Közös emlékeink
Fenntartható boldogság
Az élményekben, boldogság-keresésben nagyon gazdag május hónap után már csak röpke időnk maradt, hogy a „Fenntartható boldogság” hónapban felidézzük az Boldogságóra hónapok témáit, és a legkedvesebb emlékeinket, valamint megvalósítsuk a hónap feladatait.
A visszaemlékezéshez legelőször is segítségemre voltak havi beszámolóink. A gyerekeknek kivetítettem az osztályunk Boldogságóráiról készített fotómontázsokat, amelyeket az adott hónapok zárásaként állítottam össze. Nagy örömmel nézegették, és fedezték fel magukat a képeken, és elevenítették fel élményeiket. Felsoroltuk a megismert témákat. Beszélgettünk arról, hogy a megszerzett ismereteinket, a boldogságfokozó technikákat, hogyan tudnák alkalmazni például a nyár folyamán, vagy jövőre. Elmondhatták, miért voltak hasznosak számukra a Boldogságórák. A gyermekek havi kis munkáinak, rajzainak a segítségével pedig újra éltük a Boldogságórákat, visszaemlékeztünk az örömteli percekre. Gondolatban újra kirándultunk a Hála-erdőnkben, megmásztuk a Cél-hegyet, áthajóztunk a tengeren, hogy kikössünk a Biztonság-szigetén… A gondolat-kaland végén eljutottunk a Boldogság-palotába.
A kalandhoz kapcsolódóan elkészítettük a Boldogság-faliújságunkat. Felkerültek rá a szeptemberben színezett madárkáink, vidáman repülve a Boldogság-palota felé, a csőrükben szállítva a Boldogságóra témák címeit. A Cél-hegyünk hegyoldalára felépültek a kis Boldogság-házak. Azt kértem a gyerekektől, úgy színezzék és díszítsék ki a kis házikókat, hogy tükrözze a hangulatukat.
Egy másik napon folytattuk az örömteli pillanatok felidézését, és elkészítettük az Emlék-szívecskét. A gyerekek a tanév legkedvesebb pillanatait rajzolhatták rá a szív formára.
Egyik Boldogságóránkon meghallgattuk, együtt énekeltük Bagdi Bella: Jobb Veled a világ című dalát. Nagyon tetszett a gyerekeknek.
A hónap feladatai közül legkedvesebb elfoglaltság volt számukra a „Boldog Nyár Varázspálca” elkészítése. Hurkapálcákat színesre festettünk. A végére kerültek az elkészített fő minták (napocska, szív, pillangó), majd krepp-szalag díszítést kaptak. A gyerekek a varázspálca segítségével elmondhatták, mit kívánnak egymásnak a nyári szünetre. Az évzáró és bizonyítvány osztás után is úgy búcsúztunk el egymástól, hogy még egyszer varázsoltunk egyet a varázspálcákkal, gyönyörű nyarat kívánva egymásnak.
Az utolsó héten, mikor már nem tanultunk, kerítettünk sort arra, hogy elkészítse mindenki Boldogság-utcáját. Milyen az az utca, ahol, szívesen laknál, játszanál? A házak boldogságot sugároznak…örömmel sétáltatnám ott a kiskutyámat…együtt játszanék a barátaimmal…sok virág lenne…- adták meg a gyerekek a válaszokat, és az elkészült kis alkotásaik is ezt sugározták.
Az utolsó napok nem is telhettek másképp, mint a VAKÁCIÓ! felirat készítésével. Ahogy szaporodtak a VAKÁCIÓ szó betűi, úgy haladtunk a kis rajzos szótábláink készítésével. Az utolsó napon feldíszítettük velük a faliújságainkat.
Elröppent egy boldog év. Elsőseim az egy év alatt nagyon sokat fejlődtek érzelmileg, segítőkészek, együttérzőek. Szoros barátságok szövődtek. Ha voltak is összezördülések, hamar megtalálták a békülés módját.
Köszönöm kis csapatomnak, hogy részt vett velem a Boldogságórákon. Megtanultuk meglátni a szépet, kifejezni a szeretetünket, jóságra törekedni, hálánkat kifejezni. Tartsátok fenn nyáron is a boldogságot!!
Köszönjük a lehetőséget a Boldogságórás Csapatnak! Mindenkinek Boldog Nyarat kívánok!
Az egész évünk az ismerkedésről, a pozitív attitűd kialakításáról, a támogató jelenlétünkről szólt. A gyerekek is most ismerték meg ezt a módszert, hónapról hónapra kerültünk egyre közelebb egymáshoz, amiben nagy segítség volt a Boldogság program. Azt tapasztaltam, hogy a gyerekeket érdekelte a téma, szívesen azonosultak Boldog Dóra történeteivel, aktívan részt vettek a beszélgetésekben, éneklésekben, játékokban.
Megbeszéltük, hogy elmúlt egy év, hamarosan nyári szünet lesz, mik voltak azok az élmények, amikre emlékeznek, hiszen nagyon sok programot szerveztünk a tanév során:
„Színház látogatás; sokat kint voltinka az udvaron;sokat táncoltunk; sokat játszottunk; elmentünk a vízeséshez; az, hogy járok oviba; elmentünk kirándulni az erdőbe; elmentünk megnézni az állatokat”
A hónap meséjét- Bezzeg Andrea: Boldog erdő- Kerek erdő- a könyvből olvastam el, a délutáni csendes pihenőhöz választottam. Már azonnal az volt a gyerekek reakciója, hogy „de jó mese volt”, azt gondolom, hogy így elcsendesedve még tovább is tudták gondolni a mondanivalóját.
Az utolsó együtt töltött napokban már sokat beszélgettünk a nyárról, a nyári szünetről, nyaralásról, megbeszéltük, ki mit szeret a nyárban:
„hogy süt a nap; lehet fürdeni; amikor nyár van, elmegyünk Gunarasba (a város strandfürdője); elmegyünk a Balatonra; dobáljuk a vízbe a labdát; lehet fagyizni; vízibombázunk; eljön hozzám a barátnőm…”
Nagyon jó érzés megtapasztalni, hogy a gyerekek mennyi pozitív élményt, érzést tudnak felsorolni, megélni.
Készítettünk az ajánlásból Boldog Nyár varázspálcát, annak segítségével beszélgettünk az élményeikről. Ami nagy öröm számomra, hogy az autista gyermekünk is részt vett a kézműves tevékenységben, aki nem beszél, érdemben nem vesz részt a mindennapi feladatokban, most már ő is szívesen bekapcsolódott.
Költöttünk egy verset is:
Breki csoport: Boldog Nyár
Boldog Nyár, boldog nyár,
Szeretném, ha itt volnál.
Hozzál nekem medencét,
jégkrémet, és boldogságot.
Hozzál nekünk lángost, kirándulást,
Sok- sok táncot.
Hogy mindenhová tudjunk menni,
Boldog Nyárba sok virágot, sok gyümölcsöt
Tudjunk szedni.
Sok napocskát örvendezni.
Ezzel a „verssel” búcsúztattuk el az évet, és várjuk együtt a következő élményeket.
Az egész évünk az ismerkedésről, a pozitív attitűd kialakításáról, a támogató jelenlétünkről szólt. A gyerekek is most ismerték meg ezt a módszert, hónapról hónapra kerültünk egyre közelebb egymáshoz, amiben nagy segítség volt a Boldogság program. Azt tapasztaltam, hogy a gyerekeket érdekelte a téma, szívesen azonosultak Boldog Dóra történeteivel, aktívan részt vettek a beszélgetésekben, éneklésekben, játékokban.
Megbeszéltük, hogy elmúlt egy év, hamarosan nyári szünet lesz, mik voltak azok az élmények, amikre emlékeznek, hiszen nagyon sok programot szerveztünk a tanév során:
„Színház látogatás; sokat kint voltinka az udvaron;sokat táncoltunk; sokat játszottunk; elmentünk a vízeséshez; az, hogy járok oviba; elmentünk kirándulni az erdőbe; elmentünk megnézni az állatokat”
A hónap meséjét- Bezzeg Andrea: Boldog erdő- Kerek erdő- a könyvből olvastam el, a délutáni csendes pihenőhöz választottam. Már azonnal az volt a gyerekek reakciója, hogy „de jó mese volt”, azt gondolom, hogy így elcsendesedve még tovább is tudták gondolni a mondanivalóját.
Az utolsó együtt töltött napokban már sokat beszélgettünk a nyárról, a nyári szünetről, nyaralásról, megbeszéltük, ki mit szeret a nyárban:
„hogy süt a nap; lehet fürdeni; amikor nyár van, elmegyünk Gunarasba (a város strandfürdője); elmegyünk a Balatonra; dobáljuk a vízbe a labdát; lehet fagyizni; vízibombázunk; eljön hozzám a barátnőm…”
Nagyon jó érzés megtapasztalni, hogy a gyerekek mennyi pozitív élményt, érzést tudnak felsorolni, megélni.
Készítettünk az ajánlásból Boldog Nyár varázspálcát, annak segítségével beszélgettünk az élményeikről. Ami nagy öröm számomra, hogy az autista gyermekünk is részt vett a kézműves tevékenységben, aki nem beszél, érdemben nem vesz részt a mindennapi feladatokban, most már ő is szívesen bekapcsolódott.
Költöttünk egy verset is:
Breki csoport: Boldog Nyár
Boldog Nyár, boldog nyár,
Szeretném, ha itt volnál.
Hozzál nekem medencét,
jégkrémet, és boldogságot.
Hozzál nekünk lángost, kirándulást,
Sok- sok táncot.
Hogy mindenhová tudjunk menni,
Boldog Nyárba sok virágot, sok gyümölcsöt
Tudjunk szedni.
Sok napocskát örvendezni.
Ezzel a „verssel” búcsúztattuk el az évet, és várjuk együtt a következő élményeket.
Váci Mihály Katolikus Általános Iskola
A fenntartható boldogság témájával több órán keresztül foglalkoztunk. Átismételtük röviden, hogy mi volt a tanév során a boldogságórákon, ki mire emlékszik, kinek mi volt a kedvenc, melyik téma, tevékenység, játék, dal… Hogyan tudjuk a tanultakat ezután is fenntartani, a szünidőben is gyakorolni, szokássá tenni. Sokat játszottunk pl. fekete-fehér-igen-nem, szókereső, Pozitivity társasjáték, Boldogító erősségek kártya…
A gyerekek a bizonyítvánnyal hálaoklevelet is kaptak.
Júniusban az utolsó tanítási napot neveztem ki a fenntartható boldogság napjának. Ezen a pénteken csupa olyan tevékenységet végeztünk a gyerekekkel, amiben örömüket lelték. Zenét hallgattunk, táblára rajzoltak, kicsinosították a nyári szünetet köszöntő VAKÁCIÓ feliratot, közösen játszottak, építettek. Áttekintettük a tanév során elkészült „boldogságórás” alkotásokat, és mindegyikük elmondhatta, hogy számára mely téma, vagy témák voltak a legkedvesebbek, mi tetszett nekik leginkább a tanév foglalkozásai során.
-Júniusi Téma: A fenntartható boldogság
Elérkeztünk a tanév végéhez,minden boldogságfokozó technikát megbeszéltünk,alkalmaztunk,elmélyítettünk. S elérkeztünk az egész alsó tagozat végéhez.
Ezzel az osztállyal volt szerencsém első osztály óta ezzel a programmal foglalkozni. A tíz téma minden évben ugyanabban a sorrendben visszetért, az előző évre alapozva.
Véget ért így négy közös év a Boldogságóra Programban. Rengeteg közös emlék,közös élmény, közös probléma megoldása, erős kapocs alakult ki köztünk,igazi közösséggé váltunk.
A röpke júniusban is rengeteg boldog pillanatunk volt:
1. Feldíszítettük a folyosót, a környezetünket a várva várt nyár kedvenc ízeivel: jégkásával és fagyival. Vidám pillanatokat okoztunk másoknak is ezzel.
2.Mivel májusban lezárultak a felmérések, igyekeztünk minél többet játszani, beszélgetni egymással. Sokszor spontán táncoltak ia a gyerekek örömükben, hogy van szabadidejük. A sok sportoló kitalálta,hogy a székek segítségével még az osztályban is lehet gokartozni… !!!!
3.Csodálatos osztálykirándulásunk volt Kaszón. A eső ellenére játszótereztünk, kisvonatoztunk, sétáltunk, finom ebédet ettünk,fagyiztunk,majd a végén kézműveskedtünk. Az ottani kedves alkalmazott kiemelte,hogy tán sosem látott ilyen melegszívű csoportot, akik a kitűzőkészítéskor a szülőknek csináltak spontán hálaajándékokat.
4.A csodálatos bokor, ami a ” betonos ” udvarunk közepén található, hatalmas boldogságot okozott szépségével a gyerekeknek. Eső után hullottak a szirmai,mint a hó. Örülök,hogy ők meglátják a szépet!
5.Izgalmas várakozással írták fel a gyerekek naponta a táblára a VAKÁCIÓ! feliratot. Várták,ki mikor kerül sorra, tervezgették a betűket.
6.Az osztály kiemelkedő a rajz területén. Természetesen nagyon sokat rajzoltak a kirándulásról,a, „boldog” esőről-ami egy ideje esett, Szentjánosbogárról,…minden nyári szépségről.
7.Feladatlapokat csináltak emlékül:
-az iskoláról
az osztálytársakról
-a legjobb napról az évben
-az osztályteremről,…
Mindenről,amihez jó emlékek fűződnek. Érdekes rajzok és feljegyzések születtek.
8.Az egész évben A kis herceget dolgoztuk fel. Végigolvastuk, rengeteg feladatot csináltunk ezzel kapcsolatban. Most könyvborítót terveztek,amik csodálatosan sikerültek. Megnéztük filmen. Megbeszéltük a legfontosabb idézetek jelentéseit. S természetesen nagyon magunknak éreztük a művet, a tartalmát s a mondanivalóját.
9.Közösen elmentünk fagyizni, éreztük,hogy összetartozunk.
10. A szülőknek is HÁLA OKLEVELET készítettem, a 4 évi szeretetteljes támogatásáért. Megtanultuk ezen évek alatt,mennyire fontos a hála és a köszönet, hisz semmi sem lehet természetesen elvárható. Boldog vagyok, hogy ez nekik már teljesen természetes.
11.Judit néni meglepiből hatalmas adag pogácsát sütött a gyerekeknek szeretete jeléül. Nagyon örültek a gyerekek, s tudjuk, hogy összetartozunk!
Fantasztikus tartalmas 4 évet töltöttem el ezzel az osztállyal.Hálás vagyok a gyerekeknek és a szülőknek is. Mindannyian változtunk, fejlődtünk,változott a világnézetünk, az értékrendünk. Rengeteg szeretetet kaptam ezen évek alatt, minden öröm, boldog perc közös volt. Minden pillanata megérte!
Köszönet érte a gyerekeknek, szülőknek! Sokat kaptam, értékes pillanatokat, mély érzelmeket. KÖSZÖNÖM!!!!
A fenntartható boldogság keretében a gyerekekkel felidéztük, beszélgettünk az egyes hónapok témáiról, legkedvesebb emlékeikről, megtekintettük az év során készített alkotásaikat, képeket és videókat.
A legfontosabb kérdésre mindenki nagyon komolyan igyekezett választ adni: miben változtam a tanév során?
A nyár eleji gólyagyűrűzés, a változás követése, lassan hagyománnyá válik Győrszentivánon. Idén négy gólyafiókát jelöltek meg a szakemberek, hogy lássák a költöző madarak vonulási útvonalát. A látványos eseményt a Szentiváni Madárbarát kör tagjai szervezték, közel száz óvodással és kisiskolással.
Az első fiókát a Boldogságóra programban használt csoportnevünkről PIPACSnak nevezték el. Büszkék vagyunk!
JOBB VELED A VILÁG
A 2022-2023-as nevelési évben pályáztuk és megnyertük a Boldog Óvoda címet. Két csoportban került bevezetésre a Boldogságóra Program. Nevelőmunkánk által igyekszünk hozzájárulni óvodásaink boldog gyerekkorához. Ezt a törekvésünket támogatja a Boldogságóra Program.
A Boldogságóra Program keresztény pedagógiánkhoz kiválóan illeszkedő, tíz egymásra épülő témából áll. A boldogság különböző összetevőit, feltételeit fokozatosan ismertetik meg. Az év során ezeket a témákat dolgoztuk fel, a megadott sorrend szerint. Szeptember hónapban kezdtük és júniusban fejeztük be: 1. A hála gyakorlása, 2. Az optimizmus gyakorlása, 3. Társas kapcsolatok ápolása, 4. Jó cselekedetek gyakorlása, 5. Elköteleződés egy cél mellett, 6. Megküzdési stratégiák, 7. Apró örömök élvezete, 8. A megbocsátás gyakorlása, 9. Testmozgás, 10. Fenntartható boldogság.
A témákat nagy lelkesedéssel, az ajánlott ötlettárból válogatva, saját ötletekkel kiegészítve, relaxációval, dallal, mondókával, sok mozgással, játékkal, tevékenységekkel dolgoztuk fel, havonta két-három alkalommal. A gyerekek nagyon szerették. Különösen nagy kedvenc volt Boldog Dóra, aki jelen volt a foglalkozások során, hozta a témákat, meséket, tevékenységeket a gyerekeknek. A hónapok dalát általában mozgással kísértük. A témák befejezésekor mindig kiszínezhették az adott jelt és felrajzoltuk a csoport közös Boldogság vára következő lépcsőfokára is.
A szülők bevonására is törekedtünk, akik nagyon pozitív visszajelzéseket adtak nekünk.
A Boldogságórák összhangba hozták a hagyományos tudásmegosztást és az életben szükséges személyes és szociális kompetenciák fejlesztését. Kiváló személyiségformáló szerepük mellett fontos közösségépítő szerepük is volt a pozitív közös élmények biztosításával, egymás szeretetteljes elfogadására is neveltek.
A program megvalósítása segíti azt a célkitűzésünket, hogy olyan élő hitű, optimista, magabiztos és kitartó gyermekeket neveljünk, akik Istenre hagyatkozva megoldandó feladatként kezelik a mindennapi kihívásokat, észreveszik az élet szépségeit, az örömteli pillanatokat és boldog, pozitív énképpel rendelkező felnőttekké válnak.