Boldogságóra Alapprogram
Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola 6.b osztály.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu. Ebben a faluban volt egy kis házikó. Abban élt egy gazda és egy gazdasszony a kis cicájukkal. Nagyon szegények voltak, de a kamrájukban mindig volt hagyma, paprika, búza, kukorica, répa, tej és tejföl.
Amikor beesteledett ez a kis cica besétált a kamrába, mert nagyon éhes volt. Egész nap egerészett, de egyetlen egyet sem tudott megfogni. Így hát, nézelődött a kamrában. Először nézett jobbra, de nem talált olyat, ami kedvére való lett volna. Később nézett balra, ahol hirtelen meglátta az asztal tetején a tejfölt. Megörült, felugrott és elkezdte nyalogatni. Addig addig nyalogatta, míg mindet meg nem ette.
Mivel a cica szeretett volna még hagyni a tejfölből a gazdájának bánatában elszomorodott és elkezdett hangosan nyávogni. Meghallotta ezt a gazdasszony, aki éppen bement a kamrába hagymáért.
– Mit csinálsz te itt? Sicc, ki innen, de azonnal!
De a cica nem mozdult. A gazdasszony újra rászólt.
– Te kis bajkeverő! Látom már mit csináltál. Megetted az összes tejfölt! Mit fogunk így enni?
Meghallotta ezt a nagy kibálást a gazda és benyitott a kamrába.
– Mi ez a nagy hangzavar? Miért kiabálsz feleségem?
– Jaj, ez a macska! Csak a bajt csinálja! Nézd, megette az összes tejfölt! Menten elzavarom a háztól!
– Azt én nem engedhetem meg! Fájna a szívem érte! Itt van velünk, amióta megszületett. Nézd milyen szomorú, biztos megbánta, már amit tett!
– Na, persze! Hiszi a piszi. De tudod mit? Ha így gondolod, akkor főzzetek ti ketten vacsorát!
Azzal a gazdasszony becsapta az ajtót és kiment az udvarra. A gazda odament a kis cicához, megsimogatta és azt mondta neki:
– Szegény kis cicám! Ne szomorkodj!
– Úgy sajnálom, hogy megettem a tejfölt! Én szerettem volna még hagyni belőle, de olyan éhes voltam! Kérlek, bocsáss meg nekem!
– Örülök, hogy elmondtad, hogy mit tettél! Mivel beismerted, megbocsátok neked! Viszont most már nekünk kell főznünk, mert a gazdasszony haragszik! Gyere, segíts nekem búzát szedni, sütünk majd belőle finom kenyeret!
Azzal odamentek a búzához és elkezdték szedni egy vödörbe. Ahogy a cica a mancsával belenyúlt a búzába, a körmére akadt egy egér.
– Micsoda finom falat! – Azzal megnyalta a száját és gyorsan bekapta a kis egeret.
– Milyen ügyes vagy! Egy finom falat, amiért segítettél nekem!
Egy kis idő múlva meg is sütötték a kenyeret. A gazda tört belőle egy darabot a cicának és magának. Behozta a kamrából a tejet és azt mondta:
– Igaz, hogy a tejfölünk elfogyott, de annyi baj legyen! Nem is tudnék rád haragudni, hiszen nagyon szeretlek! Van itt még finom tej, igyunk hozzá azt!
A boldogságfokozó technikák közül talán a megbocsátás volt az egyik legnehezebb, ugyanakkor az egyik legfontosabb téma is. Az osztály minden tagjának volt véleménye arról, hogy mit, kinek, hogyan és milyen esetben tartanak megbocsáthatónak. Nagyon tetszett nekik „A ládikó” című történet, úgy vélték, hogy jól szimbolizálja és kézzel foghatóbbá teszi azt, mi történik: milyen következménye lehet, ha nem bocsátunk meg, illetve miért is jó mégis megbocsátani. A plakát készítése közben már sok pozitív következményét, hatását felsorolták és jelenítették meg a megbocsátásnak. Az elkészült munkával akarták felhívni mások figyelmét a megbocsátás fontosságára.
Elkészült a Megbocsátás Plakáttervünk a gyerekekkel. Sokat játszottunk és beszélgettünk a megbocsátás fontosságáról, az érzelmeink kezeléséről. Lerajzoltuk, hogyan tudunk és hogyan kell megbocsátani. A gyerekek elsősorban az ölelést, a kézfogást, megpuszilást, ajándék adását említették, melyet meg is elevenítettünk a plakátunkon.
A Szegvári Forray Máté Általános Iskola és AMI Kék Madár csapata.
A Szegvári Forray Máté Általános Iskola és AMI Bölcs Bagoly csapata.
A megbocsátás gyakorlása elnevezésű óránk rendhagyóra sikerült. A csoportom, akikkel a boldogság órákat valósítom meg, magatartási nehézségekkel küzdő kamaszokból áll. Kifejezetten személyiségük fejlesztésére, társas kapcsolataik javítására, iskolai életük sikeresebbé tétele érdekében tartom nekik a foglalkozásokat. Az óra elején megnéztük Bagdi Bella: Hooponopono című videóját ráhangolódásként. De sajnos passzív falakba ütköztem. A gyerekek abszolult nem voltak feladatra foghatóak. Nagyon megbántottak a viselkedésükkel, hogy az eddigi beléjük fektetett munkám hasztalannak bizonyult. Elérzékenyültem, és kiküldtem őket a tanteremből. Pár perc elteltével a lányok csapata sírva keresett meg az irodában, és a nyakamba borulva kértek bocsánatot, elnézést a viselkedésükért. Nem sokkal később a fiúk érkeztek meg, hogy szintén elnézésemet kérjék. Természetesen minden rossz érzésem elröppent, és helyette olyan büszkeséget és örömet éreztem, hogy ezek a gyerekek, akik szerintem még soha nem kértek bocsánatot senkitől, velem ezt megtették. Ennél gyakorlatiasabbra nem sikerülhetett volna ez az óra. Bár nem a tanulók érezték át a megbocsátás érzését, hanem én, ettől függetlenül úgy gondolom, hogy még nagyobb eredmény az, hogy a bocsánatkérés gyakorlatát sikerült velük elsajátíttatnom. Elnézésüket kérem, de fényképes dokumentációra e kivételes eset miatt nem került sor.
