ahhoz, hogy mindennap boldogok legyünk?
Boldogság koktélunkhoz megfogalmaztuk, honnan nyerünk örömöt, elégedettséget. A gyerekekkel előre nem tervezett témák kerültek átbeszélésre, amiket az elmúlt napokban tapasztaltak. Nagyon fogékonyak voltak és egy traumatizált gyerek szólalt meg fesztelenül a témához és így újabb információt tudott meg az osztály róla. Ezért tartom fontosnak ezeket az alkalmakat, melyek nyitottságot jelentenek a másik meghallgatására, valamint bizalmas légkört, amivel a gyermekek közelebb kerülhetnek egymáshoz. Zárkózott gyermekekre ilyenkor is fel lehet figyelni, sajnos ők nem szólalnak meg. Játékos gyakorlatok bevezetése talán majd old ezen.
Jövő tanévben is folytatom a boldogságórák megtartását.
Hogy is kezdődött? …
„Egyszer volt, hol nem volt, állt egy csodás vár egy hatalmas erdő közepén. Ebben a várban tízen éltek együtt boldogan, békességben. Egy napon azonban leszállt a boldogtalanság köde az erdőre és a vár lakói szétszéledtek. Az első feladatunk, hogy elfújjuk közösen az erdőre leszálló, várat beborító ködöt. Közös erővel elfújtuk a ködöt, most már csak a vár lakóit kell felkutatnunk. Ez bizony nehéz feladat, hiszen a világ minden tájára elvándoroltak. …”
Bizony szeptemberben 24 kiscsoportossal elindultunk a 10 hónapon át tartó utunkra, hogy felkutassuk és a várba visszajuttassuk a lakókat. Megismerkedtünk a hála, optimizmus és barátság fogalmával, célokat tűztünk ki magunk elé és valósítottunk meg és sokat nevettünk, táncoltunk, meséltünk és alkottunk együtt. Ez látva a vár királya boldogan tért vissza a Boldogságvárba, hogy újra teljes legyen a létszámuk.
A gyerekekkel ebben a hónapban felidéztük, hogy miket is csináltunk közösen. Volt, hogy képeket nézegettünk, volt, hogy felidéztünk néhány közös játékot és persze teljessé tettük a boldogságváras falunkat is az utolsó képünkkel.
A gyerekek együtt festettek egy nyári képet, hogy emlékezzenek erre a nagy kalandra.
Fényképeket csináltunk, amibe belecsempésztük a várunk lakóit is, ebből egy videó is készült, amit a szülőkkel is megosztottunk, hogy ők is betekintést nyerhessenek, hogy miről is szólt ez az első, boldogságórákkal gazdagított évünk.
Mint minden mese, most a miénk is véget ér, a kis vándorok hazatérnek megpihenni, de ősszel újult erővel indulunk el a boldogság újabb ösvényein.
Hogyan tartható fent folyamatosan a boldogság? Egyedül, vagy társak támogatása is szükséges ahhoz, hogy boldogok legyünk? Az együttműködés ereje miért fontos? A pozitív életszemlélet hogyan szilárdul meg a mindennapjainkban?
A szeretet folyosó játék nagyon tetszett a gyerekeknek, minden gyerek szeretett volna részt venni benne. Szerették volna hallani és szerették volna kimondani, amit éreznek egymás iránt. Zárásképpen pedig eljátszottuk a szeretetláncot.
A mi óvodánkat, ami közösségünket a gyermekközpontúság jellemzi. Minden tevékenység a játék köré van csoportosítva, minden foglalkozásunk kiindulópontja. Örökös zöld óvoda révén nagy hangsúlyt fektetünk a fenntarthatóságra, az újrahasznosításra és a környezettudatos magatartás kialakítására. Az óvodapedagógusaink ezt a szemléletet vallják, valamint minden erejükkel ezt próbálják a gyermekeknek átadni, hiszen ők a jövő generációja.
Június első hetében IS a gyermekeké volt a főszerep. Őket ünnepeltük, nekik szerettünk volna adni élményt, boldogságot és jókedvet, hiszen május utolsó vasárnapján őket ünnepeltük. Mi, akik a gyermekek miatt választottuk ezt a gyönyörű hivatást szerettük volna az egész nevelési évet megkoronázni különböző programokkal. A reggeli érkezés már az udvaron történt, ahol az óvodát ünnepi ruhába öltöztettük, feldíszítettük. Pikniket varázsoltunk a füves területre, raklapokból asztalt terítettünk, plédekkel biztosítottuk az ülőhelyet. A Grimm – busz színház társulatot már sokadik alkalommal vendégül láttuk, akik a „Rigócsőr” című gyermekmesét dramatizálták a gyermekeknek. Minden csoport kókuszgolyót készített, amit el is fogyasztott a piknik alkalmával. Csillám tetkót is kaptak a gyermekek egytől egyig, valamint még pálcikás jégkrémmel is kedveskedtünk számukra. Az egyik édesapa lovakkal foglalkozik, aki színesítette a gyermeknapi programsorozatunkat egy lovaglással. A gyermekek boldogok voltak és vidámak. Azt gondolom a rengeteg élménynek köszönhetően a fenntartható boldogság ki fog tartani szeptemberig, az új tanévig. :)