Boldogságóra Alapprogram
A csoportom 8. osztályos. Szeretnek sokat beszélni, ezért választottam nekik ezt a csoportnevet. Az első boldogságórát 2018. szeptember 28-án tartottam a 12 fős csoportnak. A foglalkozás elején áttekintettük az éves 10 óra tematikáját. Ezt követően körbe ültünk és arról beszélgettünk, hogy kivel milyen jó dolog történt aznap reggel. A diákok készségesek voltak, kivétel nélkül mindenki megnyilvánult. Ezt követően beszélgettünk a hálával kapcsolatos idézetről. Ekkor már visszafogottabbak voltak, de közösen értelmeztük. A következő lépés a hálakert készítése volt. Színes virágszirmokra mindenki feljegyezte miért hálás az életben. A virágokat egy kis kertbe helyeztük el. Megbeszéltük, hogy gyakran fogjuk olvasgatni a gondolataikat. Ezek után néhány percben arról beszélgettünk, hogyan válhat a hála gyakorlása boldogságfokozó technikává. A gyerekek azt emelték ki leginkább, hogy megtanulunk örülni annak, amink van, és nem másokat irigylünk. A foglalkozás végén megkértem a csoportot, hogy fejezzék ki hálájukat egymás iránt! Ez nagyon tetszett nekik és sokan egészen apró dolgokért is hálásak voltak egymásnak. Az óra végén kifejeztem hálámat a diákoknak azért hogy aktívak voltak a foglalkozáson.
Osztályommal ebben a tanévben kapcsolódtunk be a Boldogságóra programba. Az 1.a osztály Hálaszőlőt készített, a szőlőszemekre a gyerekek lerajzolták, hogy mi jut eszükbe a hála szóval kapcsolatban. Előtte beszélgettünk a háláról.
Gyermekgondolatok a háláról:
„Hálás vagyok Édesanyámnak, hogy megadta az életemet!
Hálás vagyok azért, hogy Isten megadott a világnak!
Hálás vagyok, hogy a tanító nénik megtanítanak írni, számolni és hogy ilyen kedvesek!
Hálás vagyok Szüleimnek, hogy ápolnak!
Hálás vagyok ,hogy van ennivalónk, innivalónk!
Hálás vagyok, hogy ebbe az osztályba kerültem!
Hálás vagyok, hogy édesapám edzésre hord!”
Hálás vagyok én is a gyerekeknek, hiszen szeptember 28.-án Iskolánk Szív Világnapi sétájára minden tanítványom-gyermekem-pirosba öltözött!
Sárkeresztúri Napraforgó Óvoda
A Sárkeresztúri Napraforgó Óvoda Csiga csoportos kicsinyei az általuk elkészített plakáttal.
,,A hála emeli,
Felemeli duzzadó szívemet.
Ha pattan
Ez az egyetlen kicsi rügy az ágon:
Talán elárad az egész világon.\”
Reményik Sándor: Hála (1933)
Az osztályommal közösen plakátokat készítettünk, hol mindenki egyénileg lerajzolta, hogy miért hálás a mindennapokban, a rajzok elkészítése előtt beszélgettünk a háláról, hogy kinek mit jelent, és ki miért hálás az életben. A beszélgetés után egy két közösségépítő játékot is játszottunk.
Budapest XVI. Kerületi Általános Iskola
A Budapest XVI. Kerületi Batthyány Ilona Általános Iskola 6.c osztálya nagy izgalommal várta a Boldogságóra programot! A szülők is egyetértettek azzal, hogy gyermekeiknek szükségük van a boldogság fokozásának érdekében a különböző technikák elsajátítására. Az erdei iskolában kezdtük a Hála gyakorlását.
Már töltöttem fel anyagot, de még nem vagyok elég ügyes, így tennék fel a gyermekek produktumából is egy szösszenetet.

Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és AMI
Szeptembertől lettünk tagjai a Boldog Iskola nagy családjának az 5. osztályosokkal.
A Hála hónap utolsó óráján KIP-módszerrel (Komplex Instrukciós Program) foglaltuk össze az ismereteinket a témával kapcsolatban. 6 csoportban dolgoztak a gyerekek. A csoportmunka során bemutatták, milyen tulajdonságokkal rendelkezik az a személy, aki kimutatja a háláját, ill. gyakorolja a hála kifejezését, mitől és hogyan érezhetjük jól magunkat, \”szeretem azokat…\” nyitott mondatot fejezték be többféleképpen. Az órát a hónap dalának közös eléneklésével zártuk.