Játsszunk egy jót!
A mai Boldogságórákon felelevenítettük azokat a dolgokat, amiket a tanév során Boldogságórákon csináltunk. Ki mire emlékszik? Mi tetszett nagyon? Mi volt a jó? Eszükbe jutott több dolog is, az emlékezést segítettem képek nézegetésével, így már könnyebb, érdekesebb volt számukra.
„Boldog nyár varázspálca„ c. feladatot elkészítettük. Nagy oda figyeléssel barkácsolták maguknak a varázspálcát, csillogós csillaggal díszítették, és ki is próbálták. Jó dolgokat kívántak a nyárra maguknak, egymásnak.
Megpróbálkoztunk az „Örömteli összegzés” című játékkal. Nagyon sok dolgot tudtak felsorolni, elmondani, ami a Boldogsárórához kötődik.
„Örömpark”: Az udvart választottam az Örömpark helyszínéül. Nagyon sokat mozogtak a gyermekek, játékosan „bebarangoltuk” az egész udvart (hegyet másztunk meg, hintán repültünk tovább stb.).
Mindenki jól érezte magát ugyanúgy, mint egész évben ezeken az órákon, foglalkozásokon. A gyerekek részvétele önkéntes volt, mégis mindenki részt vett rajta. Aktívak, kreatívak voltak, figyelmüket sikerült végig fenntartani.
Köszönjük az ötleteket, feladatokat!
Kellemes, és tartalmas nyarat kívánunk: Pillangó csoport, Kocsola Óvoda
Fenntartható boldogság
Június: Fenntartható boldogság
Az utolsó hónapban már kissé fáradtan, de továbbra is örömmel fogadták a gyerekek a Boldogságórákat.
A foglalkozást a „Csodapalota” című mese meghallgatásával és dramatizálásával kezdtük. Elkészítettük a szobákat, ajtókat és végig jártuk a csodapalotát. Közben felelevenítettük az egyes hónapok foglalkozásain történteket. A következő kérdéseket tettem fel a csoportnak: „Melyik szobába mennél be szívesen? Melyik téma a legemlékezetesebb számodra? Melyik játékot ismételnéd meg szívesen?”
Meglepően jól emlékeztek az egyes gyakorlatokra, játékokra. Készítettünk Boldogságbefőttet és Boldogságláncot is. Elkészült az „örömpark” és a „hősök hídja”.
A gyerekek egyéni különbségekkel alkalmazzák mindennapjaikban az egyes boldogságfokozó technikákat. A jövőben vannak még tennivalóink, célom, hogy szokásrendjükbe beépüljön mindegyik boldogságfokozó technika.
A tanévre visszatekintve megállapíthatom, hogy a foglalkozások hozzájárultak a gyerekek személyiségének fejlődéséhez. A Boldogságórákon alkalmazott játékok, módszerek a tanulók önismeretének, személyes hatékonyságának, kommunikációs képességének, együttműködési készségének fejlődését nagymértékben elősegítették.
A 2023/2024-es tanévben folytatni szeretném a Boldogságórákat!
Köszönöm a program megalkotóinak munkáját!
A fenntartható boldogság témához az Öröm Activity másképp című játékot választottuk az utolsó Boldogságóra foglalkozásunkon. Mindenki felírta egy cetlire, ami a Boldogságórákról eszébe jutott, majd néhány önként jelentkező diák elmutogatta, körülírta vagy lerajzolta az adott szót. A többiek kitalálták. Nagyon jókedvűen telt a foglalkozás és ahogyan mindig, nagyon sokat nevettünk. Megfogalmazták, hogy a Boldogságórák örömteli, jó közösségben eltöltött, vidám órák voltak, melyekre szívesen emlékeznek és segítette a csapat összekovácsolását is. Szerettük a boldogságórákat. Köszönjük szépen!
A gyerekekkel átismételtük az egy év tanulságait, kedves emlékeit felidéztük. Megbeszéltük az iskolába menő gyerekekkel, hogy ne felejtsék el a sok kedvességet, jóságot, empátiát, amit itt tanultak meg az oviba az iskolába se.
A gyerekek nagyon várták ez a napot, hiszen felértünk a várkapunkig és egy nagy buli várt ránk. Ettek, ittak, székfoglalóztak, Dórikával seprűtáncoltak. Egy érintő játékot játszottunk, minden gyerek 1-1 kezével valaki másnak a testrészét kellett megérintenie, de a végén mindenkinek érintenie kellett valakit. Nagyon vidáman és jókedvűen telt a délelőtt.
Elkészítették Kedves Péter és Boldog Dóra lufijait, amire az egy évük legkedvesebb emlékét, tanulásgát rajzolták meg az ügyesebb kezű gyerekek. Színeztek összetartozást jelképező színezőket is, amit én rajzoltam nekik.
Nagyon hosszú volt ez az év, de úgy érzem a gyerekekkel sikeresen teljesítettük a kitűzött céljainkat. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a csoportunkban nagyon minimális az agresszió. A gyerekek képesek alkalmazni a tanult módszereket, a konfliktusok kezelése során. Köszönjük hogy a részesei lehettünk a Programnak! Tiszta szívből érezzük, hogy JOBB VELÜNK A VILÁG! <3
Kisnánai Szent Imre Általános Iskola
Az osztály a tanév utolsó boldogságóráján is csoportokban dolgozott.
A Bölcs Galaxis-fa már a tanév elején elkészült, csak ezen az órán képzelték el hozzá a bolygót, amit a csoportok másféle képen valósítottak meg.
A bolygók mellé minden tanuló Fenntartható boldogság témájú levél-üzeneteket készített, amivel a fát díszítettük.

A hónap témájának címét kétfelé bontottuk. Számunkra a fenntarthatóság azt is jelenti, hogy a tanév során felhalmozódott felesleges anyagokat újrahasznosítjuk, amire egyébként is törekszünk. Másrészt a boldogságot a játék oldaláról közelítettük meg, így számos olyan játék került ki a kezünk alól, melyek olyan anyagokból készültek, melyek egyébként a szemétben landoltak volna. Alkotásvágyunknak és kreativitásunknak köszönhetően számos ügyességi játék és társasjáték került ki a kezünk alól, alkottunk meseszereplőket (Hófehérkét a hét törpével), kukasárkányt, jurtát, és elkészítettünk a mi grundunkat is.