A Boldogságóra Alapprogram havi témája a Fenntartható boldogság volt. Az iskola másként héten egy egész napot szenteltünk a „boldogságnak”.
A program kezdetén megnéztük a felsős Ki mit tud?-ot, aztán a tanteremben elmeséltem pöttönceimnek az Umbuntu – afrikai történet a boldogságról, összetartozásról c. mesét. Értelmeztük a kék madárról szóló szép mottót. Megbeszéltük a történetet, utána pedig csoportokat alakítottunk és rajzoltunk róla. Csuda jó nap volt!
Fenntartható boldogság
Egy igazán nehéz, ugyanakkor tartalmas tanévet zártunk. Az osztályban időről időre felmerülő kisebb-nagyobb problémák kezelésében és megoldásában nagy segítségünkre volt a boldogságóra program. Minden hónapban – különböző formában – feldolgoztuk az adott témát, amit a gyerekek mindig érdeklődéssel fogadtak. Az élményszerű feladatokat szerették, és úgy érzem, hogy ezek a foglalkozások mindannyiunk számára hasznosak voltak, különösen a közösség épülése szempontjából.
Úgy látom, hogy az osztályközösségnek a jövőben is szüksége van hasonló jellegű együttlétekre, ezért a következő tanévben is folytatni szeretnénk ezt a gyakorlatot. Felhasználjuk a már bevált ötleteket, igyekszünk tovább fejlődni, még jobban összekovácsolódni és még több boldog pillanatot átélni.
Tanév végén fontosnak tartom megismertetni boldog óvodai életünket a szülőkkel is, ezért kis kiállítást rendeztem az óvoda folyosóján a hónap témáiból. Képekkel mutattam be a havi témákat, feladatokat. Jó volt látni, ahogy a gyerekek felfedezték és felidézték élményeiket és emlékeiket. A szülők is érdeklődve figyelték együtt gyermekükkel, akik örömmel meséltek róla.
Az utolsó foglalkozást is relaxációs gyakorlatokkal kezdtük: a „Napimádás”, és a „Fújj-fújj” kezdetűekkel. Ezután boldogságkoktélt készítettünk a füzetben (rajzzal) és boldog ábécét írtunk a következő betűkkel: b, d, e, i, j és l. Ezt követően kiválasztott mindenki magáról egy pozitív tulajdonságot és elmesélt hozzá egy történetet. A foglalkozást három személyes siker felsorolásával folytattuk és egy pozitív üzenetű rajz és felirat elkészítésével fejeztük be.
A fenntartható boldogság jegyében osztályunk gyalogtúrán vett részt egy közeli tanyához. A kötetlen délután remek alkalmat adott arra, hogy együtt legyünk, beszélgessünk, nevessünk, és közben élvezzük a természet nyugalmát. Közös élményeink maradandó, boldog pillanatokkal gazdagítottak bennünket.
Rövid relaxációs gyakorlat után a nyári életről beszélgettünk.
Mindenki elmesélhette mi jut eszébe ha a nyárra gondol.
pl:Strand,fagyi,pipacs,vakáció.
Az életben léteznek apró csodák,amikért igazán hálásak lehetünk ha észrevesszük őket.
Ilyen virág a pipacs is-öröm gyönyörködni benne.
Kint a szabadban pipacsokat mintáztunk a gyermekekkel,csodálatos alkotások születtek.
Júniusban többször meghallgattuk a hónap dalát, a Jobb veled a világ kezdetű számot. Napi boldogságfokozó gyakorlatokat végeztünk. Bízom benne, hogy a nyári szünetben is alkalmazzák ezeket a gyerekek.
A Környezetvédelmi világnap alkalmából a „Föld szemüvegén át” szerepjátékot nagyon szerették a gyerekek. Őszintén fogalmazták meg érzéseiket, gondolataikat. A tanulóknak sikerült igazán a Föld helyébe képzelni magukat és az ő szemüvegén keresztül szemlélni a világot.
A kézművesség világnapjához kapcsolódva „Boldogságbefőttet” készítettünk a nyárra. Felidéztük a tanév közös élményeit, legkellemesebb pillanatait. Jókat derültünk egy-egy eseményen.
A gyerekeknek júniusban a legnagyobb élményt az Apák napjára való készülődés okozta. Az anyák napi köszöntődal átírásával, apák napi dallal kedveskedtek az apukáknak és a nagypapáknak. Ajándékként pedig csodaszép „apás” képek is születtek.
A másodikos gyerekek „Boldogságbefőttet” is készítettek a nyárra. Jó volt így az év végén felidézni a tanév közösen megélt élményeit és kellemes pillanait.
A Fenntartható boldogság témakörében a boldogságbefőttes feladat alapján találtunk ki egy saját játékot. Minden tanuló készített egy saját névvel ellátott képeslapot, amelyet sorban átadtak társaiknak. Mindenki írt valamilyen kedves üzenetet a másiknak a nyárra. A képeslapot hazavihették és nyáron bármikor elővehetik, ha eszükbe jut az iskola, az osztály, így utólag is mosolyt tudnak csalni egymás arcára.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Nagykereki Tagóvoda
Nagyon kedvelt volt a gyerekek körében a fenntartható boldogság téma. Ráhangolódás képpen különböző anyagból készül dolgokat helyeztem a szőnyegre, melyeket a gyerekek megfoghattak, elmondhatták, hogy milyen érzést vált ki belőlük. Beszélgettünk arról, hogy számukra, mit jelent a boldogság, mikor szoktak boldogok lenni. Meghallgatták a mesét, mely nagyon tetszett nekik, kérték is hogy játszuk el. A gyerekek felpróbálhatták az újrahasznosított lábbelit, majd eljátszottuk a mesét ahol cukorkát is kóstoltunk, mivel jobb osztozni, hogy mindenkinek jusson, mint csak egyedül örülni neki.
Ezután a színezzéssel folytattuk, közben pedig meghallgattuk a Jobb veled a világ című dalt. Nagyon boldogan telt az e havi boldogságóránk.