Ebben a hónapban szinte nem telt el úgy nap, hogy valamilyen formában ne csempésztünk volna bele néhány „Boldogságpercet”. Legtöbb esetben ezt a meditáció segítségével értük el. Őszintén: az első alkalom nekem türelemjáték volt, a gyerekeknek pedig egy teljesen új, eddig sosem gyakorolt „valami”, egy igazi kihívás. Annak idején egy regényben olvastam: ” …az embereknek csupán időre lenne szükségük, és akkor a legtöbb dologra maguktól is rájönnének.” Ez jutott eszembe, miközben az első meditáció szövegét olvastam fel. Csak adj nekik időt! Szóval az első alkalom volt a puding, és mi megettük az utolsó cseppig. 🙂 Másnap reggel az első órában ismét megpróbálkoztunk ugyanazzal a gyakorlattal és megdöbbentő volt a különbség. Mindannyian néma csendben, behunyt szemmel hallgatták a meditációs szöveget, és valamilyen formában mindannyian el is tudták képzelni a saját kristálygömbjüket.
Újabb változást hozott – bár inkább számomra -, hogy a Boldogságórákat a középiskolásoknak szánt feladatokkal terveztem meg. A mi korosztályunkhoz már ez áll közelebb, és úgy vettem észre, hogy a továbbiakban ez lesz a kedvező út számunkra, bár a feltöltendő feladatok tekintetében a Tanulásban akadályozott tanulók számára előírt anyagot tudjuk teljesíteni.
A feltöltendő feladaton most két részre oszlott a csapat. Felvetettem nekik, hogy mik közül lehet választani, és sejtésem beigazolódott: a fiúk lecsaptak a történetírásra, a lányok pedig a rajzra. A fiúk fantáziája egyszerűen elképesztő volt, bár annyira körüllengte őket a halloween „szelleme”, hogy a story nem igazán arról szólt végül, ami a cél lett volna, de happy end-el zárult, és ahogy képesek voltak összesen 5 teljes órát dolgozni művükön tökéletes összhangban, nos ez mindent megért 🙂
Minden hónapban tanulok én is valami újat vagy velük, vagy tőlük. Ennek a hónapnak a tanulsága, melyekre később még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk: fejleszteni a fantáziájukat és tudatosítani bennük azt, hogy egyáltalán nem időpocsékolás, ha az ember néha egy kicsit figyel és időt szán önmagára.