1.Keresztnevek kezdőbetűivel újévi fogadalmak.
2. Saját készítésű bakancsokba célkitűzések az elkövetkező évre!
Célok kitűzése és elérése
A tanulókkal először beszélgettünk arról, hogyan képzelik két év múlva az életüket. Ezt követően minden gyerek kifejezhette rajzos formában elképzeléseit.
Az ötödik témakör feldolgozása a célok kitűzése és elérése. A gyerekekkel megismertetem a Boldog vár meséjét, majd ezt megbeszéltük. Hogyan jutott el János a Boldog várhoz, milyen akadályok állták az útját. Útja során, hogyan segítették a színes kövek, hogyan érte el a célját. Hogyan lett a boszorkányból szépséges királykisasszony, és a Boldog várba hogyan költözött be a boldogság. Ezáltal gyakoroltuk a szövegértést, az ok, okozati viszonyok közötti összefüggés megértést. Sokan kiszínezték a Boldog várat, a szépen színező gyerekek jutalmat kaptak.
A munkafüzetben található feladat segített a téma további feldolgozásában. Ki milyen célt szeretne kitűzni. Sokan választották célul, hogy meg tanuljanak olvasni, szépen írni, festeni, rajzolni, helyesen cipőt kötni, jól számolni és úszni. Céljaik eléréséhez az óvodai élet mindennapjai is hozzá segítik a gyerekeket. Távolabbi célokat is meghatároztunk, milyen foglalkozást választanának, amikor már felnőnek. Mit kell azért tenni, hogy elérjük a célunkat. Fontos a türelem, akarat, kitartás, figyelem, koncentráció, feladattudat kialakulása és a szabályokhoz való alkalmazkodás.
A munkafüzetben található útvonal kereső játékot is többen elkészítették. A kisautónak, hogy eljusson a városba több útvonal is ki volt jelölve. A cél eléréséhez a helyes útvonal csak egy volt. Különböző színű ceruzákat használtunk megkülönböztetés képen. Sok gyerek eltévedt az útvesztőben, kellett a segítség a helyes út megtalálásában. Fejlesztette a szem –kéz koordinációt, grafikus, finom motorikus képességet. Óvodánkba található fa útvonal kereső játékot is felhasználtam a téma feldolgozása során. A gyerekekkel gyakoroltuk a cipő kötés technikáját, de ez még továbbra is kitűzött cél maradt, ezt még többször meg kell mutatni és ismételni kell.
A hónap során több alkalommal is meghallgattuk, Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című dalt, a Repülj velem albumról.
Egy lépcsővel közelebb kerültünk boldogsághoz. Az ötödik lépcsőfokra felragasztottuk a célok elérésének a jelét.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde
Az óvodás korosztályú gyerekek nem könnyen tűznek ki elérendő célokat maguk elé, de egy kis segítséggel hamar szárnyra kel a fantáziájuk.
Nagyon jól érzékelik a pandémia okozta kialakult helyzetet és igen tudatosan viselkednek az egészségük megőrzése érdekében. Az intézményünkben hagyományosan megtartott egészséghét főbb célja a betegségmegelőzés, egészségtudatos magatartás megalapozása, kialakítása. Ezzel a célkitűzéssel kisgyermekeink is könnyen azonosultak. Ügyesen sorolták fel, hogy mit kell tenniük ahhoz, hogy egészségesek legyenek. A lelki egészség jelentését már nehezebben értelmezték. Mivel a süteménykészítés mindig vonzó tevékenység, így nagy örömmel láttak munkához. A sok vidám játék és a derűs hangulatban készített mákos sütemény kézzelfoghatóbbá tette számukra a mentálhigiéné fogalmát, fontosságát. Az elkészült sütikkel – az óvintézkedéseknek megfelelően – az intézmény dolgozóinak kívántunk sok szerencsét a „Legyen mákod ebben az évben is!” szlogennel.
A cél leginkább kézzelfogható módja a kedvenc játékok során valósult meg: célba gurítás, dobás, alagúton keresztüli dobás, kapura rúgás.
A hónap témája, a célok kitűzésének feldolgozása során Boldogvár meséje segített. Igyekeztek Jancsinak segíteni, hogy elérje célját és eljusson Boldogvárba. A vár felkeltette a fantáziájukat, megbeszéltük, kinek milyen célja lehet, mit szeretne elérni. Nagyon várták a korona készítését, melyet hazavittek és otthon a testvérekkel is eljátszhatták a mesét. Még a következő nap is a készített illusztrációhoz gyűjtöttük a dalokat és még készültek a koronák a tesóknak is, a kicsik várat színeztek, a nagyok maguk rajzolták meg.
Január az újévi fogadalmak, tervek időszaka. Rövid és hosszú távú „Célokat tűzött ki” mindenki, és az eléréshez is sok jó játékos feladatokat oldottunk meg mindannyian.
A megfogalmazott célok is reménységgel töltenek el bennünket. Kívánjuk, hogy beteljesüljenek!
Jobb Veled a Világ!
Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája
Új év- új célok kitűzése január hónapban.
Január hónapban a hagyományos téli tevékenységek felelevenítése a témakörünk az óvodánkban.A Boldogságóra témakörét is ehhez igazítottuk. Célunk, hogy a gyermekek szerezzenek minél több tapasztalatot nagyszüleink télen végzett munkáiról, ezáltal is bővüljenek a régmúlt tevékenységeiről szerzett tapasztalataik.
A csoport közös célt tűzött ki: Minden Nyuszi csoportos gyermek tanuljon meg pókhálót szőni, mesterien ” körmöcskézzen” és a hármas fonás is jól menjen mindenki számára.
Újpesti Bajza József Általános Iskola
A féléves értékelést követően a gyerekek megfogalmazták egyéni céljaikat: miben szeretnének fejlődni, mit szeretnének elérni. Ezeket készítették el kis rajzokban, a bakancs pedig azt jelképezi, hogy elindultak a megvalósítás útján.