Boldogságóra Alapprogram
Kecskeméti Bekvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolája
Nagyon jó időpont volt erre a témára a karácsony előtti időszak. Ilyenkor mindenki a szokásosnál is boldogabbá szeretné tenni barátait, családját, ismerőseit. A gyerekek is fogékonyak voltak, lelkesen meséltek jócselekedeteikről. Az órát ismét a KIP óra keretei között tartottam, így csoportmunkában dolgoztak a gyerekek. Az órát a dallal és a mesével kezdtük, mint mindig, majd megbeszéltük, melyik csoport melyik feladatot kapja. Ismét nagy segítség volt a munkafüzet, ahonnan nagyban kimásoltam a várat, ahová csak egy jócselekedet véghezvitelével lehet bejutni, a Földet, amirőr gondoskodni kell. Ragyogó ötleteik voltak, hogyan tudnak ők, picikék is segíteni a bolygónknak. A harmadik csoport azt rajzolta le, hogyan tudunk az állatokról gondoskodni. Örömmel és szépen dolgoztak együtt, jó volt őket figyelni, hogyan kezdenek figyelni egymásra, és elismerni társaik munkáját.
Fekete István- Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium
Móra Ferenc Kincskereső kisködmönből Három Matyi egy részletét olvastam fel bevezetőnek az órán. Beszélgettünk Matyi fogadtatásáról és arról, hogy mivel halmozták el az új fiút társai. Mindenki elmondhatta, hogy ő mit tett volna ebben a helyzetben. Ezután áttértünk a mindennapi jó cselekedetekre.
A gyermekek jó tettei: udvarseprés, pakolás, mosogatás, porszívózás, tesó hintáztatása, süteménysütés, társnak labdapasszolás, madáretetés. Ezeket rajzolták le.
Szőnyi Bozsik József Általános Iskola
Mit tehetsz?
(10 jó tanács)
– Ha valaki bajban van, segíts neki! (legyünk mindig segítőkészek)
– Vidítsuk fel a másikat, ha szomorú! (próbáld jobbá tenni más napját)
– Adakozás! (már nem használt játékok adományozása)
– Tanulj rendszeresen!
– Tartsunk ki a barátunk mellett a bajban! (jó barátnak lenni)
– Ne szemetelj, energiatakarékosság, víz takarékosság (óvjuk a környezetünket)
– Élj egészségesen! (helyes táplálkozás, rendszeres sportolás)
– Legyél jobb! (Próbálj meg mindennapból és magadból kihozni a legjobbat)
– Legyél figyelmes! (apró dolgokkal is tehetsz jót)
– Segíts otthon a házimunkában! (kis tettekkel is nagy örömet lehet okozni)
Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma
A társas kapcsolatok ápolásának egyik fontos része egymás elfogadása és segítése. Sokfélék vagyunk, mindenkinek más és más az erőssége. Ezeket megismerve és felhasználva lehetőségünk nyílik egymásnak segítésére is.
Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma
A hónap témája a jócselekedetek gyakorlása volt. Sokat beszélgettünk a témáról, és arról is, hogy hogyan tudnánk megfogalmazni olyan tanácsokat – akár saját magunk részére is -, amelyekkel társaink, környezetünk és ezáltal saját magunk mindennapjait is boldogabbá tudnánk tenni. Ezeket a tanácsokat gyűjtöttük össze a plakátunkon.
Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma
A decemberi foglalkozáson beszélgettünk arról is, hogy hogyan és miért is érdemes jót tenni másokkal. Megpróbáltuk ezt a csoportunkban is megvalósítani. A hónap jócselekedeteit örökítik meg a fotók.
Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma
A hónapban megvalósított jócselekedetekink képei jelennek meg a plakátunkon.