Boldogságóra Alapprogram
Bélapátfalvai Petőfi Sándor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
A gyerekek szívesen beszéltek a teendőkről, szívesen segítenek másokon. Főleg az idős embereken, szüleiknek és az állatokon. Sikerült közösen megfogalmazni a 10 jó cselekedetet, amit ők gyerekek megehetnek.
Hajdúböszörményi Bethlen Gábor Általános Iskola
A csoport egy rövid szöveget írt arról, hogy mit tartanak fontosnak egy barátságban. Mit kell tenni érte…
Boldog Óvoda program
Jó cselekedetek
Az egész foglalkozás alatt szólt halkan egy „gyógyító zene” című lassú zene. A ráhangolódást is segítette. A mesét is halkan meséltem el, mialatt szólt a zene. Nagyon meghitt, csendes, nyugodt hangulatot sikerült teremteni.
A mese elmesélése után feltettem a kérdéseket:
1.-Te mit mondanál az ajtónak?
Válaszok: – bocsánatot kérnék tőle,
– letisztogatnám
– többet nem rugdosnám
2.- Te milyen rossz cselekedetet tettél, amiért szégyelled magad?
Először csak egy kislány jelentkezett és mondott valamit, amit egyik csoporttársával tett.
Amikor azt mondtam, „Ez egy nagyon nehéz dolog, hogy megmondjuk milyen rosszat tettem valakinek”, meglepetésemre, két olyan gyerek tette fel szinte egyszerre a kezét, akikkel probléma szokott lenni a csoportban. Nagyon örültem neki, amikor elmondták, érdekes volt, hogy pont ők, önként és azonnal el akarták mondani a rossz cselekedetüket. Utána mindenki mondott egy rossz cselekedetet, melyek szinte kivétel nélkül a csoport életével, csoporttársakkal kapcsolatos volt.
3.- Milyen jó cselekedetet tettél a csoportban valakinek, valakiknek?
Válaszok :- segítettem elpakolni a játékokat
– ajándékba rajzoltam
– vigasztaltam
– udvarias voltam vele
– barátkoztam
Legtöbben a segítettem és a megvigasztaltam jó cselekedetetek mondták.
Gyakorlati megvalósítása: Egy nagy kartonra rajzoltam egy színes várat a „Jó cselekedetek Vár-lak”elnevezésű várat, melyhez egy hosszú kacskaringós út vezet. A várhoz vezető úton kék felhők jelezték a gyerekeket, melyekbe belerajzoltam a jelüket, a felhők egy szívecskét vittek magukkal, melyben annak, azoknak a jele volt rajzolva akinek/akiknek valamilyen jó cselekedetet tettek. Az út mellé írtuk a gyerekek által megnevezett jó cselekedeteket.
Amikor mindenki felragasztotta a felhős szívecskéjét,a foglalkozást az „Add tovább az ajándékot” simogatásos, öleléses játékkal zártuk, mialatt halkan szólt a zene.
Bélapátfalvai Petőfi Sándor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Minden gyerek képes jócselekedetekre. Ezeket mindig gyakorolni kell. Sosem tudhatjuk, mikor szorulunk segítségre.
Rétsági Általános Iskola Madách Imre Tagintézménye
„Jó emberré csak a szívemmel válhatok” … Oly sokszor énekeljük, most ez a kedvencünk:) Egész hónapban megleptük egymást, apró jócselekedeteinkkel… családunk, barátaink, egész környezetünk örömére… Titokzatos angyalkák serénykedtek a suliban, összekacsintások, huncut öröm a másik örömének:) Az adventi időszak az egyik legszebb! Sok-sok beszélgetéssel, öleléssel, játékkal, énekléssel, teltek a napok – s nemcsak a boldogság-órákon… Kedves élmény volt a közös ajándék-készítés, s a Falukarácsonyon pedig mindenkit megörvendeztettünk műsorunkkal, aztán Szeretet-vendégség… Csodálatos!
Így készülünk az új esztendőre is. Összegyűjtöttük a legfontosabbakat, amivel számunkra 2018. a Jóság Éve lehet.