A világjáró nap keretében elsétáltunk a marcali Szabadság parkba. Megtekintettük városunk nevezetes alakjainak a szobrait. Gyönyörködtünk az őszi természetben.
Tablót készítettünk a lakóhelyünkről.
Célok kitűzése és elérése
Osztályomban már rengeteget beszélgettünk arról, kinek milyen céljai vannak. Bátran megfogalmazzák, ki mi szeretne lenni, hogyan képzeli el a jövőt és abban magát. A célhoz vezető utat még bizonytalannak érzik, de ügyesen leírták és lerajzolták a céljaikat.
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
A foglalkozást a nyugilégzés megtanulásával kezdtük. Megbeszéltük, hogy akkor használjuk ezt a technikát, amikor egy feszült helyzetben le szeretnénk csillapodni, megnyugodni. Ezután meghallgattak egy mesét a kitartásról, Fűz Nóra: Úgysemegy és Debizony történetét. Nagyon tetszett a gyerekeknek. Az óra végén néhányan megosztották velünk életük eddigi legnehezebben megvalósuló céljukat, amelyhez nagyon sok akadályt kellett leküzdeniük. (Volt, aki kiskutyát szeretett volna, és ezért bevállalt több hétig mosogatást, „amit nagyon nem szeret”. Más célja az úszás, pedig rettenetesen félt a mély víztől, egy kislány biciklizni szeretett volna megtanulni, de sokszor elesett.)
Októberben volt iskolánkban a pályaorientációs nap. A témához kapcsolódva tartottam meg a boldogságórát.
Az óra anyagát drámapedagógiai játékokkal, csoport és páros játékokkal dolgoztuk fel. Összegyűjtöttük, kiemeltük, hogy milyen céljaink vannak, mit tegyünk ezek eléréséért. Az óra második felében „Mi leszek, ha nagy leszek” tablót készítettünk a gyerekekkel. A záró játék „Hogy vagy?” körében sok-sok vidám gyermekarcot láttam.
-Kitartás erősségmondóka értelmezése,gyakorlása
– Mezítlábas ceruza pakolás
– Építsünk egy várat – közös munka öröme,eredménye
Ketté osztották a gyerekek a lapot, majd az egyik felére azt írták amire már képesek és megtudják csinálni, a másikra pedig, hogy mit akarnak elérni, és a jövőben mire lesznek képesek.
Október 21-én a kis-középső csoportos gyermekekkel a kitartásról és a szorgalomról beszélgettünk.
A délelőtt folyamán A teknős és a nyúl című mesével a szőnyegre invitáltam őket. Miután felolvastam a mesét, átbeszéltük, hogy a nyúl és a teknős futóversenyéből miért a teknős került ki győztesként. A teknős hiába sétált lassan, kitartása segítségével eljutott a célig, miközben a nyúl lefeküdt még a cél előtt pihenni, emiatt elveszítette a versenyt. Jó példaként szolgált ez a mese a gyermekeknek, akik így megértették, hogy mit jelent kitartónak lenni.
Ezután egy kis játékot kezdeményeztem velük. A szőnyegen szórt alakzatban elhelyezkedve arra kértem őket, hogy aki szorgalmas, guggoljon le. Aki szeret rajzolni, tegye maga elé a kezét. Aki tud biciklizni, feküdjön a hátára, és biciklizzen a lábával. Aki tud táncolni, forduljon körbe. Aki tud tapsolni, tapsoljon. Aki tud énekelni, álljon fél lábon. Ezután megbeszéltük, hogy mennyi mindenhez van szükség kitartásra és szorgalomra, és a befektetett munkával elérjük a kitűzött célunkat. A gyermekek nagyon élvezték ezt a játékot is, viszont a kedvencük a mezítlábas pakolás lett. Egy edényt tettem a szőnyeg közepére, majd többféle játékot leszórtam a gyerekeknek a szőnyegre (LEGO darabokat, csavarokat, egyéb apróbb játékot).
Ezután megkértem őket, hogy aki tudja, vegye le a lábbelijét és a zokniját, és próbálja meg a lábával az edénybe pakolni a szétszórt játékokat. A végén megköszöntem nekik, hogy mennyire kitartóan vettek részt a foglalkozáson, és milyen szorgalmasan végezték el a rájuk szabott feladatokat.
A gyerekek körberajzoltàk a tenyerüket,kidíszítettèk a felületet ès minden ujjuk mellè odaírtak apró dolgokat,amiket a tavalyi èv soràn tanultak,majd olyanokat is,amiket meg szeretnènek tanulni.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
A „Célok kitűzése és elérése” témájú boldogságóra 4. osztályban kiemelkedően sikeres volt, főként a vizuális megközelítésnek köszönhetően. A diákok rendkívül élvezték a rajzos feladatot, mely során kreatívan ábrázolták a távoli és közeli célok különbségét. Ez a vizualizáció segített abban, hogy a gyakran elvont fogalmak kézzelfoghatóvá váljanak számukra. A célok 5 területhez való megfogalmazása nagyfokú elmélyülést és önreflexiót igényelt, amit a gyermekek – meglepően éretten – teljesítettek. A foglalkozás végére mindenki egy egyedi, személyes „céltérképpel” gazdagodott, ami motivációs eszközként is szolgál majd. A célok írásbeli rögzítése megalapozta a későbbi tervezés fontosságának megértését.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
1. Első témánk idén a Célok kitűzése és elérése volt. A gyerekeknek megannyi ötlete akadt így év elején, milyen céljaink is lehetnek az iskolában, családban, baráti társaságban. Aztán tágítottuk a célok megnevezését rövid távú célokra s hosszútávú célokra. Szívesen hallgatták meg a mesét a békáról, aki nem hallott jól. Végezetül céljainkat további témakörökkel árnyaltuk, melyből kiállítást is rendeztünk.