A foglalkozást ” körbe üléssel” indítottuk. Ennek azután lett jelentősége, amikor Arisztotelész idézetét, a társas kapcsolatokról elmondtam nekik. Utána megkértem őket, hogy a tőlük balra helyet foglaló diák szemébe nézzenek két percen át. Érdekes volt látni, hogy az egymástól kapcsolataikban távol állók mennyire Küszködtek a feladattal. Ezek után beszélgettünk a szem fontosságáról, a meta-kommunikáció talán legfontosabb eszközéről.
Majd szerepjáték következett: ” Mondd el őszintén a társadnak, miért vagy büszke rá!” Érezhetővé vált, hogy a korábban megbeszélt mód, az egymás szemébe nézés eszközét próbálták használni egymás között.
Ezek után játék következett: én vállaltam a kitaláló személyét ( az osztályom még most „tanulja egymást”, mert két osztályból kerültek össze): nekik egy diáktársukra kellett gondolniuk, akit nekem úgy kellett kitalálnom, hogy növényhez, tárgyhoz, fogalomhoz kötöttem– tulajdonságai alapján. Érdekes volt látni, hogy az osztályból központi szereplőt választottak, olyan kislányt, aki neki9km és nekem is aktív segítőm a közösségi lét szervezésében. Ennek fontosságát meg is beszéltük, elmondták, hogy ki miért szeret, vagy nem szeret szervező munkát végezni.
Az óra következő egysége a közös ” házunk” építéséről, az alapozásról szólt: TISZTELET—- ezt a fogalmat jártuk körbe: megfogalmazták, hogy kit és miért tisztelnek a felnőttek.
És ezek után visszatértünk az óra elejéhez: nézz a másik szemébe, s mondd el azt is neki, hogy miért tiszteled.
Minden diákomnak jutott a közös ház rajzából otthonra is, hogy nevekkel kitöltve tegyék íróasztalukra, kövessék rajta az esetleges változásokat!