A hónap folyamán minden nap foglalkoztunk a témával. Általában a reggeleinket indítottuk úgy, hogy körben ülve mindenki (ill. a ki szerette volna) elmondta, hogy őt milyen öröm érte az utolsó beszélgetésünk óta. Döcögősen indultak a beszámolók, hisz valamennyien valamilyen nagy dologról szerettek volna beszámolni, de ilyen nem feltétlenül történt velük. Természetesen én is bekapcsolódtam a beszélgetésekbe, és egyfajta mintát adva mondtam apró kis dolgokat (napsütés, madárcsicsergés, stb.), így értették meg, hogy nem kell nagy horderejű dolognak történnie ahhoz, hogy örömet szerezzen nekünk, valamint azt, hogy vegyük észre az aprónak hitt eseményeket, jelenségeket, hisz azok teszik örömtelibbé, boldogabbá életünket.
Néhány nap múlva nem kezdődhetett a tanulás a beszámoló nélkül, és tényleg odafigyeltek a körülöttük zajló dolgokra, ill. észrevették azokat a pillanatokat, amelyek jó érzéssel tölthetik el a szívüket, lelküket.
Biztos vagyok abban, hogy ezt a reggeli szokásunkat az elkövetkező időkben is folytatnunk kell, annyira megszerették ezeket a számadásokat az örömeikről.