Megfogalmaztuk, mit is jelent a cél szó. Összegyűjtöttük, mi jellemzi a céltalan és a céllal rendelkező embereket. Mindenik egyénileg megfogalmazta, mit szeretne elérni, mik a céljaik és ennek megvalósítása érdekében milyen lépéseket fognak megtenni. Értelmeztük az alábbi mondatot: „Az út a fontos, nem a cél!”
A sikeres célba érés hét technikáját kiírtuk és az osztályteremben kifüggesztettük.
Célok kitűzése és elérése
A foglalkozást daltanulással kezdtük, Bagdi Bella: Van nekem egy álmom… című dallal. Játékokat játszottunk, amelyben kártyákat húztunk. Bárki elmondhatta milyen célt tud hozzákapcsolni a képhez és hogyan érhető ez el számára. Az önértékelést fejlesztő közös drámajátékoktól megnyugodnak, kiteljesednek, merik önmagukat adni. Bátran használják képzelő erejüket, szemmel láthatóan feszültségeik oldódnak, aktívan vesznek részt a játékban. Ezeknek a játékoknak egy részét, a kompetencia alapú pedagógia, mozgásos tevékenységei adják. A boldogvár mese után várat készítettünk főleg az ő elképzeléseik alapján. Színes papírokból, arany és színes kartonokból, dobozokból. Festéssel, kartonból készült emberekkel kívánságaikat megeleveníthették, megoszthatták másokkal, kitalálhattak hozzá a témával kapcsolatos történeteket. Zárófeladatként céljaikat le is rajzolhatták.
8. osztályban a célok kitűzése és elérése egy kardinális kérdés. Az elérésre készítettek a gyerekek egy ötletet. Tartsd távol magad a negatív emberektől, akik visszahúznak és nem hisznek a célok elérésében.
Mogyoródi Szent László Általános Iskola
Képi kollázs készítése. Mi leszek, ha nagy leszek?
A gyerekek képekkel ábrázolták, hogy felnőttként mik szeretnének lenni. Sportoló, manöken, népi táncos.
Az új év jó apropó volt a célkitűzések megfogalmazására. Mindenki titkosan írt le 3 dolgot, amit év végéig szeretne megvalósítani. Az volt a tapasztalat, hogy kellett bizony arról sokat beszélni, hogy mik is azok a célkitűzések, hogy az nem azt jelenti, hogy felsorolok 3 dolgot, amit év végéig szeretnék megkapni. 🙂 Én ezt a dobozt eltettem, és majd amikor letelik az év, elővesszük együtt és kibontogatjuk.
Január, új év, új kezdet, új célok, új fogadalmak… Azzal kezdjük a fogadalmainkat, hogy átgondoljuk az előző évünket. Mivel voltak nehézségeink, miben voltunk sikeresek? Ilyenkor általában kiválasztunk pár olyan dolgot, amin változtatni szeretnénk.
Intézményünkben tanuló gyermekeinkkel januárban, a célok hónapjában, a házirendünk betartására fókuszáltunk.
Etika órákon szóba kerültek a szabályok, normák: milyen szabályokat ismernek a gyermekek; miért örülünk és miért haragszunk a szabályokra; miért szükségesek a szabályok? Segítséget kaptak abban, hogy gondoljanak a közlekedésre, valamint a sportjátékokra.
Megbeszéltük, hogy mi történne, ha nem lennének szabályok és a beszélgetés végén a tanulóink fogalmazták meg, hogy szabályok nélkül rendetlenség, káosz lenne az életünkben.
Az is szóba került, hogy szabályok, normák, törvények segítik, védik az életünket, de sokszor nagyon nehéz ezeket betartani. Ezen kívül akár büntetés is járhat a szabályok megszegéséért.
Újévi fogadalmaink közé emeltük intézményünk házirendjének az egyes tanulók számára nehezen betartható pontjaira való fokozott figyelmet.
A következő elemeket emeltük ki a házirendből:
– Legyen a kulturált beszéd, az udvariasság, a segítőkészség mindenki legfőbb jellemzője!
– Viselkedjünk társainkkal és a környezetünkben lévő felnőttekkel tisztelettudóan!
– Védőfelszerelés, munkaruha használata kötelező: tankonyhán, tanműhelyben, védőmunkahelyen!
– Az iskolai tanítási órákra a tanulók mobiltelefont nem hozhatnak!
– A gyermekek találkozáskor köszönéssel üdvözöljék a felnőtteket és egymást!
– A balesetveszélyes berendezéseket csak felnőtt felügyeletével és engedélyével használhatja a tanuló!
Ígéreteket tettünk még a következőkre is:
– Vigyázunk magunk és mások testi épségére!
– Konfliktusainkat békés úton oldjuk meg!
– Tetteinkért vállaljuk a felelősséget!
– Vigyázunk a dekorációkra és a berendezési tárgyakra!
– Udvariasan kérünk, kérdezünk és válaszolunk!
– Legyük kedvesek, megértők, udvariasak másokkal, keressük a másikban a jót!
A fent megfogalmazott célokat nemcsak januárban igyekeztünk betartani, hanem egész tanév során.
A célok elérését azért tudjuk sikeresnek mondani, mivel ezeket közösen tűztük ki és egyénileg, önként vállalták a tanulók, nem érezték kényszernek.
(Tóthné Csiszár Éva, gyógypedagógus, intézményvezető, Szabóné Bialkó Mária, gyógypedagógus)
Helvécia-Ballószög Általános Iskola Kossuth Lajos Általános Iskolája
Januárban a gyerek egy elért céljukat örökítették meg rajzos formában. Beszélgettünk arról, hogy a célok elérése akadályokba ütközhet, ám ezek leküzdhetők. Ennek megtapasztalását segítette az akadálypálya játék.