Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Ifjúság utcai Telephely
Célok kitűzése és elérése
Mi a nyilakon helyeztük el a célt, így repülnek a céltábla felé.
A relaxációs gyakorlat után, a gyerekek figyelmesen meghallgatták a mesét. A közös célunk az lett, hogy a csoportban lévő várunkat is boldogvárrá változtatjuk, de ehez két csoportot kellett alkotnunk és különböző feladatokat megoldanunk. Az első az volt, hogy készíteniük kellett a csoportoknak egy-egy boldogságvár puzzle-t. A gyerekek kiszínezték a várat, majd puzzle-t készítettek belőle.Majd a következő feladat az volt, hogy különböző ügyességi feladatokat megoldva boldoggá tegyék a várat. A feladat végrehajtását ügy ünnepeltük meg, hogy maszkokat készítettünk és Bagdi Bella dalaira táncoltunk.
Az iskolai élettel kapcsolatos céljaikat fogalmazták meg a gyerekek egy-egy papírcetlin, nevük ráírása nélkül. A célok bekerültek egy kalapba, majd sorban mindet kihúztuk, s tanácsot adtunk egymásnak, mit lehetne tenni a cél elérése érdekében. („Titkok és tanácsok” volt a „játék” neve.)
Később közösen elkészítettük a céltáblánkat; középre helyeztük színes papírokon a célokat, s a gyerekek elhelyezték rajta a nevüket is az általuk megítélt (akkor) megfelelő távolságra. (A céljuktól való távolságot azóta már többen módosították 🙂 )
Megbeszéltük a kívánság és a cél közötti különbséget. Mindenki rajzolt aranyhalat, megfogalmaztuk az egyéni célokat, az ahhoz vezető lépéseket, és készítettünk ígéretkártyákat. Volt aki hármat is kapott, volt aki egyet sem. Ez is jó visszajelzés volt, hogy vajon ki az akit sokan támogatnak, és miért. Jó tanácsokkal látták el egymást a gyerekek. Vannak nagyon komoly elképzelések, mint pl. étterem nyitása, vagy filmes karrier, de van aki megelégszik azzal, ha túrórudi készítő lehet, és szőke:))
Nagyon élvezik a rejtvényeket és a dalokat, szívesen énekelnek vele.
Folyamatosan töltik és ürítjük a Boldogság-szívünket, amibe a heti jó történések kerülnek. Izgatottan várják ezek felolvasását. És persze engem is elhalmoznak a szeretetükkel, persze nem csak kártya és üzenet formájában, bár az én füzetem is jócskán telik:)
Nagy lelkesedéssel vetették magukat az iskolai interjúkba, számtalan csapat alakult, kérdezték az igazgatót, igazgatóhelyettest, pedagógiai asszisztenst, portást, takarítót, büfést, könyvtárost, fociedzőt, szolfézstanárt, kórusvezetőt, tanítókat, diákokat…az idei tanévvel kapcsolatos céljaikról, újévi fogadalmaikról. Szép kis gyűjtemény jött össze, ezt év végén bemutatom a kollégáknak, visszatekinthetnek, mi valósult meg belőle.
Mindenki kitűzte saját célját, és elhatározta, hogy azt el is éri, hiszen már a tavaly is énekeltük, hogy ,,bármikor, bármire képes vagyok”.
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kislány egy ici-pici falucskában. Nagyon boldogan élt szüleivel, testvéreivel és sok barátjával együtt. Ez egy olyan hely volt a világon, ahol az emberek becsületesek voltak, szerették egymást, mindig számíthattak egymásra. De egyik nap a kislány szülei úgy döntöttek, ideje lenne elköltözni egy városba, hogy ott is kipróbálják milyen az élet. Ennek a hírnek a kislány nagyon nem örült, amikor csak eszébe jutott a költözés, csak sírt és nem akarta otthagyni a barátait, a kis falucskát. Sajnos nem volt más választása, menni kellett családjával.
Mikor a városba értek, a kislány ott mindent szürkének látott, az embereket ridegeknek, barátságtalannak érezte, nem voltak barátai, a kis szíve nagyon vágyott a kis falucskájába.
Egyik nap úgy döntött megmondja szüleinek, hogy ő tovább nem szeretne itt élni és költözzenek vissza a kis falucskájukba, de erre édesapja válasza az volt, hogy: „amit nehéz kiállni kislányom, arra meglátod jó lesz emlékezni!” Ettől a pillanattól a kislány úgy döntött megpróbálja jól érezni magát az új helyen, kedves lesz ezentúl osztálytársaival, az emberekkel akik körülötte vannak, felfedezi a város szépségeit. Ahogy teltek múltak a hetek egyre jobban érezte magát, és felismerte, hogy itt is nagyon sok értékes ember van, nagyon sok kedvenc helye lett a városban.
A kislány közben már nagy lány lett, férjhez ment és újra el kellett hagynia városát, ekkor már sokkal könnyebb volt az új településsel megbarátkoznia, mivel egyszer ezt már átélte, és tudta, hogy biztos itt is majd szép élmények várják. Ekkor újra fülébe csengett édesapja mondata: „amit nehéz kiállni, arra jó emlékezni”.
