Nevelési célok
• Megérteni, hogy a boldogság nem „csak úgy jön”, hanem kialakítható.
• Rögzíteni a tanult boldogságfaktorokat (pl. hála, kedvesség, célok, jelenlét).
• Erősíteni az önreflexiót: mitől volt boldog a gyerek ebben az évben?
Fenntartható boldogság
Apák napjára készültünk a gyerekekkel ezen a héten. Arról beszélgettünk, hogy kinek mi tetszik legjobban az apukájában, mire a legbüszkébb. Természetesen szóba került az is, hogy ki mit szeret csinálni a legjobban az apukájával. Érdekes volt, hogy milyen nagy lendülettel sorolták az élményeket, beszéltek az apukák munkájáról, a közös sportolásról, kalandokról. Térképet rajzoltak, arról, hogy merre jártak, mit láttak a patakparton.
Ezután már a felidézett emlékek mellett a fantázia is megjelent. Kincses térképek készültek, és a gyerekek kérésére napokig kincskereső kalózosat játszottunk az udvaron. A játék alatt különböző kalandokba keveredtünk: találkoztunk harcos indiánokkal, úsztunk a tengerben. világítótornyot kerestünk az éjszakában. Minden kalandban volt legalább egy szereplő, aki átsegített a nehézségeken: varázserőt vagy varázsigét adott. Varázspálca, és csoda kavics is volt a segítő tárgyak között.
Néhány nap múlva az egyik kisfiú egy rajzot készített. Elmondta, hogy mi van a képen:
– Ez egy vulkán. Szeretetvulkán. itt jön ki belőle a szeretet. Akire ráhullik, csillógós lesz. Az egész teste. Aki oda megy hozzá, tetőtől talpig csillogós lesz. (szinte látni lehetett a csillogást, ahogy gesztikulált közben)
– Ki mehet oda?
– Bárki! … és, ha csillogós lesz, utána így (két kezét közelíti a szíve felé) bemegy a csillogás a szívébe. És akkor boldog lesz. Mindig.
Boldogságóra beszámoló a 2023-2024 nevelési évről
A 2024-2025-ös nevelési évben is folytatódott a Boldogságóra a Bóbita csoportban. Ebben a hónapban visszaemlékeztünk a boldogságórákra, sokat beszélgettünk arról, milyen boldog percekben volt részünk. Hálát adtunk azért, hogy egy jó csapatként értünk a negyedik év végére, sok barátság született, melyek folytatódnak majd az iskolában, vagy azon kívül. Hálásak vagyunk minden boldog percért, amit együtt tölthettünk a gyerekekkel. Kolleganőmmel optimistán nézünk a leendő hónapok, iskolai évek elé, és már vártuk nagyon a ballagást, melyen mint jó gyerekek jó kedvvel, pomponokkal kezükben táncoltak a ,, mi napunkonʼʼ majd elballagtunk óvodánk udvarán, átbújva a rózsákkal feldíszített 6- oson, búcsút véve kedves óvodánktól.
A foglalkozásokon mindig örömmel vettek részt a gyerekek, izgatottan várták, a következő Boldogságórát. A foglalkozásokat rendszerint a „boldogságmondókával” – „A mai napon, a mai napon, a boldogságra rátalálok…” – indítottuk, majd Bagdi Bella dalai és egy rövid relaxációs gyakorlat segítették a ráhangolódást. Nagyon élvezték a sok játékos feladatot, szívesen hallgatták a meséket, bátrabban számoltak be érzelmeikről, jókedvűen mozogtak, táncoltak Bagdi Bella dalaira.
Hogy ezt az évet boldogan zárjuk, a Pillangó csoporttal és Viki meg Gabi nénivel, Marika dajka nénivel, Ildikó dajka nénivel szekeres kirándulást szerveztünk a ballagó kis boldogovisainknak. Fenntartható boldogság volt a javából, volt ebben hála, mert ilyet már rég éltünk meg az óvodában, hogy más csoporttal kiránduljunk, optimizmus, mert bizakodón álltunk eme élmény megvalósításához, társas kapcsolatok is alakultak a másik csoporttal, és számos jócselekedetről is számot adhatunk, hogy milyen volt, amikor a kisebbeknek segítettünk leszállni a szekérről. Mindennapjaink részévé váltak a jó cselekedetek, és nagy figyelmet fordítottunk arra is, hogyan tudunk egymásnak segíteni. Céljaink is voltak, a szakmai napon ki gyűjti a legtöbb kincset, és küzdöttünk a többi csapattal itt, az udvaron és a csapatjátékokban.
Márciusban a hozzánk ellátogatott tanítónéniknek is megmutattuk, hogy milyen hatással van ránk a pozitív értékrend, és hogyan járulnak hozzá a Boldogságórák a gyermekek érzelmi és szociális fejlődéséhez.
Most már sokan élvezzük a szünidőt, de az eltelt négy év, az elmúlt egy év Boldogságórás foglalkozásai és a mindezt lezáró szekeres kirándulás örökre emlékezetes lesz számunkra. Ősztől új csoporttal, mini csoporttal próbálkozunk majd Boldogságórás foglalkozásokat tartani. Reméljük, hogy velük is ilyen emlékezetes, élménydús perceink lesznek.
Arra törekedtem, hogy a boldogságórák boldog percekben, izgalmas kalandokban, gazdagságban teljenek, és úgy érzem, hogy egy hosszú utat jártunk be szeptembertől mostanáig. Hálával tartozunk a boldogságóráknak!❤️
Utolsó boldogságóránkon felfűztük a mi boldogság karkötőnket, melynek minden gyöngyszeme eszünkbe juttatja emlékeinket, az együtt töltött boldog perceket.
Boldog nyarat, emlékezetes pillanatokat kívánunk mindenkinek.
2025.06.27. Dávid Noémi Hajnalka
óvodapedagógus
Boldogságóra beszámoló a 2024-2025 nevelési évről
A 2024–2025-ös nevelési évben a Csicsergő csoport gyermekei ismét részt vehettek a Boldogságórákon. A foglalkozásokat rendszerint a „boldogságmondókával” – „Kerekerdő kalandra hív téged…” – indítottuk, majd Bagdi Bella dalai és egy rövid relaxációs gyakorlat segítették a ráhangolódást. A mesék világa mindig központi szerepet kapott, amelyekhez gyakran bábokat használtunk – ez a módszer különösen népszerű volt a gyerekek körében, hiszen a bábozás élményszerűvé tette a tanulást és fokozta az érdeklődést.
A mese meghallgatását követően közös beszélgetéssel dolgoztuk fel az elhangzottakat: a gyerekek elmondhatták, mi tetszett, vagy éppen mi nem, és szívesen beszéltek az érzéseikről is. Örömmel vettek részt a foglalkozásokhoz kapcsolódó táncmozdulatok kitalálásában is, ami tovább erősítette aktív jelenlétüket.
A Boldogságórák kedvelt és várt részei voltak a hétköznapoknak. A foglalkozások során például közösen gondolkodtunk a hála jelentéséről, arról, miért és miért lehetünk hálásak. Megtanultuk pozitív szemmel nézni a világot, még akkor is, ha egy-egy helyzet kezdetben nehéznek tűnt. Mindennapjaink részévé váltak a jó cselekedetek, és nagy figyelmet fordítottunk arra is, hogyan tudunk egymásnak segíteni.
2025.03.27.-én a leendő tanító nénik ellátogattak hozzánk, hogy megismerjék a leendő tanítványaikat. Ez alkalomból bemutató foglalkozás keretén belül megmutattuk a gyermekek képességeit, erősségeit s azt, hogy a Boldogságóra bevezetésével mennyire tudjuk a pozitív személyiségfejlesztés kialakítását elősegíteni és megalapozni a gyermekek körében. A tanító nénik nagyon örültek, hogy intézményünk az érzelmi intelligencia fejlesztésére is ilyen nagy hangsúlyt fordít, hiszen jól látható volt a nyugodt, kiegyensúlyozott viselkedés a gyermekek részéről.
Folyamatosan a pozitív értékrendet próbálunk kialakítani a mindennapokban. Ehhez segítségül használtuk az ismert Boldogságórás dalokat, mondókákat, meséket s mindent, amit felkínált ez a hasznos program.
A megbocsátás témakörét drámajátékokon keresztül dolgoztuk fel: a gyerekek eljátszhatták azokat a helyzeteket, amikor bocsánatot kértek valakitől, vagy épp nekik bocsátottak meg. Ezek a játékos szituációk nagyban hozzájárultak érzelmeik felismeréséhez és feldolgozásához.
A testmozgás és a közös játék szintén fontos része volt a programnak. Vidám, mozgásos játékokkal alakítottunk ki jókedvű, pozitív hangulatot, mely során fejlődött a gyermekek alkalmazkodóképessége és egymásra figyelése is. Rendszeresen sétáltunk a szabadban, ezzel is erősítve a természethez fűződő pozitív viszony kialakulását. Különleges élményt jelentett számukra a szekerezés, valamint a Szilágyi Farm meglátogatása a szomszédos településen, ahol sok-sok állattal ismerkedhettek meg – ezeket az élményeket otthon örömmel osztották meg szüleikkel is.
Az év során kolléganőmmel arra törekedtünk, hogy a gyermekeket rávezessük az élet apró örömeinek felfedezésére, megtanítsuk őket a nehézségek kezelésére, az egymáshoz való alkalmazkodásra, az elfogadásra és a segítségnyújtásra. Hiszünk abban, hogy mindezek révén jobban érezhetik magukat az óvodai közösségben.
Összességében elmondhatjuk, hogy egy tartalmas, örömteli nevelési évet tudhatunk magunk mögött, mely során a Boldogságórák valóban hozzájárultak a gyermekek érzelmi és szociális fejlődéséhez.
2025.06.27. Kusz Mihályné
óvodapedagógus
Éves beszámoló
Csoport neve: Delfin csoport
Feltöltötte: Kontorné Mikó Erzsébet
Létavértesi Gyermeksziget Óvoda
Cél: Boldogságóra foglalkozások bevezetése a csoportba, és a korcsoportnak megfelelő elemek bevezetése.
Korcsoport: 2,5-3 éves korú gyermekek
A nevelési év elején a gyermekek még csak ismerkedtek az óvodai élettel, az új környezettel, a társakkal és az óvónénikkel. A csoport létszáma 30 fő így az új helyzet nagyfokú alkalmazkodást igényelt a gyermekektől. A beszoktatás időszaka során különösen fontos volt, hogy biztonságos, szeretetteljes légkört alakítsunk ki számukra, amelyben megélhetik az elfogadást, a figyelmet és az érzelmi támogatást. A boldogságórák ebben is sokat segítettek. A kicsik nyitottan és érdeklődve fordultak a foglalkozások felé. A bábok világa különösen nagy hatással volt rájuk, segítségükkel könnyebben felkeltettük a figyelmüket, és biztonságos csatornát teremtettünk az érzelmek feldolgozásához. A bábozás mindig örömet és élményt nyújtott számukra, erősítette bennük a fantáziát és az empátiát. A mesék közös meghallgatása után játékos, beszélgető kör kialakításával dolgoztuk fel az irodalmi élményt. A gyermekek, életkoruknak megfelelően, egyre bátrabban osztották meg saját tapasztalataikat, érzéseiket. A foglalkozások során gyakran megjelent a hála, a szeretet, a gondoskodás és a pozitív gondolkodás témaköre, amelyeket a mindennapi helyzetekhez kapcsolva is megerősítettünk. A tartalmi elemeket projektjeinkbe tudatosan terveztük be és valósítottunk meg. Ilyenek voltak: Fújj-fújj, Domborítok, mint a cica, Totyog a liba, Medve vagyok cammogok. Megtanultuk a boldogságmondókát, melyet az év végére ügyesen mondogattak a gyermekek. A hála, a társas kapcsolatok, a jó cselekedetek, az apró örömök, a testmozgás témaköreit életkornak megfelelően feldolgoztuk, az aktualitásainkhoz illesztettük. Boldog vagyok dalt többször meghallgattuk és a gyermekek az év végéhez közeledve önmaguk is kérték azt. Egyszerű példákon keresztül beszélgettünk arról, miért lehetünk hálásak – akár egy mosolyért, egy ölelésért vagy a közösen eltöltött időért. A gyermekekben kialakult az egymásra figyelés képessége, segítségre szoruló társaikra figyeltek, segítettek nekik, vagy segítséget kértek a felnőttektől. Ha valamelyik kisgyermek, aki bátorításra, vigasztalásra szorult támogatták társai. A foglakozások témáit a mindennapok során is alkalmaztuk és az aktuális állapotnak megfelelően egy pozitív jó cselekedetet kiemeltünk ezzel is erősítettük a gyermekek önbizalmát, és a példaértékű, helyes viselkedést ösztönöztük. Közös élményekkel az összetartozást a társas kapcsolatokat erősítettük, mélyítettük. A szülői felajánlással fát ültettünk közösen ezzel is a környezetünket szépítettük. A közösen megélt pillanataink a közösséget erősítették, ilyenek voltak a születés-, és névnapok, Karácsony, Farsang, Húsvét, Anyáknapja, Évzáró. A változatos, játékos tevékenységek segítségével a gyermekek tapasztalatai folyamatosan bővültek, új szavakkal és fogalmakkal ismerkedhettek meg, szókincsük szépen fejlődött. A nevelési év során kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy már a legkisebb örömöket is észrevegyék a mindennapokban, és megtanuljanak örülni ezeknek. Segítettünk nekik abban is, hogy a koruknak megfelelő módon, fokozatosan elkezdjenek megküzdeni az őket érő kisebb nehézségekkel, legyen szó egy várakozási helyzetről vagy egy kis vita rendezéséről. A Boldogságóra foglalkozásokat a következő nevelési évben is folytatni fogjuk.
Kontorné Mikó Erzsébet
Lövész Utcai Óvoda Malom téri tagóvodája
Minden hónapban az adott téma került középpontba, amelyre többféle tevékenységet építettünk: meséket, drámajátékokat, énekeket, mozgásos feladatokat, kézműves tevékenységeket és relaxációs gyakorlatokat alkalmaztunk. Törekedtünk, hogy a mindennapjaikban jelen legyen a témák „tartalma, szellemisége”. A gyerekek aktívan és örömmel vettek részt az alkalmakon.
A feldolgozott témákkal olyan tevékenységeken keresztül ismerkedtek, amelyek életkorukhoz és lelki érettségükhöz a legjobban megfelelnek. Pozitív gondolkodás Mosolycsere, pozitív mondatok tanulása, „Mit szeretek magamban?” tükörjáték; kapcsolatok ápolása, karácsonyi jókívánság készítés, barátság-sütemény készítése, közös éneklés, bocsánatkérő és -fogadó játékok, „varázsszó”: Sajnálom, bocsáss meg! boldogság-torna, zenés mozgásos játékok, egészségnap szervezése. Második éve találkozik a csoport a Boldogságórás foglalkozásokkal. A gyermekek egyre nyitottabbak, bátrabban beszéltek az érzéseikről, könnyebb számukra kifejezni az örömöt, szomorúságot, dühöt. A társas kapcsolatok is erősödtek, nőtt az empátia és az egymásra való odafigyelés. Sokszor hangzik el a csoportban a „szeretlek” szó, felnőttnek, társnak egyaránt. A témához kapcsolódó dalokat szívesen éneklik, relaxációs gyakorlatokat pedig más tevekénységeknél is sikeresen tudtuk alkalmazni. A program hozzájárult a nyugodtabb csoportlégkör kialakulásához, a gyerekek kötődése az óvodához, egymáshoz és a felnőttekhez erősödött. A módszertani ötleteket más tevékenységekbe is be tudtuk építeni. A gyermekek aktívan bekapcsolódtak a tevékenységekbe, a program hatása a mindennapokban is érezhetővé vált. Következő nevelési évben folytatjuk, hiszen a gyermekek érzelmi világa gazdagodott, és pozitív hatással van a közösségi szokások alakulására.
A tanév végéhez közeledve egy különleges foglalkozással zártuk az évünket: a boldogság és fenntarthatóság kapcsolatáról beszélgettünk.
A gyerekekkel közösen gyűjtöttük össze azokat a dolgokat, amelyek ebben az évben örömet okoztak nekünk – minden pozitív élményt, amelyet nem lehet megvenni, de annál értékesebb. Ezeket kis szívecskékbe írtuk bele, és egy nagy közös plakátra helyeztük el őket.
Volt köztük olyan, aki a barátokkal való közös nevetést, más az erdei sétákat, otthoni családi vacsorákat vagy a saját készítésű ajándékokat írta fel. A gyűjtés során rájöttünk: a boldogság sokszor nem tárgyakban rejlik, hanem a természetben, az együtt töltött időben, az apró figyelmességekben – és ezek egyben a fenntartható jövő alappillérei is.
Az első osztály júniusi alkotása „A Föld szemüvegén át” címet kapta.
A júniusi boldogságórát elkészítette: Tamás-Szalai Szintia
Hagyománynak tekintjük csoportunkban, hogy a tanév utolsó boldogságóráját az éves munka áttekintésére használjuk fel, emlékezünk boldog pillanatainkra, fotókat nézegetünk. Minden képhez, emlékhez kellemes, örömteli érzések társulnak.
Magunk is meglepődtünk, hogy az elmúlt év során külsőleg mennyit változtak, nőttek a gyerekek, de mikor kis közösségünk változásairól kezdtünk beszélgetni, mindannyian egyetértettünk a következőkben:
Osztályunkban kevesebb a feszültség, egymással szemben elfogadóbbak lettünk, a felmerülő konfliktusokat megbeszéljük, és mindannyian érezzük a közösség összetartó erejét.
Jó volt látni a gyerekek arcán a boldog mosolyt, amelyet a boldogságórákon szerzett élmények csaltak elő. Előkerestük, végignéztük elkészült műveinket, melynek során örömmel láttam, hogy a boldogság fenntartására való képességük ebben a tanévben ismét fejlődött. A tanórát most is meditációval zártuk.
Püspökladányi Petőfi Sándor Általános Iskola
A tanév utolsó hetei gyorsan elröppentek. A foglalkozásokon felidéztük kedvenc játékainkat, meséinket. A Szívmanó kártyák segítségével légzőgyakorlatokat végeztünk, és énekeltünk, táncoltunk Bagdi Bella zenéire. Természetesen a kézműves foglalkozás sem maradt el. Papírmadarat készítettünk, majd az udvaron meg is reptettük őket. Ezzel jelképeztük a közeledő nyári szünetben megvalósuló szabad szárnyalásunkat.
Köszönöm a Boldogságóra Program csapatának a sok-sok ötletet, a rengeteg játékot, mesét, amelyek nemcsak tanítványaim, hanem önmagam számára is eszköztárat biztosított az akadályokkal való megküzdésre, örömtelivé varázsolta a mindennapjainkat, jó közösséggé formált bennünket, s gazdagította az érzelmi intelligenciánkat.
Jövőre a Pillanatkapitány módszereit is kipróbáljuk! A nyáron megismerkedek vele.