Boldogságóra Alapprogram
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolája
Ebben a hónapban ünnepeltük iskolánk 60. évfordulóját. Az ünnepi gálaműsorra egy kooperációs ejtőernyővel előadott gyakorlattal készültünk. Így egész hónapban figyelnünk kellett egymásra, a mozdulatainkra, hogy a formációk szépen sikerüljenek.
A műsor után a gratulációkat bezsebelve kezdtünk neki a hónap témájának: Társas kapcsolatok ápolása. Szinte észrevétlenül siklottunk át a téma feldolgozásába, mert annyira boldogok voltak, annyira öröltek a sikerüknek. Amikor elkezdtük játszani a „Mi lennél, ha állat lennél?” játékot először bátortalanul, majd egyre őszintébben mondták el melyik állatot választanák. Azt is elmondták, hogy melyik, milyen tulajdonságával segíti építeni, támogatni a közösséget. Ha kifogytak a szóból, a többiek egészítették ki a tulajdonság-listát.
Nagyszerű volt látni, hogy az osztály nagy része olyan állítról mesélt, beszélt, amely sok eseben az ő tuajdonságait is megszemélyesítette. Osztályunk „békebírója” az oroszlán, aki tenkintélyével védelmezi a családot, sohasem az erőszak útján. A csendes, önzetlen, tisztaszívű kislány azonnal az őzikét választotta. És folytathatnám a sort …
A képes-házikók elkészítési már csak megerősítés volt, ahogy az „állati” osztálytabló elkészítése is.
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola 4. b osztályos tanulói nagy érdeklődéssel fogadták a „Társas kapcsolatok” témakört. Sokat beszélgettünk arról, hogy miért fontosak a társak, a barátok, ezért az „Apróhirdetés” c. feladatot választották.
Mindenki saját kezét körberajzolta, majd kivágta azt. Körben összeragasztottuk, ezzel jelképezve összetartozásunkat. Majd egymás kezét fogva körbeültek, ezzel érzékeltetve a szoros kapcsolatot, amely az osztály tagjait összefűzi.
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
A gyerekek szerettek volna ebben a hónapban egy új feladattípust kipróbálni, így esett a választásuk a barátkereső apróhirdetések írására. Mindenkinek volt javaslata, hogy milyen rajzfilm, illetve mesehősöket válasszanak. Beszélgetések, rajzos feladatok után szavazással döntötték el, ki legyen az öt páros. A havi témakör feldolgozása sok boldog pillanatot szerzett mindannyiunknak. A sikeres pályázat után kapott ajándékok segítik a munkánkat. A hónap dalát már az elmúlt tanévből ismerik a gyerekek, így azon túl Bella ajándék CD-jéről is mindig szívesen tanulnak új dalokat. 🙂