E hónapban a Boldogság foglalkozások keretében a Márton napot ünnepeltük, illetve előkészültünk az óvodánkban hagyományos Márton-napi lámpás felvonulásra. Az előkészület első lépése volt: erről a népi hagyományról szóló színes képeskönyv nézegetése. Szent Mártonra a jó cselekedetei és alázata miatt emlékezünk meg még ma is. Fontos még ez a magyar hagyományok, a magyarság-és identitás-tudat fejlesztése okán is. A gyerekekkel megbeszéltük, mi az a jó cselekedet és azt is, mikor tettek ők ilyet, mit tehetnének még? A Márton-napi lámpások Szent Márton jóságát hirdetik, ezért vonulunk fel ezen a napon. Megbeszéltük milyen jó, hogy ebben az óvodában van ilyen, és felvonulhatunk. A gyerekekkel libával díszített lámpást készítettünk bébiételes üvegekből, amelybe led mécsest tettünk. A szülő-óvoda kapcsolatot is erősítettük azzal, hogy a felvonulás előtt zsíros kenyér partit hirdettünk a szülőket is meghívva, akik szép számmal el is jöttek. Jókedvű, vidám lámpás felvonulást tartottunk, gyerek-felnőtt együtt énekelte a libás dalokat,és a gyerekek büszkén vitték maguk-készítette lámpásukat.
Célok kitűzése és elérése
A Tökjó! napok keretében kiscsoportommal-a szülők bevonásával- többféle módon körbejártuk azt a szép magyar hagyományt, amelynek része az őszi tökfaragás. Először a szülőket kértem meg, hogy az öltözőben rendezendő töklámpás kiállításra hozzanak saját maguk és családjuk által készített töklámpásokat. Nagy örömömre, majdnem minden kisgyerek részéről érkezett lámpás. Az öltözőnkbe sok csoportból jöttek csodálni a sötétben világító lámpásokat. A projekt során Matos Maja: Töklámpás c. versét tanultuk. Kiscsoportosaim első festése tökformájú rajzlap festése volt amellyel öltözőnket díszítettük. Majd tök megformázása só-liszt gyurmából, következett. A mese is „tökös” volt: Varga K.: Téli lakoma. Zárásként tököt dolgoztunk fel: mostuk, kikapartuk és feldarabolás után megsütöttük és elfogyasztottuk ezt a finom csemegét. A töklámpás kiállítás résztvevői oklevelet és apró ajándékot kaptak.
A szülőknek is nagyon tetszett a program, visszajelzéseikből idéznék néhányat:
„Nagyon köszönjük ezt a kreatív tök jó! hetet, és az ezt megelőző heteket is, egyaránt! Hálás köszönet a sok szeretetért, türelemért, biztató mosolyért, és a sok „láthatatlan” munkáért!”
„Nagyon ügyesek mindannyian, büszkék lehetünk rájuk, kis szorgosak! És köszönet az óvónéninek is, hogy ilyen jó ötlete van. Ja, és TÜRELMÜK a kicsikhez. Nem kis munka összehozni ezeket a dolgokat, hogy mi szülők büszkék lehessünk a gyerekünkre. ”
„Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk.” – Széchenyi
Ennek a hónapnak az „alkotása” ehhez az idézethez kapcsolódik. Rajzoltunk a Boldogságfüzetünkbe kis kövekből lépcsőt, egy halmot. Minden kőbe beleírtuk, hogy milyennek kell ahhoz lenni, hogy a céljaink elérjük. MAjd mindenki egy hozott kőre ráírta, hogy neki melyik az a legjobb tulajdonsága, ami segíti a céljai elérésében. Ebből „lépcsőt” építettünk.
Közös célt tűzött ki az osztály, hogy az alsósok között megrendezett tisztasági versenyt megnyerje. Együttes erővel sikerült is nekik, amit egy tortával ünnepeltek meg.
Megbeszéltük mi a különbség a célok és a kívánságok között.
Mindenki lerajzolta 3 kívánságát.
Hajókat hajtogattunk, amire jókívánságokat írtunk egy barátunknak.
Az új évben új célokat tűznek ki, új fogadalmakat tesznek az emberek, de ezek csak akkor sikerülnek, ha hisznek benne, ha tesznek is érte. Tavaly az osztály közös céljaira, ezen belül a saját célokra fókuszáltunk, amik részben megvalósultak. Most kíváncsi voltam, mikor lennének boldogok, igazán mit szeretnének elérni. Elsősorban a gazdagság, a híresség, a számítógépes és videojátékok, kedvenc állatok, focis kártyák voltak a vonzóak, kevesen írtak valamilyen foglalkozást, valamilyen tulajdonság elérését. Ezért tovább mentünk, le kellett írniuk, miért akarnak gazdagok lenni, mire költenék a sok pénzt. A válaszok: családra, házra, autóra, ruhára, ennivalóra, nyaralásra, állatokra, focipályára, kertre, játékokra, helikopterre, hotelre, laptopra, telefonra, szegényeknek adni, sőt a valóságtól elrugaszkodó ötletek is voltak, néhányan a Jurassic Parkot akarták létrehozni. Ahhoz, hogy mindezek teljesüljenek, szerintük igen sok kitartásra, szorgalomra van szükség, jól kell tanulni, ügyesnek, okosnak kell lenni, jó állást kell találni, sokat kell dolgozni. Az első lépéseket most az iskolában kell megtenni, bár vannak, akik inkább a szerencsében bíznak.
Ahát és Nahát
Hol volt, hol nem volt, volt egy óriási erdő, ahol boldogan élt Ahát és Nahát.
Ez a két barát egy napon nagyon csúnyán összeveszett.
Fájt a szívük, de nem engedték el a sérelmeiket.
Hátat fordítottak és egymástól várták a békítő csodát.
Ám a csoda nem érkezett.
Sem innen, sem onnan. Egyik fél sem engedett.
Pukkadtak mindketten, mint a pöfeteggombák.
Egy langyos reggelen Ahát talált egy tükröt, melybe belenézett.
Varázstükör volt ez, melyben más valaki fájdalmát láthatta meg.
Ebben a pillanatban kétségbeesve felkiáltott: „Nahát!”
És rohant, míg meg nem találta barátját éppen a tóban fürödve.
„Gyere ki gyorsan, neked is meg kell nézned!
Varázstükör ez, te is vedd a kezedbe! Nekem belenéznem fájt,
Mert a te fájdalmadat láttam, melyet én teremtettem meg!”
Nahát értetlenkedve nézett bele és mit látott?
Ugyanolyan fájdalmat, csak Ahát szívéből érkezett,
A tükör nem csorbíthat semmilyen érzelmet.
Neki is fájt barátja fájdalma, így nyakába omlott és kérte őt: „Bocsánat!”
Ahát és Nahát saját fájdalmát meglátva megértette,
Hogy a barátság nem játszma, nem veszélyeztethette
Immár semmi. Egyetlen dolog volt már csak hátra:
Örökké tartó bizalmat tenni a barátságba.
Megbocsátás során terheket letenni
És egymást mindig, örökké szeretni.
Mert később az a szép, ami közben nehéz volt,
Arra jó emlékezni, amit kiállni nehéz volt.
Így lelt újra egymásra a két barát az erdőben,
Így lett boldog vége ennek a mesének.
(Közmondás: Amit nehéz volt kiállni, arra jó emlékezni.)