A tanulókkal az osztályteremben tanév eleje óta gyűjtjük a visszaváltós palackokat. Célunk, hogy az ebből befolyó összegből együnk valami finomat.
Kitartó türelem és küzdelem után sikeresen elértük a célunkat, a palackokért kapott összegből pizzáztunk egyet. A tanulók ezzel megtapasztalták, milyen az, ha valamire sokat várunk, mégis meg van az eredménye.
Célok kitűzése és elérése
A „Varázsecset” játék mindenkit elbűvölt. El is játszottuk az „add körbe a varázsecsetet” játékot. A „Van nekem egy álmom” dal, segített a céljaink közös megfogalmazásában. A „láthatatlan törzsfőnök játékban a megfigyelőképességre volt szükség, jókat játszottak nevetve. Nagy kedvenc a szobor játék, és a rajzos mondókák is sikerrel jártak. Bemutattam a sünis és a báránykás verziót, hipp hopp megtanulták, leutánozták.
Lengyel Laura Óvoda Napsugár Tagóvoda
A gyerekekkel a lábfejünkkel tornáztunk kicsit, majd igyekeztünk át mozgatni magunkat. Képes vagyok rá! Ez volt a mottónk.
Ehavi Boldogságóránkat a Világirodalom Napjához kötöttük. Az irodalom szeretetének és a mesehallgatás örömének jegyében A Varázsecset című mesét hallgatták meg a gyerekek.
A mese egy különleges ecsettel rendelkező kisfiú történetét meséli el, aki jószívűségével és képzelőerejével csodákat képes teremteni. A gyerekeket teljesen magával ragadta a történet világa: figyelmesen hallgatták a mesét, és kíváncsian követték a főszereplő kalandjait.
A mese meghallgatását követően közösen megbeszéltük a hallottakat. Kiemeltük, mennyire fontos, hogy merjünk álmodni, és higgyünk abban, hogy céljainkat – bármilyenek is legyenek – elérhetjük kitartással, szorgalommal és jó szándékkal. A gyerekek megosztották saját álmaikat is – volt, aki festő, más tűzoltó vagy állatgondozó szeretne lenni –, és beszélgettünk arról, hogyan segíthetjük egymást abban, hogy ezek az álmok valóra váljanak.
Foglalkozást kezdő, ráhangoló relaxáció:
„Meglengetem a karom, pedig alig akarom…”
A relaxációhoz nyugodt légkört és megfelelő teret biztosítottam a gyermekek számára.
Foglalkozást kezdő ének:
Bagdi Bella: Van nekem egy álmom
Kísérő mozdulatok: hegymászás, menetelünk-megyünk, úszás, taps, tánc, forgás, dobbantás – mindig, amiről éppen szól a dal
A téma bevezetése:
Célba dobás:
A szőnyeg végére letettem egy felfordított zsámolyt. Minden gyermek kapott egy babzsákot. Kijelöltem egy pontot, ahonnan egyesével kellett dobniuk.
Mikor mindenki dobott, megkérdeztem:
-Milyen érzés volt, amikor beletaláltatok a célba?
-Milyen érzés volt, amikor nem találtatok bele?
-Mit tegyünk, ha elsőre nem sikerül?
-Volt már valami, amit nagyon szerettetek volna, de elsőre nem sikerült? Újra próbáltátok?
A téma feldolgozása:
Előkerült Boldog Dóra, aki kis versével elővarázsolta a mesét.
Mese:
Bezzeg Andrea: Boldogvár meséje
A meséhez kapcsolódó kérdések:
– Mi volt János célja?
– Milyen akadályokba ütközött?
– Mit érezhetett János, amikor elérte a célját és eljutott a Boldogvárhoz?
A téma lezárása:
A meséhez készült illusztráció színezése
Január a felnőttek esetében a fogadalmak, célok kitűzésének ideje. Az óvodások még ezt nem teszik. Nekik először a célról, a versenyeknél szereplő cél jutott eszükbe. Aztán rávezettem őket és végül mindenki nagyon jó célokat tudott megfogalmazni. Eleinte tárgyak utáni vágyakat fogalmaztak meg, aztán néhányan említettek pl: jó játékot apával, kirándulni, megtanulni biciklizni, szépen rajzolni.
Bevezetés:
– Idővonal-gyakorlat: „Hol voltam egy éve – hol vagyok most – hová szeretnék eljutni?”
Fő rész:
• megtanuljuk konkrét, elérhető célokat kitűzni.
• Vezetői kihívás: kis csoportos feladat – egy önkéntes vezetésével.
• Önkontroll-szituációk: Mit tennél, ha…? – impulzív helyzetek átgondolása.
• Nyitottság: Új dolog kipróbálása – írj róla mini beszámolót.
Zárás:
– Cél-lánc: célmondatok egy fonalra fűzve, osztálydekorációként.
A január boldogságórán a „Célok kitűzése” témakörrel foglalkoztunk. A gyerekekkel közösen beszélgettünk arról, hogy miért fontosak a célok az életünkben, és hogyan segítenek bennünket abban, hogy fejlődjünk és elérjük álmainkat. Egyéni és csoportos feladatokon keresztül dolgoztuk fel a témát: minden tanuló készített egy rajzot, amelyre felírta rövid- és hosszútávú céljait. Emellett játékos formában is gyakoroltuk, hogyan lehet lépésekre bontani a célokat, és hogyan motiválhatjuk magunkat az elérésük során. A foglalkozás jó hangulatban telt, és a gyerekek lelkesen osztották meg egymással álmaikat és terveiket.
Bevezetés: Cél-lufik – kis cetlikre írunk célokat, rajzolt lufikra ragasztjuk.
Tevékenységek:
• Célkitűzés: „Mi a kis célod holnapra?” – rajz és megosztás.
• Vezetés: Képzelt expedíció – egy gyerek a vezető, a többiek követik.
• Nyitottság: „Soha nem próbáltam, de…” – új dolog kipróbálása (pl. bal kézzel rajzolás).
Zárás: Célfa – felakasztjuk a kis célokat rajzolt levelek formájában.
A célok kitűzése erőt ad a cél eléréséhez vezető úton, és növeli a motivációt a kihívások leküzdésére.