Boldogságóra Alapprogram
Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola
A szeptemberi óráink után örömmel készültünk az október hónap optimizmus témájának feldolgozására.
A ráhangolódást Bagdi Bella Világomban minden rendben van című dala biztosította. Előkészítésként megbeszéltük az optimista és a pesszimista szemlélet lényegét, az optimista és pesszimista emberek jellemző tulajdonságait, a kétféle hozzáállás következményeit. A beszélgetés végén leszögeztük, hogy a derű- vagy borúlátó szemlélet tulajdonképpen beállítódás, gondolkodás és szokás kérdése, tehát hangolhatók vagyunk, nem csak a külső történések, hanem saját magunk által is. Jó volt hallani, megtapasztalni azt, hogy mennyire jól gondolkodnak erről a témáról a kamaszodó hetedikeseim.
Az óra további részében választható feladatként az osztály egy része optimista szemüveget tervezett, készített, az irodalmat emelt óraszámban tanuló gyerekek közül pedig, akik vállalták, írtak egy fiktív történetet a „Csillagfény” című feladat megoldására. A történettel azt a közösen megfogalmazott tételmondatot igyekeztek alátámasztani, amit általános igazságként ugyan sokszor emlegetünk, ám mégis ritkán gondolkodunk el rajta, és keressük azonnal a mondat igazolását: „Minden rosszban van valami jó.”
A fent említett óra óta jóleső érzéssel tölt el, amikor egy-egy negatív megnyilvánulást hallva a gyerekek saját maguk próbálják a társukat/társaikat pozitívabb hozzáállásra hangolni.
Íme, egy kis ízelítő a gyerekek munkáiból:
Bocskai István református Általános Iskola
Első osztályosaim vették számba, mi történt az életükben, ami rossznak indult, de végül jóra fordult. Megpróbáltuk összeszedni, olyan dolgokat, amik nem sok jóval kecsegtettek, de mégis valami számukra jó dolog lett belőle.
Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola
Ez volt talán az eddigi legizgalmasabb téma, szabadon szárnyalhatott a fantáziájuk!
Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola
A gyerekek ismét örrömmel és boldogan dolgoztak a téma feldolgozásakor.
Megalkottuk a gyerekek által megálmodott szép új világot! A képzelet szárnyain repültünk, kreativitásunk szárnyakat kapott. A boldogságunk határtalan volt!!!