Boldogságóra Alapprogram
ÁLLATI ERŐSSÉGEK NOÉ BÁRKÁJÁBAN
A „Boldogság program” novemberi hónap témája Társas kapcsolatok ápolása. Ebben a hónapban azt szerettem volna tudatosítani a gyerekeben, figyelmüket arra irányítva, hogy ők a társas-kapcsolat felelős szereplői. Minden boldog-társas kapcsolat alapja a szeretet. Megbeszéltük, hogy miért fontos a barátság. Többféle játékos szituációt kialakítva, mesefeldolgozás formában világítottam rá, hogy szükségünk van egymása, barátokra, hogy szükségünk van egymásra, hogy érezzék azt, hogy jó a közösségben, jó a csapatban, biztonságban, szeretetben. Barátságfonalat fűztünk, barátokat választottunk, akit a „Hogy vagy?”- körben köszöntöttünk, kézfogással, öleléssel, megajándékoztuk egymást barátságkarkötővel majd állatmesék feldolgozásával érzékeltettem a barátság fontosságát, szeretet erejét ahol együttműködve minden gyerek részt vett egy nagy közös építésben. Együtt megépítettük a barátság kertjét ahová a mese szereplőit is behoztuk, ahol együtt jól éreztük magunkat. Majd közös gyakorlati munkába alkottunk, – megfestettünk egy nagy bárkát ahová állatotokat telepítettünk. Megbeszéltük hogy az állatok mit jelképeznek a kapcsolatokban és olyan tulajdonságokat soroltunk fel, amelyek segítenek a harmonikus emberi kapcsolatok megértésében, fenntartásában mint pl: – oroszlán –bátorság, őzike- szelídség, bagoly- bölcsesség képében.
Többször meghallgattuk Bagdi Bella hónap dalát ami nagyon kedvenc volt és tapsolva, ugrálva, dobbantva kifejeztük boldogságunkat, örömünket , barátságunkat, szeretetünket.
A társas kapcsolatok hónapjában figyelmünk központjába a barátságok kerültek. Kifejeztük nagyrabecsülésünket társunk iránt, fonallal pókhálót szőttünk, minden egyes szál a másikhoz fűződő szeretet jelképe. Saját tenyerünk körberajzolása után ujjainkba baráti érzések kerültek, majd együtt megalkottuk az osztály Barátságötös tablóját.
Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A mi szép új világunk!
Batthyány Kázmér Általános Iskola
Nagyon jól éreztük magunkat, az e havi dal nagy kedvencünk lett.
A hónap utolsó optimizmus gyakorlása óránkon csoportfoglalkozás keretében különböző feladatokat kaptak a gyerekek,amelyekben a barátságról volt szó.
Forrásanyagul a Boldogság munkafüzetben lévő Görög mese a barátságról szolgált.
1,csop Adjátok elő úgy a
jelenetet,hogy a állítólagos barát kihallgatja Szókratész és a hírvivő beszélgetését!Hogyan változik meg a véleménye pozitívan?
2.csop Írjatok verset a barátságról,és illusztráljátok az egyes versszakokat!
3.csop.Készítsetek a TV-nek riportműsort,melyben megszólítjátok az utca népét a barátságról!
4.csop.Írjatok levelet egyik barátotoknak,melyben bocsánatot kértek tőle,valami miatt.
A foglalkozás további részében megnéztük,meghallgattuk egymás munkáit,majd igyekeztünk pozitív,előremutató véleményt alkotni.
A végén a hónap dalával,együtt énekelve Bagdi Bellával zártuk a foglalkozást.
Bélapátfalvai Petőfi Sándor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Az eddigi legjobb boldogságórán vagyunk túl. Ez a téma a kicsikkel is jól feldolgozható volt. A gyerekek szeretik és ismerik az állatokat, sokat tudnak életmódjukról, tulajdonságaikról. Lassan magukról is egyre több mindent fognak megtudni, elkezdik megismerni önmagukat, képességeiket. Megtapasztalják, milyen jó a közösség, a barátok, a szeretetteljes légkör, s nincsenek egyedül, mert társaik ott vannak és segítenek. Ezen az órán is megtapasztalhatták, milyen jó segíteni másokon és milyen jó, ha segítséget kapunk.