Boldogságfát készítettünk: ágai mutatják, mi tette az osztályt boldoggá, a leveleiből a BOLDOGSÁG szó összeolvasható.
Fenntartható boldogság
A tanév utolsó napjai arról szólnak, hogy mit teljesítettünk a kitűzött céljainkból és miket kívánunk egymásnak a nyár hátralévő részére.
A tanulók közösen kidíszítettek hét papírhengert, melyben papírlapot feltekerve elhelyeztük a tanév kedvenc játékainak nevét. Minden nap kihúztunk egyet és eljátszottuk a játékot. A gyerekek nagyon örültek, hogy újra átélhették ezeket az örömteli pillanatokat.
Konyári Óvoda Pillangó csoport
A gyerekekkel sorra vettük, hogy az év folyamán milyen témákkal foglalkoztunk a boldogságóra keretén belül. Kinek- melyik volt a kedvence? Volt akit a barátság ápolása ragadott meg leginkább, másokat a célok elérése, vagy a testmozgás. Ahogy ezekről beszélgettünk, megállapítottuk közösen, hogy minden témafeldolgozás örömöt jelentett a gyerekek számára, amit a mindennapi életben is folyamatosan gyakorolnunk kell. A boldogság eléréséhez ismernünk kell a hála érzését, pozitívan kell gondolkodnunk, barátokra kell lelnünk, jó cselekedetek kell, hogy vezéreljenek bennünket, célokat kell kitűznünk, céljaink eléréséhez meg kell tudni küzdeni, apró örömöknek is tudni kell örülni, ismerni kell a megbocsájtás felemelő érzését, örömmel mozogjunk, mert az öröm a boldogság érzését váltja ki bennünk. Így válik fenntarthatóvá a boldogság.
A belső, lelki boldogság, amikor ugyanez a rend megszületik a gondolataid között is. Ehhez nem kell jogosítvány és bonyolult emberi kapcsolat, mégis, néha nagyon fogós tud lenni, hogy a saját fejedben, a saját gondolataiddal birkózva megtaláld ezt az egyensúlyi pontot.
Ebben segít, ha olyan célokat tűzöl ki magad elé, amelyek reálisak és lehetőséget biztosítanak számodra a személyes fejlődésre. Nagyon fontos, hogy a haladás mellett mindig szakíts arra is időt, hogy értékeld a már elért eredményeket és tudj örülni annak, ami már megvan.Szakíts időt magadra, a pihenésre, hogy békés megtaláld és akkor boldog leszel.
I. Bevezetés: Relaxációs gyakorlat: „Arcizomlazítás játékosan”
Gyerekdal: Bagdi Bella: Jobb veled a világ
II. Főrész: Beszélgetés a témakörről. „Mit is jelent a fenntarthatóság?”
Ráhangoló gyakorlat: „Emlékidézés”-gyakorlat.
Téma feldolgozása: „Boldogságkoktél”-gyakorlat kicsit másképp.
„Boldog ábécé” gyakorlat.
IIII. Befejezés: „Változtam” gyakorlat. Önismeret, önértékelés gyakorlása.
Meditációs gyakorlat: a jól érzem magam kezdettel.
Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1. a osztályos kis diákjai az utolsó foglalkozáson felelevenítették azokat a témákat, amikkel az év során foglalkoztak.
Beszélgettek a háláról, az optimizmusról, a társas kapcsolatokról, a jó cselekedetekről, a megbocsátásról, az apró örömökről, a társas kapcsolatokról, a testmozgás fontosságáról.
Kiszínezték a munkafüzet által felkínált színezőt.
A program elősegítette, hogy a gyerekek személyisége pozitív irányba fejlődjön.