Júniusi, egyben utolsó Boldogságóránk, a gyermekek létszámát tekintve (is) családias hangulatban zajlott. A foglakozásunkat izgalmakkal tele várakozás előzte meg. Ez a csoport nem a saját ovis csoportom, mégis a Boldogságórák által egy igen szoros érzelmi kapocs alakult ki közöttünk, és a közös alkalmakat legalább én is annyira vártam , mint Ők.
A fenntartható boldogság téma kapcsán először , a kedvenc relaxációs gyakorlatunkkal, az „Égig érő fa vagyok” gyakorlattal hangolódtunk. Aztán közösen idéztük fel az elmúlt boldogságóráink szívet melengető emlékeit. Mindig rácsodálkozok arra, hogy ,a gyermekek mennyi mindenre képesek emlékezni : felidézték az első boldogságóránkat, amikor a falevél őrzőivé váltak, vagy a jó cselekedetek kapcsán eszükbe jutott a Holle Anyó meséje. A „kecskés mese” -a megküzdéssel kapcsolatban , szinte valamennyiük kedvencévé vált.Oly annyira, hogy kérték , küldjem a szüleiknek, hogy otthon is megnézhessék újból 🙂 A sok közös játék , a zene , a tánc , a beszélgetések- mind mind szép emlékként élnek bennük.
A felidéző-beszélgetés után a mozgásé, a táncé volt a főszerep ismét. A kedvelt Bella dalokra szabadon, improvizatívan mozoghattak , táncolhattak .Természetesen most sem maradt el a színezés, ami már egyfajta keretként jellemzi a boldogságóráink lezárást. A tevékenység végén egy óriási szeretet-öleléssel búcsúztunk egymástól.
Szokás szerint most is tájékoztattam a szülőket a megvalósulás tapasztalatairól. A visszajelzéseik most is , mint mindig megerősítőek, pozitívak voltak.

Az utolsó Boldogságórát az emlékek felidézésével töltöttük. A foglakozásokon készült fotókból kiválasztottam néhányat és azokon keresztül elevenítettük fel az elmúlt boldogságórák történéseit. Ahogy egy témát átbeszéltünk, utána meghallgattuk a hónap dalát, melyre táncra is kerekedtünk. Így nézegettük végig a képeket és minden gyerek megjegyezte, hogy melyik foglalkozás tetszett neki a legjobban. A jeleket még nem jegyezték meg, hogy melyik tevékenységhez kapcsolódik, ezért az összeset kiszínezték, amit aztán felragasztottunk a Boldogságvárunk falára. Kitehetjük a várunk bejáratára a „MEGTELT!” táblát. A Boldogságórákon a gyerekekre jellemző volt a felszabadultság, az őszinteség, a nyíltság és az érzelmek megfogalmazása. Az arcukon mindig a mosoly, a jókedv tükröződött. Néhányszor a felszabadultság érzése túlment a megengedett határon, akkor mindig megerősítettem bennük azt a dolgot, hogy a jókedv és az öröm nem egyenlő a butáskodással és a bohóckodással. Figyeljék meg és tanulják meg, hogy a jó érzések különböznek a butáskodástól. Látszott az arckifejezésükön, hogy nagyon elgondolkodtatta őket ez a felismerés.
Hurrá, itt a nyár! Hurrá, itt a va – ká – CI – ÓÓÓÓÓÓ!