„Sok kis ember sok kis helyen miközben sok kis dolgot megtesz,
megváltoztathatja a világ arcát.”
Meghallgattuk a dalokat, és a gyerekek , hogy melyik dal, melyik témához kapcsolódhat!
Táncoltunk rá, készítettünk hozzájuk koreográfiát, vagy csak hallgathatjátok
őket, miközben a gyerekek dolgoznak valamelyik feladaton.
Minden élettapasztalatomban azt keressük, hogy mit tanulhatunk belőle, milyen
fejlődési lehetőséget nyújt számunkra.
Odafigyelünk a fizikai és érzelmi szükségleteinkre, kedvesen és elfogadóan bánunk
magunkkal.
Képesek vagyunk a pozitív változásra.
Fenntartható boldogság
Az összevont csoportok miatt a júniusi boldogságóra az egész óvodában együtt valósult meg az udvaron. Megérkezett hozzájuk Boldog Dóra, aki beszélgetett a gyerekekkel, hogy ki mitől érzi magát boldognak, és mi az, ami nagyon tetszett nekik a boldogságórák alkalmával. Sokfélét mondtak, meséltek: „a mesék nagyon tetszettek”, „jókat beszélgettünk Boldog Dórával”, „én akkor vagyok boldog, ha anyával játszunk”, stb. A gyerekek már reggeltől építették a homokozóban a Boldogság várat. Amikor elkészült, körbeálltuk, és elénekeltük a Cifra palotát, megcsodáltuk közösen a várat. A Boldogság mondókát is elmondtuk közösen, majd a gyerekekből álló szeretetfolyosón az óvoda minden tagja végigsétált. Zárásként a Ha boldog vagy… kezdetű dalt meghallgattuk, elénekeltük.
Június hónapban a boldogságórán a fenntartható boldogság témájával foglalkoztunk.
Óránkat egy beszélgetéssel kezdtük, amely során visszatekintettünk az év során érintett korábbi boldogság-témákra, és közösen gondolkodtunk el azon, mit is jelent számunkra a hosszan tartó boldogság. Ezután elvégeztük az „Ötsoros” kreatív írásfeladatot, ahol a gyerekek vers formájában fogalmazták meg gondolataikat a boldogságról.
A csoport verse:
Boldogság ma, holnap és mindörökké!
Boldogság
Őszinte, tartós
Nevetni, segíteni, adni
Békét adó belső harmónia
Öröm
Ebben a nevelési évben ez volt az utolsó témánk, viszont az egészjúniusunkat áthatotta, több elemből épült fel: próbáltuk „fenntartani a boldogságot” júius hónap folyamán (is…). Kirándultunk, fataplógombát kerestünk, és találtunk, beszélgettünk, élveztük egymás társaságát, vízibivalyokat lestünk az élőhelyükön, ugrálóvárasztunk, mászófalaztunk, koncerten voltunk, aszfaltkrétáztunk, „Tücsökfát” ültettünk, csillámfestettünk…., stb. Az elmúlt nevelésiév boldogság tematikáját együtt szerettük meg a hozzánk járó gyermekekkel és a családokkal, folyt köv.
A fenntartható boldogság témakör hónapjában a közös Emlékidézés után elkészítettük a Boldog ábécét és a Jó okom volt rá feladatot. A társas támogatás, közösségépítés jegyében kirándultunk a Duna-partra.
Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
Tanév végén Néptáncgálával, Időseknek nyújtott Mókus-kiállítással-műsorral és Állatkerti kirándulással ünnepeltük a tanév végét, a vakáció kezdetét.
Hálásak voltunk az időjárásért, Vidám gondolatokkal indultunk útnak, Társainkra nagyon vigyáztunk, Segítettük egymást, ha kellett, Célunk volt a jókedv, Stratégiánk az éneklés és mozgás volt, Apró örömökben bővelkedtünk, Megbocsátottuk az állatoknak, ha épen lustálkodtak, mozgásban hiány nem volt, s Fenntartható örömünk zengett az Állatkertben és Színházteremben.
Szeptemberben folytatjuk!
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Óvjuk Földünket, tartsuk tisztán környezetünket!
Mondjunk nemet a műanyagnak, csökkentsük a károsanyag-kibocsátást, válasszuk a zöld energiát!
Éves Beszámoló Hőseim csoport 2024/2025 tanév
Szeptember: A hála gyakorlása
Szeptemberben a már nyolcadikos Hőseim csoporttal a Hála témakörét dolgoztuk fel újra. A gyerekek már tudták, hogy ezzel a témakörrel indítjuk az évet. Lewis Holmes idézetét olvastam fel a tanulóknak. „Élj hálásan! Aki hálás azért, amije van, függetlenül attól, mennyire kevés dologról van is szó, megnyílik egy boldogabb élet felé. Amikor hálával telve élünk, az élet többet ad abból, amiért hálásak vagyunk.” Négy fős csoportokban beszélgettek arról, hogy ki miért hálás a 4 fő területen: iskola, család, barátok, önmaga. Idén is mindenki elkészítette a saját hálaszívét.
A foglalkozás második felében a „Pozitív lábnyomaink: mit lépünk meg együtt?” gyakorlatot végezték el, miközben szívesek bújtak ki a cipőjükből. Az órát a szeretet meditációval zártuk. https://mentalfocus.hu/wp-content/uploads/2023/11/szeretet_meditacio.mp3
Október: Az optimizmus gyakorlása
Az órát a Parno Graszt együttes Már nem szédülők dalával kezdtem, és feltettem a kérdést, mit jelent számukra, hogy „ a poharam félig tele van”. Ezután kivetítettem a 8 tippet, mely segíthet az optimista gondolkodásmód fejlesztésében, és megbeszéltük, mit jelent ez a mindennapokban és kiróbálták a fejlődési szemléletű nyújtást is. Csoportokban dolgozták fel a következő szituációkat: aki tetszik neked, mással jár, lebetegszel és ezért kimaradsz az osztálykirándulásból, elromlott a telefonod, és néhány napig biztosan nélkülöznöd kell, nem kerültél be a versenycsapatba. Eközben Bagdi Bella: Remény című dalát hallgattuk. Majd a csoportok eljátszották a szituációkat. Október az állatok világnapja alkalmából részt vettünk a Fedezd fel az erdőt az erdészekkel a programon is, így a Sóstói erdőben gyalogoltunk és játszva tanultunk az erdészek munkájáról a fákról és állatokról. A végén lehetőségük nyílt a játszótéren újra gyereknek lenni és elővenni optimista énjüket.
November: Társas kapcsolatok ápolása
Az órát Bagdi Bella: Világomban minden rendben van dalával kezdtük, majd megbeszéltük, hogy a 24 erősséget összefoglaló táblázatot. A One Human Family, fodd for All kisfilm levetítése után megbeszéltük, miért van szüksége az embereknek egymásra, mit jelent számukra az egymás iránti felelősség a családban, az osztályban, és a felmerült gondolatokból közös szófelhőt készítettünk. A társas kapcsolatok ápolására osztálybulit is tartottunk és társasoztunk.
December: Boldogító jó cselekedetek
December az elcsendesülés, az egymásra figyelés, az ajándékozás hónapja. A 8. osztály is díszbe öltöztette a termét és a szívét is. A meglátni a jót magunkban meditáció segítségével elcsendesedtünk, az osztály díszítése közben készítésével ráhangolódtunk a Karácsonyra.
Január: Célok kitűzése és elérése
A 8. osztály legfontosabb célja a sikeres továbbtanulás. Már szeptemberben mindenki átgondolta, hová szeretne továbbtanulni, elkezdték a felvételi előkészítőket, és most újra átgondolták, hol tartanak céljaik elérésében, mit kell még megtenniük ahhoz, hogy sikeresek legyenek. A felvételi vizsga, akár írásbeli vagy szóbeli nagy stresszhelyzetet jelent. A kevesebb önbizalommal rendelkező tanulóknak önmagukat is le kell győzni, el kell hinniük, hogy sikerülni fog. Ebben segített a lehető legjobb énem és a jövőbeli biztonságos helyem vizualizációs gyakorlat. Az eredmények tükrében mondhatom, hogy az osztály többsége elérte célját,80%-ban az első választott helyre sikerült felvételt nyerniük.
Február: Megküzdési stratégiák
Az órát a 2. mellékletben található Tíra történetével kezdtünk, majd arról beszélgettünk, hogyan küzdhetnek meg az eléjük tornyosuló akadályokkal és hogyan győzhetik le lámpalázukat. Ezután beszéltem nekik a japán kintsugiról és kivetítettem ilyen technikával készült tárgyakat, ami nagyon tetszett nekik. Ezután mindenki elkészítette saját Kintsugi rajzát.
Március: Apró örömök élvezete
A gyerekekkel márciusban az apró örömökről beszélgetve mindenki elkészítette a saját napfogóját. a Megbeszéltük azt is, milyen fontos számunkra a víz, milyen örömöt jelent egy balatoni kirándulás, vagy csak egy kis szappanbuborékfújás. A vízzel való gazdálkodásról előadást is hallgattunk, mivel iskolánkba látogattak a Nyírségvíz Zrt. munkatársai, akik részletesen bemutatták a víztisztítás folyamatát, a víz jelentőségét és védelmét.
Április: Megbocsátás
Az órát idézettel kezdtem: „Megbocsátani annyit tesz, mint szabadon engedni egy foglyot, és felfedezni, hogy ez a fogoly te magad voltál.” (Lewis B. Smedes), majd beszélgettünk a megbocsátásról és az előítéletekről. Ezt követően mindenki kapott egy papírt, melyre két hihetetlennek tűnő igaz és egy hamis állítást kellett írnia magáról. Ezt a játékot már régebben is játszottam a tanulókkal, de most sem csalódtam benne. Sokkal többet meg lehet így tudni a gyerekekről, mintha csak beszélgetnénk. Áprilisban a pályaválasztásra megismerhettük a Parno Graszt zenekar hangtechnikusát is és két szülőt is elhívtam, akik a pályaválasztásukról régebbi terveikről és munkahelyük alakulásáról beszélgettek a gyerekekkel. Ez is elősegítette, hogy más szemmel nézzék a felnőtteket.
Május: Testmozgás
A májusi boldogságóránk különleges helyszínen telt, mivel a Határtalanul pályázat keretében Erdélybe látogattunk. A mozgás örömét itt élvezhették ki a gyerekek, mikor a Békás-szoroson átgyalogoltunk és megcsodáltuk a Gyilkos tavat is. Felejthetetlen élményben volt részük.
Június: Fenntartható boldogság
A júniusi programot áttekintve nagyon megtetszett Ubuntu története, melyet megtaláltam videó formájában is angol nyelven felirattal: https://www.youtube.com/watch?v=GjVwsgL2i98 Letöltve: 2025.06.09. Ezután megbeszéltük, miről szólt ez a kis rajzfilm, megvitattuk, mennyiben más a mi kultúránk, hogyan reagáltak volna ők hasonló helyzetben és miért jó az a megoldás, amit az afrikai gyerekek választottak.
Beszélgettünk a gyerekekkel a tartós boldogságszint emelkedésről amelynek Sonja Lyubomirsky szerint öt hatóereje van: a pozitív érzelmek; az optimális időzítés és változatosság; a társas támogatás; a motiváció, erőfeszítés és elköteleződés; végül az ötödik a szokássá válás. Végül átbeszéltük az év eseményeit.
Készítette: Pappné Szőllősi Gabriella
Buji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Buj, 2025. 06.17.
A 8. osztály tanulói már a ballagásra készülnek, ehhez az önbizalmuk növelésére, pozitív megerősítésre volt szükségük. Így készítettek egy olyan posztert, amelyre nézve ezt – remélhetőleg – megkapták.
A június a fenntartható boldogság témájával foglalkozik, mely összefoglalja a szeptembertől júniusig terjedő témákat. A boldogságot csak akkor tudjuk fenntartani, ha folyamatosan gyakoroljuk a hálát,optimisták vagyunk , a megfelelően tudjuk ápolni a társas kapcsolatainkat, jó cselekedetekkel örvendeztetjük meg társainkat és ezzel magunkat is. Meghatározzuk a céljainkat, és véghez is visszük, a cél elérése érdekében megküzdünk a nehézségeinkkel, észrevesszük az apró örömöket , és tudunk örülni neki, meg tudunk bocsátani egymásnak. Gyermekek mozgásigényét kielégítjük, ami fokozza a boldogságérzetüket. A júniusra már minden gyermek fejlettségének megfelelően tudja alkalmazni az eddig tanultakat, és vidáman érdeklődésének megfelelően kapcsolódik be a különböző tevékenységekbe. A képeken boldogan tevékenykednek a gyermekek és a lovaskocsikázás közben a boldogság, vidámság látszik rajtuk.