A foglalkozást Szivárvány légzéssel kezdtük, majd meghallgattuk Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című dalát, amit mozgással kísértünk, a gyerekek legnagyobb örömére.
Megbeszéltük, mit jelent a „cél” szó. Ennek ismeretében mindenki elmondhatta, hogy kinerk mi a célja, van e olyan vágya, amit szeretne elérni. Érdekes módon majdnem mindenki azt fogalmazta meg, hogy mi szeretne lenni nagykorában.
Mesehallgatásként Bezzeg Andrea, Boldogvár című meséjét meséltem el a gyerekeknek, mely után beszélgettünk. A mese története által megbeszéltük a célok eléréséhez szükséges törekvéseket.
Játszottuk a „varázshópelyhek” játékot, ami nagyon elnyerte a gyerekek tetszését, így többször ismételtük.
Mivel középsősök vagyunk, így ettől a hónaptól kezdődően indult csoportunkban a „naposság”
Szinte kivétel nélkül minden gyermek azt mondta, hogy egyéni célja, hogy szeretne napos lenni. Zárásként kiszínezték a célok elérésének jelét: a kéztartást, közben szólt Bagdi Bella: Van nekem egy álmom…kezdetű dala, amire a színezés végeztével táncolni is lehetett.
Célok kitűzése és elérése
A hosszú téli szünet után érdeklődve hallgattuk egymás élménybeszámolóját az ünnepekről. Eddig elért eredményeinkről, következő feladatainkról, odavezető útról is sokat beszélgettünk gyermekeinkkel-szüleikkel. Mindenkit pozitívan értékeltünk egy-egy számára fontos területtel kapcsolatban. Mesélés után rávilágítottunk a család, segítő emberek fontosságára, kitartásra, melyek elengedhetetlenek további boldogulásunkhoz. Elkészítettük a szerencse malackáinkat, patkóval célba dobva felsorolhatták további terveiket, kívánságaikat /pl.:” Elengedtem a cumimat!”, „Viszlát Pelus!”, „Ez leszek a farsangon.”../, hagyományápoló témahetünkön játékosan gyakorolhatták a medveetetést, medvék mozgását -„Medve vagyok, cammogok”. Egymást buzdítva biztattuk őket a többszöri próbálkozásra, melyek előbb-utóbb sikerélményhez vezettek. Tevékenységeink során többször is meghallgattuk a Pozitív mondókát, dallama hamar a fülünkbe szállt. Szülők támogatásával készülünk a farsangra, melynek bevételével óvodánk alapítványát támogatjuk.
A téma feldolgozását azzal indítottuk, hogy átbeszéltük kinek milyen céljai vannak, mit szeretne elérni? Boldogságóráinkon sokat beszélgettünk a SIKER és KUDARC megéléséről. Arról, hogy a kudarcokat átélve nem szabad feladni az álmainkat, hanem tovább kell küzdenünk értük! Elkészítettük a saját motivációs lépcsőnket, mely a céljaink felé vezető utat jelképezi. Ebben a hónapban a legfontosabb kulcs szavaink/ mondataink pedig a következők voltak: Megpróbálom! Meg tudom csinálni! Nem adom fel! El fogom érni a célom!
Első lépésként megbeszéltük mik lehetnek a közeli és a távolabbi jövőre tervezett céljaink … Ki, mire vágyik? Majd elővettük a „Jövőlátó varázsszemüvegeket” és elképzeltük mi lesz velünk 5, 10, 15…év múlva. Elértük-e a céljainkat, teljesültek-e a vágyaink? Átbeszéltük, hogy mindezért nekünk is tenni kell! Kitartónak, szorgalmasnak és eltökéltnek kell lennünk! Sok szó esett arról is, hogy a kudarc nem jelenti azt, hogy elérhetetlenné vált a célunk, csak azt jelzi, hogy még többet kell tennünk értük.
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Meghallgattuk, majd megtanultuk a ,,Hóembernek se keze, se lába…” című dalt.
Ezután Csukás István: Hideg szél fúj c. versét felelevenítettük. Beszélgettünk arról, hogy mit is szimbolizálhat a hóember.
Csoportmunkában elkészültek a hóemberről az alkotások, amelyek az iskola folyosóját díszítik.
Leesett a hó végre lehetett hóembert építeni és játszani a hóban, így a hóemberek világ napján a gyerekek lelkesen készítettek hajtogatva és festve is hóembert. A kedvenc csokiról szívesen beszélgettek a csoki világ napján (csoki torta volt a nagy kedvenc). A ritmus követésnél kicsit nehezen ment a ritmus kitalálása. A szobor játékot nagyon élvezték, főleg zenével.
Január: Célok kitűzése és elérése
Csoportommal a témakört három gyakorlat segítségével dolgoztuk fel:
I. Videó megtekintése, amelyben régi tanítványaim beszélnek a célok fontosságáról, saját céljaikról: https://youtu.be/2WHt6uuU9oU
Feladat: Mindenki jegyezze fel azokat a mondatokat, amelyeket a legfontosabbnak tart a célokkal kapcsolatban! Megbeszéltük, ki miért éppen ezeket választotta, miért tartotta fontosnak. Ezáltal sok mindent megtanultak a gyerekek egymástól.
A legtöbben a következő mondatokat írták le:
– „Célok nélkül elvesznénk, nem lenne értelme az életünknek.”
– „Mindig fontos, hogy legyen miért küzdenünk.”
– „Fontos, hogy pontosan fogalmazzuk meg céljainkat.”
– „Jó, ha le is írjuk céljainkat, többször el tudjuk olvasni, nagyobb az esélye, hogy el is érjük azokat.”
– „Kitűzött céljainkat képzeljük el, mintha már megvalósultak volna!”
– „Reális célokat tűzzünk ki!
– „Az eredmények nem jönnek simán, sok nehézségbe ütközünk, míg megvalósítjuk álmainkat.”
– „Elszántságodon és kitartásodon múlik, hogy elérj valamit.”
– „Ha egyszer elhatározol valamit, és teszel is érte, sikerülni fog!”
– „Meg kell tanulni a kudarcot is a helyén kezelni.”
– „Azáltal, ha eléred célodat, az önbizalmad is növekszik.”
– „Örüljünk a sikereknek, jutalmazzuk meg magunkat, ha elértünk valamit!”
II. Az idén az egyéni célokra helyeztük a hangsúlyt, erről tanúskodik plakátunk.
A csoport tagjai megfogalmaztak maguknak egy közeli, egy távolabbi és egy hosszú távú célt.
III. Aztán még messzebbre tekintettünk. A hónap során elvégzett feladat volt a következő fantáziagyakorlat:
Életem húsz év múlva / Boldog jövőbeli életem c. fogalmazás
– Hogyan látod magad a jövőben? Milyen célokat értél el, mik a sikereid? Hol, kivel-kikkel élsz? Mit tanultál meg? Mivel foglalkozol? Mit csinálsz szabadidődben, nyáron…? Társas kapcsolataid
– Hogyan érzed magad? Testi-lelki egészséged, sport stb.
– Milyen felnőttnek tartod magad?
– Mik a további céljaid?
E/1. személyben, jelen időben, kijelentő mondatokban fogalmazz! Tagadó szavakat ne használj, csak pozitívan írj a lehető legjobb életedről!
3 napon, 3×20 percet szánj a fogalmazásodra!
IV. Ebben a hónapban iskolai szinten is sokat haladtunk! A boldogságprogram üzenete más formában is eljutott iskolánk minden tanulójához és pedagógusához! Közreműködésemmel a lépcsőkre motiváló, bátorító feliratok kerültek, amelyekből nap mint nap erőt meríthet minden izsákos.
Szeretettel:
Rákóczi Marianna
A havi téma nagy sikert aratott, mert a gyerekek rájöttek, hogy egy cél lehet a következő pillanatban megvalósuló, vagy kicsit később bekövetkező dolog. Ebből következik, hogy egy idő után jól el tudták dönteni egy célról, hogy az rövid- vagy hosszútávú cél. Ma Ling története megbabonázta a gyerekeket, a mese elhangzása után hosszú másodpercekig nem tudtak megszólalni. Katarzist éltek át, amit az is bizonyít, hogy egy kisfiú ezt mondta: „Nekem most melegség és szomorúság járta át a szívemet, és ez olyan furcsa érzés…” A hónap dalát többször is meghallgattuk, eltáncoltuk a gyerekek kérésére. Az „Add körbe a varázsecsetet!” játék nagyon tettszett, jól megfogalmazták a játék célját, azóta is többször játszottuk.
A célok kitűzése és elèrése témát a medvés hetünkbe is beterveztük. Macibáb jelent meg a csoportban aki nem találta a hazafelé vezető utat.Térképe is volt de ahhoz hogy a térképet megnézhesse a gyerekek segítségével több feladatot kellett megoldani.1.Énekeljünk medvés dalt( Mackó mackó ugordjál) 2.Mozogjunk úgy mint egy medve mondókára.Nagy lufi fújás és pukkasztás 4.Segítsük macinak kiálltani! Mackó mama jövök már!
A térkép segítségével tudták irányítani a mackót,hogy balra, jobbra vagy egyenesen haladjon tovább. Az út akadályokon, hídon át, mocsáron,hegyen keresztül vezetett.Mondanom sem kell remekül sikerült az irányítás, hiszen a nagyok már nagyon jól tájékozódnak térben.
Megbeszéltük a történetet,rávilágítottam arra, hogy a kitűzött céljaink eléréséhez,sokat kell tenni, gyakran több akadályt is le kell küzdeni. Saját példám felelevenítése után a gyerekek is hozták a saját célkitűzéseiket. Majd meghallgattuk Bagdi Bella:Van nekem egy álmom című dalát,Végül mindenki lerajzolhatta,hogy mi az amit szeretne megtanulni,mi az amit szeretne kipróbálni.Elmondták mit rajzoltak és ahhoz hogy ezt a célt elérhessék ,mit kell tenniük.
Nagyon hangulatos foglalkozáson vettünk részt, úgy gondolom a mai boldogórára kitűzött célomat elértem.
A célok kitűzése és elèrése témát a medvés hetünkbe is beterveztük. Macibáb jelent meg a csoportban aki nem találta a hazafelé vezető utat.Térképe is volt de ahhoz hogy a térképet megnézhesse a gyerekek segítségével több feladatot kellett megoldani.1.Énekeljünk medvés dalt( Mackó mackó ugordjál) 2.Mozogjunk úgy mint egy medve mondókára.Nagy lufi fújás és pukkasztás 4.Segítsük macinak kiálltani! Mackó mama jövök már!
A térkép segítségével tudták irányítani a mackót,hogy balra, jobbra vagy egyenesen haladjon tovább. Az út akadályokon, hídon át, mocsáron,hegyen keresztül vezetett.Mondanom sem kell remekül sikerült az irányítás, hiszen a nagyok már nagyon jól tájékozódnak térben.
Megbeszéltük a történetet,rávilágítottam arra, hogy a kitűzött céljaink eléréséhez,sokat kell tenni, gyakran több akadályt is le kell küzdeni. Saját példám felelevenítése után a gyerekek is hozták a saját célkitűzéseiket. Majd meghallgattuk Bagdi Bella:Van nekem egy álmom című dalát,Végül mindenki lerajzolhatta,hogy mi az amit szeretne megtanulni,mi az amit szeretne kipróbálni.Elmondták mit rajzoltak és ahhoz hogy ezt a célt elérhessék ,mit kell tenniük.
Nagyon hangulatos foglalkozáson vettünk részt, úgy gondolom a mai boldogórára kitűzött célomat elértem.