Fenntartható boldogság
A Boldogságóra program ez évi utolsó hónapjához érkeztünk. Úgy érzem a program maga „ hosszú távú befektetés „, hiszen a különböző boldogságfokozó technikák beépüléséhez hosszú idő kell. Ám az apró kis örömök,- amikor látom, hogy „ezt is Boldogságórán tanulták”- megnyugvással töltenek el. Apró lépésekkel haladunk szépen előre.
Minden hónapban volt valami meghatározó. Akár játék, akár tevékenység vagy vers, mindig hozzá tudtuk, tudták kapcsolni a fogalmat is.Pl.: katica-hála, cipős doboz- jó cselekedet, Matróz bácsi-testmozgás, Ho’oponopono – megbocsátás…
Igyekszünk tudatosan pozitívan gondolkodni, mindenben a jót megtalálni. „ Tedd szokásoddá a próbálkozást!” /Sonja Lyubomirsky/ Egy megtörtént óvodai eset kiválóan tükrözi e fontos gondolatot. Óvodám udvarán KRESZ táblákkal ellátott kerékpár pálya is van. A gyerekek szívesen bicikliznek rajta. Egy alkalommal az egyik kislány, /középső csoportos/ irigykedve figyelte bicikliző társait. „Szeretnél te is?”- kérdeztem tőle. Nem tudok, csak, ha segítenek. Nekem még fent van a pótkerék.-válaszolta. Próbáljuk meg! Valóban nem ment neki egyedül. Sok-sok otthoni gyakorlást javasoltam neki. Így is történt. Hamarosan ő is önállóan biciklizett a vágyott kerékpár pályán. Valahogy így! Ha valamit nagyon szeretnénk, azért tenni kell.
E havi témánkat „Malomkörzés”- sel indítottuk, és körjátékkal folytattuk. Majd A tulipánná változott királyfi című mese következett.. Mivel ismerték a mesét , annak dramatizálását kezdeményeztem. A mesejáték kellékei jó motivációt biztosítottak, így hamar akadt szerepvállaló. Az egész csoport részt vállalt a meséből. „ Közösen bejártuk a mese helyszíneit”, amit a felkínált mondókák, énekes játékok nagyon hangulatossá tettek. A lakodalomban mindannyian jót mulattunk. A folytatásban beszélgető körben kitértünk a mese részleteire. A királyfi segítő készségére, céljára, kitartására, a hálára, a boldogságra… . A korábban készült, gyerekek által rajzolt illusztrációk is segítettek a kérdések megválaszolásában. A mese magába foglalta a boldogságfokozó technikák mindegyikét, ugyan elvonatkoztatva, de azt mind szépen felismerték a gyerekek. Az udvarra menet királyi koronát készíthettek maguknak, aminek nagyon örültek.
Az udvari szabad játék során gyakran kerülnek elő a kedvenc játékok, mint pl.: Trópusi eső, Matróz bácsi, Mocsárjárás…stb. Szívesen kérik és játsszák azokat.
Összességében úgy gondolom az elmúlt időszak Boldogságórái hasznosak voltak, hiszen az ott tanult pozitív gondolkodást alakító technikák a gyermekek személyiségét formálják, fejlesztik.
Fenntartható boldogság
Jármi Papos Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
Boldogságóra (június): Fenntartható boldogság
„Végtére is az ember bárhol megtalálhatja a boldogságot.” /Robert Seethaler/
A boldogság fő ismertetőjegyei a gyakori pozitív érzelmek: az öröm, az élvezet, a megelégedettség, az élénkség, a lelkesedés, az energia. Visszatekintettünk egy picit a múltba és felidéztük a tavalyi balatoni táborunkat, ami tele volt örömmel, lelkesedéssel, energiával…… és mindazon pozitív tulajdonságokkal, amelyek a boldogságunk fenntartói.
Mivel a hónap elején tartottuk évzárónkat, kicsit megfogyatkozott a létszámunk, de a gyerekek így is ámulattal hallgatták Az aranytulipán c. mesét. Mintha összebeszéltünk volna, ezeket a mondókákat mind ismerik, sokat mondogattuk mi is év közben és persze mozogtunk is hozzá. Az énekek is ismerősek voltak a gyerekek számára.
A mese után átismételtük, hogy mitől lehetünk boldogok, miben tudunk másoknak segíteni, hogy boldogabbak legyenek, vagy egyáltalán legyen egy jó napjuk…
Jó volt látni, hogy a tanult mondókákat, verseket spontán is játszották a gyerekek délelőtt.
Jövőre folytatjuk a munkát, bízva abban, hogy a pozitív gondolkodás és annak hozadékai még jobban beépülnek a gyerekek hétköznapjaiba, családjuk életébe általuk.
Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola
Utolsó Boldogságóra témánkat a Fenntartható boldogságot Relaxációval kezdtük.Ezt követően A csodapalota című mesét hallgattuk meg a meseszőnyegen.Vidám játékokkal zártuk a havi ,tanévi Boldogságóránkat!
A fenntartható boldogságot a Gyermeknap megünneplésével fokoztuk , mert ilyenkor mi felnőttek is gyerekek lehetünk egy kicsit! Számos programok ékesítették a napot: tánc, zene, vásár, játék.A gyerekek önfeledten szórakoztak , az iskola megtelt sok boldog és vidám arcú gyerekkel!
Elérkezett a június, a fenntartható boldogság hónapja, az utolsó boldogságóra foglalkozás ideje. A nagycsoportos gyermekeink, akik iskolába mennek, utoljára élvezhetik velünk ezt a foglalkozást. Óvodánkban megkezdődött a nyár, így kinti foglalkozást szoktunk tartani. Ezt a foglalkozást is kint az udvarunkon tartottam meg.
A Napimádás relaxációs gyakorlattal kezdtünk, ráhangolódás képen. Egy fa alá terítettem szőnyeget és azon körben ülve imádtuk a napot. A gyerekeknek nagyon tetszett ez a szokatlan helyszín.
A gyakorlat után körben állva mozogtunk Bagdi Bella: Jobb veled a világ című dalára.
A témát a Dombon törik a diót, a diót mondókával vezettem be. Az udvaron kígyózva mondogattuk, majd pár ismétlés után, a kígyó a szőnyeg körül volt, végül a szőnyegre lecsücsültünk.
Elkezdtem a mesét olvasni, és a gyerekekre menet közben osztottam egy-egy szerepet. Akinek nem jutott szerep az a közös tevékenységekben, mondókákban volt benne. Nagyon élvezték, nagyon kíváncsiak voltak, hogy mi lesz a vége.
Mikor vége lett a mesének megbeszéltük, hogy kinek segített a királyfi, hogyan segítették a királyfit, ki volt kitartó, kinek lehetett hálás, minek örült volna a királykisasszony?
Ez után míg átvonultunk az asztalhoz, meghallgattuk Bagdy Bella: Jobb veled a világ című dalát.
A téma tovább viteleként, készíthettek maguknak koronát, lehettek királyfiak, királykisasszonyok. Nagy lelkesedéssel kezdtek hozzá a feladathoz és nagyon kreatívak voltak. Szebbnél szebb koronák készültek.
Azt gondolom, hogy megint egy jó évet töltöttünk együtt, a Boldogságóra foglalkozások alatt is. Érdekes, kreatív feladatokon keresztül megismerkedhettünk, a boldogsággal.
Június hónapban összegző foglalkozásokat tartottunk az elmúlt tíz hónap témáit illetően. Felelevenítettük a megismert boldogságfokozó technikákat, és megerősítettük magunkban/egymásban, hogy valóban érdemes ezeket a mindennapjainkba beépítenünk. Elkészítettük a Boldogságkoktélunkat, amihez a hozzávalókat gondosan állítottuk össze. ( A Boldogságkoktélt továbbgondolva bodzaszörpöt készítettünk, aminek a legnélkülözhetetlenebb alapanyaga a szeretet és összetartozás volt.) A Boldog ábécé hasznos volt arra, hogy minél több pozitív fogalmat gyűjtsünk. Beszélgettünk arról, miért érdemes boldognak lennünk. Megerősítő mondatokkal felépítettük a BOLDOGSÁG-ot. Továbbra is hiszünk abban, hogy jobb velünk a világ!
Bevezetés
Tóth Ágnes vagyok a Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola és Gimnázium Eltérő Tantervű Tagiskolájának gyógypedagógusa, munkaközösség-vezetője, gyermek-és ifjúságvédelmi felelőse. A tavalyi tanévtől kezdve vagyok iskolánk Boldogságóra pedagógusa.
Az Eltérő Tantervű Tagiskola specialitása, hogy szegregált általános iskolaként működik, de nem EGYMI-ként funkcionál. Összesen 50 tanulónk van, akik 4 évfolyamon, összevont osztályokban tanulnak.
Gyermekeink többsége sajátos nevelési igényű, enyhe értelmi fogyatékos tanuló, de van két értelmileg akadályozott gyermekünk is. Tanulóinkról elmondható az is, hogy többségük nevelőszülőnél nevelkedik. Ezekből látszik, hogy gyermekeink hátrányos helyzetűek, fiatal koruk ellenére már nagyon sok nehézségen és élethelyzeten mentek át.
Szívügyemnek érzem a tanulóim sorsát, felnőttkori önálló életvitelüket, ezért is gondoltam jó lehetőségnek a Boldogságórákat. Fontos, hogy a gyermekek ne azt a negatív mintát kövessék, amiket otthon láttak, vagy hogy az őket érő stigmák miatt ne törjenek meg, hanem tudjanak alkalmazkodni a nehéz helyzetekhez, és a pozitív megküzdési sratégiákat válasszák a romboló stratégiák helyett.
Örökös Boldog Iskola
Tavaly Boldog Iskolaként, idén pedig már Örökös Boldog Iskolaként kezdtünk neki az évnek. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy egy tanév után sikerült elnyernünk a címet.
Az idei tanévben is töretlen volt a Boldogságórák sikere a tanulóim körében. Minden héten izgatottan várták, hogy vajon most mi fog következni, miről fogunk beszélgetni. Az év elején velük is megosztottam az Örökös Iskola cím elnyerését, megköszöntem nekik a segítségüket, hiszen nélkülük nem sikerült volna.
A Boldogságórák tapasztalatai
A Boldogságóra könyvek, a program zömében ép fejlődésmenetű gyermekekre íródtak. Ahogy tavaly, idén is a fogyatékos gyermekek óráihoz minden hónapban találtam gondolatindító segítséget a honlapon.
Idén nagyobb tapasztalattal vágtam bele az ép gyermekek számára készült program adaptálásába. A tavalyi év tapasztalatai, önreflexió segítettek abban, hogy könnyebben menjenek a tanórai készülések. Mivel nem szerettem volna abba a hibába esni, hogy csak a tavaly bevált módszereket, tapasztalatokat alkalmazom, így szükségem volt a folyamatos megújulásra, ötletelésre.
Minden tanulóm saját képességrendszerrel, képességszigetekkel rendelkezik. Ami az egyiknek könnyű feladat, az a másiknak a világ legnehezebbje. Az összevont osztályok életkori sajátosságai is mások voltak. Mindezeket a tényezőket kellett figyelembe vennem a tervezésnél. Igyekeztem olyan feladatokat kitalálni, amik a sajátélményű tanulást biztosítják, és éppenhogy túlmutatnak a jelenlegi képességeiken, hogy azok tovább fejlődhessenek, erősödhessenek.
Továbbra is az a tapasztalatom, hogy az 1-2. évfolyamon leginkább az óvodásoknak íródott, a 3-6. évfolyamon az alsósok, a 7-8. évfolyamon a felsősök számára íródott könyvekből lehet a legkönnyebben dolgozni. Mégis jó lenne, ha lenne egy olyan komplex, átfogó kiadvány, ami a sajátos nevelési igényű, enyhe értelmi fogyatékos tanulók számára készült.
Másik tapasztalatom az, hogy a fogyatékos gyermekek gondolkodása rigid, az elvont, gondolati fogalmakat nehezen értik meg, azonban a tanulóimnak ez sikerült, és tudtunk mindegyik témáról beszélgetni, saját élményeket, tapasztalatokat megosztani.
A legkönnyebben feldolgozható témák a hála, az optimizmus gyakorlása, a társas kapcsolatok és a boldogító jócselekedetek voltak. A legkedvesebb téma a testmozgás volt a gyerekek számára, hiszen imádnak mozogni. Ha tehetnék, egész nap csak szaladgálnának. Sokan járnak atlétikára, sportszakköre. Eredményesen szerepelnek a regionális, országos atlétika, hófutó, tollaslabda, kerékpár versenyeken. Ráadásul, nagy büszkeségünk, hogy a Speciális Olimpiára is kijutnak a gyermekeink, ahol rendszerint dobogós helyezésekkel térnek haza.
A megbocsátás és a megküzdési stratégiák a nehezebb témák tartoztak. Tanulóink zöme nehéz körülmények között nevelkedett, és bizony a hordozott sebeik sokszor felszakadtak. Ilyenkor nem volt könnyű az óra hangulata, de mindig igyekeztünk segíteni feldolgozni egymásnak a traumákat és könnyebbé tenni a cipelt csomagot…
Jövőbeli célok
Legfontosabb célunk az, hogy a következő tanévben is tovább vigyük az Örökös Boldog Iskola címet.
Összegzés
Hiszem, hogy a foglalkozások során mindenki tanult olyan stratégiát – az egyéni képességeikhez mérten-, amivel ki tud szakadni a negatív spirálból és újra fel tud emelkedni.
Köszönöm, hogy a Boldogságórák segítségével én mutathattam meg ezt az utat a tanulóimnak!