Az év zárásaként erdei iskolába mentünk, és ott összeszedtük, mi minden öröm ért bennünket a tanév során.
Fenntartható boldogság
A fenntartható boldogság témakör feldolgozása során egy kis múltidézést tartottunk. Kértem a gyerekeket, hogy próbálják felidézni, milyen témákat is érintettünk a tanév boldogságórái során, kinek milyen emlékei vannak, melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok.
Az óra folytatásaként néhány, az osztályról készült képeken idéztünk fel egy-egy témában közös emlékeket. A képek segítségével a boldogságórák témaköreivel kapcsolatban beszélgettünk, majd a táblára rajzolt szív köré gyűjtöttük a fogalmakat.
Nagyon élvezetes perceket tölthettünk együtt a tanév és az osztály utolsó közös boldogságóráján, hiszen előjöttek vicces történetek is, amelyeken sokat nevettünk.
Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda
– Relaxációs gyakorlatok
– Hónap dala: Jobb veled a világ (improvizált mozgással kísérve)
– Játékok: Szeretetfolyosó
Seprűtánc
Magocska: A gyerekek körbe állnak. Középre helyezek egy karikát, ebbe ültetem a magot(egy gyermeket). Három dolog kell, hogy fejlődjön a magocska: szél, napsütés, eső. Ezeket hangszerekkel, kendőkkel jelenítjük meg. Fontos, hogy mindenki részt vegyen a magocska gondozásában. Mozdulatjelekkel irányítom az „időjárást”. Akik a jelüket látják, odamennek a magocskához és eljátsszák a szerepüket. A kis mag pedig eldöntheti, hogy mikor növekszik. Ha megnőtt, megkérdezem mi lett belőle.

Domoszlói III. András Általános Iskola
Kedves Boldogságórás Csapat!
Nagy szeretettel küldöm utolsó feltöltésemet, mert szeptembertől már nyugdíjas leszek.
Minden segítséget hálásan köszönök nektek!
Sok sikert, kitartást, töretlen lendületet kívánok! Vidám vakációt mindenkinek!
Jobb Veletek a Világ!
Áldás!
Ferencz Józsefné Marika tanító néni
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
A tanév 10. hónapjának boldogságóráin a Fenntartható boldogságról beszélgettünk a gyerekekkel. Összegeztük a 9 hónap eseményeit, témáit. Soroltak olyan boldogságfokozó technikákat, melyeket szívesen alkalmaznak, és beépült szokásrendszerükbe is. Beszélgettünk arról is, hogy hogyan lehet hatékonyan használni a tanév során megszerzett tudást. Örömmel gondoltak vissza olyan emlékezetes élményekre, melyek boldogsággal töltötte el őket. Természetesen kedvenc játékaikat is felelevenítettük. Minden tanuló Jobb Veled a Világ oklevelet is kapott.
Az alábbi feladatokat végeztük el:
• Változtam? (Miben éreztek változást az év elejéhez képest.)
• Boldogság! (Olyan szavak gyűjtése, melyeknek a kezdőbetűi a boldogság szó betűi.)
• Pozitivity társasjáték
• Boldogságkoktél készítése
• Örömteli összegzés
• Öröm Activity másképp
Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
Kétbodonyban, a Cserhát Erdei Iskolában jártunk
2023 júniusában osztályunk erdei iskolai napokon vett részt. A Barcsay Alapítvány támogatásának is köszönhetően eljuthattunk Kétbodonyba, a Cserhát Erdei Iskolába.
Hálát adtunk, hogy Medárd mégsem hozott esőt a mi 3 napunkra.
Vidám gondolatokkal indultunk el: ha nem esik, már csak jó lehet.
Társas kapcsolatokat erősítettek a szobák: „Lakva ismerkszik meg…”
Jócselekedetek: a túra alkalmával sokan-sokféle segítséget kaptunk, kérni sem kellett.
Célok kitűzése: a túrán…szarvast látni…nem jött össze élőben, de a nyomaiban jártunk.
Stratégiák: Együtt dolgozni kézműveskedéskor.
Apró örömök: pár perc foci is foci. 🙂
Megbocsátás: akadt torzsalkodás, de nem volt tartós.
Mozgás: bőven volt. 🙂
Fenntartható boldogság: ÖRÖK EMLÉK AZ ERDEI ISKOLA 3 NAPJA!!!
Az ott dolgozó Segítők érkezésünk idejére már teljes programot, mint órarend, összeállítottak, sok-sok érdekességgel.
Első napon a palócok életéről mesélt Marika néni, a Tájházat tekintettük meg, s gyarapodott tudásunk is. Jól esett a vacsora előtti medencézés, de még jobban az étterem vacsorája. Esti sétánk során „indián ösvényt” követve őz is látókörünkbe került, sőt a gondos gazdák növénysorait is láthattuk.
Második napon izgalmas túra részesei voltunk, egy igazi vadászkutya vezetett minket. Növény- és állatismereti tudásunk újabb fajokkal bővült, s ezeket továbbiakkal egészítettük ki, mikor az ebédlőasztalt körbe ültük Zoli bácsival és „segédjével” és folytattuk a társalgást. Délután két kézműves foglalkozás munkáit készítettük Marika néni és Ildikó néni segítségével, s csomagoltuk el a Szülőknek ajándék gyanánt. Este igazi-hamisítatlan tábortűz hangulatot teremtett Andrással. Napokig csak dúdoltuk az ott tanult nótákat, és még tesszük is az elkövetkező közösségi összejöveteleken.
Harmadik napon a helyi Állatkert lakóival ismerkedtünk meg, s úgy elrepült az idő, alig vettük észre, hogy a pizza megérkezett. Jól beebédeltünk, majd felpakolt busszal elindultunk haza. Útközben kicsit elpilledtek páran, de a gondos Szülői ölelések után Mindenki élénken mesélt újra és újra, míg az este le nem szállt.
A nyárra feltöltődtünk élményekkel-dalokkal, s igyekszünk továbbadni, ahogy mi is kaptuk!
A tanév végi utolsó foglalkozásunkat a “hintaszék” meditációs gyakorlattal kezdtük, majd ezen a helyen maradva meghallgatták a mesét. Megbeszéltük ki melyik részén lenne szívesen az erdőnek és miért. Ki milyen színű gyöngy el örült volna. Mindenki kapott egy tál gyöngyöt, és a boldogság fokozó jeleket laminálva. A fűzés közben megbeszéltük az összes jelet majd relaxációs zenét hallgattak. A foglalkozást szeretetfolyosóval zártuk.
A tanév utolsó boldogság foglalkozását “hintaszék” meditációval kezdtük. Majd ezen a helyen maradva hallgatták végig a Boldog erdő mesét. Megbeszéltük ki melyik részen élne szívesen, azt is megmagyarázták miért. Ki milyen színű gyöngyöt szeretett volna. Mindenki kapott egy tálba gyöngyöt, cérnát és a laminált boldogság fokozó jeleket. Míg a boldogság fűzérük készült megbeszéltük az összes jelet, majd relaxációs zenéket hallgattak. A lánc elkészülte után szeretetfolyosót játszottunk. Jövőre folytatjuk.