A január hónap a célok elérése és kitűzése témában zajlik. A január az új év, az újrakezdés időszaka. Átgondoljuk mik a terveink az évre, mit szeretnénk elérni.
A gyerekekkel a boldogvár meséje alapján saját boldogvárat képzeltünk el, majd színeztek ki a hozzá tartozó kulccsal együtt. A mese kapcsán fújógyakorlatot végeztünk, versikét tanultunk.
A témához kapcsolódóan egy akadálypályát építettem a gyerekeknek a csoportszobában, melynek a végén a célbadobás volt a feladat. Amikor a gyerekek a célbadobóhoz értek és nem találtak bele a következőt mondtuk: „legközelebb sikerülni fog!”, ha beletalált örültünk, ujjongtunk. Fontosnak tartottam, hogy minden gyereknek legyen sikerélménye, így legalább egyszer mindenkinek sikerüljön beletalálni a zsámolyba.
Hallgattuk Bagdi Bella Van nekem egy álmom kezdetű dalát.
A várak elkészítése közben pedig a többi Bagdi Bella dalt. A Szép nap a kedvenc, azt már szinte mindenki énekli.
Célok kitűzése és elérése
Ebben a hónapban minden a varázslatokról és az álmokról szólt. Mesefoglalkozás keretében „A varázsecset” című mesét hallgatták meg a gyerekek, majd „Látom a jövőt!” címmel illusztrációt készíthettek saját varázsecsetjükkel a jövőbeli lehető legjobb életükről. A gyerekek nagyon élvezték a feladatot, lelkesen készítették a rajzaikat. Az elkészült alkotások után játékkal zártuk a napot: Add körbe a varázsecsetet! körjátékkal. A közös foglalkozás és a vágyaink elmesélése során a gyerekek még közelebb kerültek egymáshoz ebben a hónapban is.
A január hónap feladata a célkitűzések időszaka!
Elsős gyerekekként nagyon fejlett álmokkal,célokkal rendelkeznek az osztályomba járó gyerekek!
A hónap dalával már igencsak megalapoztuk az álmok megfogalmazását!
Jól sikerült megvalósítani a hónap témáját!Egyre boldogabbak a napjaink!
A témával kapcsolatosan, talán most volt a legnehezebb motiválnom a csoportot. Előzetesen már pályaorientációs napokon sokat beszélgettünk arról, hogy Ki mi szeretne lenni felnőtt korában? Számukra talán azt a leg nehezebb elképzelni, hogy ezeknek a céloknak a kitűzéséhez milyen út is a célravezető. Beszélgettünk rövid távú célokról is, de azt nem sokan választották feladatuknak.
Andreetti Károly Általános Iskola és Művészeti Iskola
Minden januárban tervezgetünk, gondolkodunk céljainkon. A gyerekek általuk kitűzött céljaikat ábrázolták a feladatban.
Új év, új tervek, célok, amiket szeretnénk megvalósítani, elérni, s ezekért mindent megteszünk!
Foglalkozásunkat lazító gyakorlattal kezdtük, kifújtuk a fáradt levegőt, beszívtuk az új, friss, éltető, erőt adó levegőt:
-„Ellazulni jaj de jó” -zenés relaxáció (Bagdi Bella zenei CD)
Beszélgetőkörrel folytattuk a szőnyegen ülve, kényelmes testhelyzetben:
-„Mit jelent a cél? Nekem mi a célom? Hogyan érhetem el kitűzött céljaimat?”…stb
Kézműveskedtünk, szív formákat rajzoltunk, vágtunk, bele rajzoltuk céljainkat, s egy közös nagy kartonra ragasztottuk, majd kifüggesztettük a folyosóra, hogy jól látható legyen, és minden nap tudatosíthassuk magunkba céljainkat, amiért minden nap tennünk kell!
Felnőttekhez hasonló módon:) „megbeszélés” formájában, kipróbáltuk a könyvtár olvasótermét, megnéztünk egy rövid kisfilmet „Mi leszek, ha nagy leszek?” – címmel, majd megosztottuk a többiekkel is rajzolt, vágyott célokat, terveket!
Inspiráló zenei anyagunk része volt még: „Van nekem egy álmom..” -címmel :), amit többször meghallgattunk, közösen dudorásztunk.
Közös játékok, beszélgetések után elkésztettünk egy " kívánság-fát", amelyet az osztályteremben
helyeztünk el. A gyerekek falaveleket vágtak ki színes kartonból, amelyekre felírták a három
legfontosabb kívánságaikat, céljaikat. Ezeket a leveleket elhelyezték a fa ágain, majd beszéltek az
osztálytársaikkal az általuk megfogalmazott célkitűzéseikről, esetleges megvalósítási lehetőségeikről.
Mesefotelünkben ülve felolvastuk egymásnak A Varázsecset című mesét, mely bátorított bennünket a jövőbeli céljaink elérésében, az odavezető akadályok leküzdésében, hogy merjünk nagyot álmodni. Megtanított bennünket arra is, hogy csak úgy nem pottyan az ölünkbe a siker, azért tenni is kell. De a kiindulópont mindig a terv. Eljátszottuk a kedvenc mini jeleneteinket, melyeknek nagy sikere volt a nézők körében. Zárásként eljátszottuk az Add tovább a varázsecsetet játék, mely kiváltképp vidámra sikerült, ugyanis körbeadás közben ketté esett az ecset, és két külön úton járt. Ez nagyon derűs volt, mikor kiderült. 🙂
Egy másik napon a nap zárásaként relaxáltunk kicsit, s elképzeltük, lerajzoltuk, majd egymásnak elmondtuk, bemutattuk, hogy milyen általunk leginkább nyugodtnak és biztonságosnak gondolt helyre utaznánk el. A varázsecsetünkkel életre keltettük az ott hallott hangokat, ott látott és tapintott dolgokat, ott ízlelt ételeket és ott szagolt illatokat. Újra kicsit jobban megismertünk egymásból egy-egy kis szelet boldogságot.
Célok kitűzése és elérése
Az órára Bagdi Bella: A Győzelem Tündér Dala című dalának meghallgatásával hangolódtunk rá. Beszélgettünk arról, hogy miért fontos, hogy legyenek céljaink és kiszíneztük a munkafüzetben található rajzot.
A téma feldolgozásaként elemeztük a munkafüzetben található képet, majd megismerkedtünk Az ifjú és az angyal történetével. Kérdések segítségével beszélgettünk róla és a tanulságáról. Jellemeztünk egy céltalan és egy céllal rendelkező embert, majd gyűjtöttünk példaképeket.
Beszélgettünk a célokról öt fő területen, céljaik eléréséről, lerajzolta mindenki a saját céljait, majd a közös céljainkról és készítettünk rajzot. Végül az óra összefoglalására plakátot készítettünk.
Az óra lezárásaként meghallgattuk a hónap dalát, közösen énekelve.
Sokat beszélgettünk az órán egyéni céljainkról, majd azokat le is rajzoltuk.