A Villányi Általános Iskola és AMI 1. osztályos kis tanulói számára szeptemberben a legfontosabb feladat a bizalom kialakítása volt. Játék keretében lehetőséget biztosítottam az ölelésekre. Beszélgettünk a családról. Miért lehetünk hálásak? Mindenki lerajzolta a családját.
Az óra jó hangulatban telt. A gyerekek nyitottak voltak.
Boldogságóra Alapprogram
Ebben a hónapban a Boldogságóra témája az optimizmus gyakorlása volt. Az óra elején az Állatok világnapja alkalmából egy kedves, Oscar-díjas rövidfilmet néztünk meg, Piper – A kis madár címmel. A gyerekek nagyon élvezték a filmet, majd közösen beszélgettünk arról, mit jelent számukra az optimizmus. Sok szép gondolat született: a tanulók elmondták, hogy számukra az optimizmus azt jelenti, hogy nem adjuk fel, akkor sem, ha valami elsőre nem sikerül.
A gyerekek személyes példákat is hoztak: meséltek arról, mikor voltak kitartóak, és mit tettek, ha valami nem ment könnyen. Ezután némajátékot játszottunk – a feladat az volt, hogy szavak nélkül mutassák meg, hogyan tudják megvigasztalni egymást, ha valaki elkeseredik. Ez a gyakorlat sok vidám pillanatot okozott, és segítette a gyerekeket abban, hogy jobban megértsék az empátia és a támogatás fontosságát.
A közös élmények után Bagdi Bella „Pozitív mondókáját” is megtanultuk, amelyet hatalmas lelkesedéssel mondtak együtt a gyerekek. Az egyik kedvenc feladatuk az „Örök mosoly” volt, ahol saját tükörképüket rajzolták le úgy, hogy az arcukról sugározzon az optimizmus és a jókedv. A munkafüzet színezőjét is elvégeztük, majd az óra végén egy rövid, vezetett meditációval zártuk a foglalkozást – ez igazi meglepetés volt számukra, és segített ellazulni, megnyugodni.
Az óra során a gyerekek nyitottan, vidáman és együttműködve vettek részt a tevékenységekben. A tapasztalatok alapján elmondható, hogy a pozitív gondolkodás és a kitartás témája közel áll hozzájuk, és sokat tanultak arról, hogyan lehet derűsen, optimistán tekinteni a mindennapi kihívásokra.
A Szivecskék 7.a csoport 2025. október 22-én a Boldogságóra program október havi OPTIMIZMUS témáját Winston Churchill „Egy pesszimista minden lehetőségben látja a nehézséget; egy optimista minden nehézségben meglátja a lehetőséget.” idézetével kezdtük, melynek elemzését követően röviden összefoglaltuk, hogy mit is tudnak az optimizmusról, miért jó optimistának lenni.
Ráhangolódásként csoportmunkában megoldották a példagyakorlatot és elmondták, nekik mit üzen a megfejtett svéd bölcsesség.
A kamaszkorban lévő gyerekekkel beszélgettünk arról, hogy ebben a korban az érzelmek széles skáláját érezhetik, az első csalódások, visszautasítások következtében befelé fordulókká, pesszimistává, olykor depresszióssá is válhatnak. Megkérdeztem Őket, hogy ki érzi úgy, hogy gyakrabban pesszimista, befelé forduló, passzív. A csoport kb. harmada érzi úgy, hogy gyakrabban pesszimista, harmada hullámzó (attól függ, hogy miben) és örömömre a többiek többnyire optimistának gondolják önmagukat. Megbeszéltük, hogy nincs állandóság, csak változás. A változás pedig belőlük indul ki, amit akarni kell. Idővel minden jobbra fordul, bármi is történik Velük! Ha egyedül nem birkóznak meg a bánatukkal, fájdalmukkal, gondjukkal, akkor nem szégyen segítséget kérni baráttól, szülőktől, testvérektől, rokonoktól, tanároktól vagy szakemberektől. Mindenki életében vannak nehézségek, kihívások – ezek segítik a fejlődésünket! Mindenben meg lehet találni a pozitívumot! Keressük meg a rosszban a jót! Az optimizmus tanulható! Erre végeztünk néhány feladatot: különböző helyzetekben megkeresték a lehetséges optimista szemléletet!
Zárásként megbeszéltük, hogy az első legfontosabb dolog az optimizmus gyakorlásában az, hogy észre kell venniük, hogy negatív gondolataik vannak, pesszimisták. Ilyenkor fontos, hogy kerüljék az önostorozást! Szeressék önmagukat – pl. tükörbe nézve dicsérjék magukat; öleljék vagy simogassák meg önmagukat! Keressék meg a szituációban a pozitívumot! Tanuljanak a hibáikból, hogy legközelebb másképpen csinálják! Másodszor gyakorolják a hálát! Harmadszor képzeljék el a sikert és a pozitív eredményeket!
A boldogsághoz vezető úton önmagukhoz őszintének kell lenniük, ismerniük kell önmagukat! Az őszi szünet előtti boldogságóránk a hála érzésével zárult.
Úgy gondolom, hogy a bensőséges, őszinte és tartalmas boldogságórák, gyakorlatok segítségükre van a kamaszkor kihívásaival szemben és az évek haladtával egyre többen válnak inkább optimistává, mint pesszimistává!
Októberben kapcsolódtunk a gyalogló programhoz. Gyönyörű helyeket kerestünk fel Algyőn. Sétáltunk a Tisza-parton, felmentünk a Kilátóba, megjártuk a Tanösvényt. A programon elsősorban a napközis és tanulószobás gyerekek vettek részt. A pihenőhelyeken megálltunk és csoportonként mindfulness gyakorlatokat végeztünk.
Az optimizmus, a remény és a kitartás játékos feladatai egész hónapban jelen voltak a Boldogságóráimon. A havi anyagban nagyon sok jó ötleteket találtam a foglalkozásokhoz. A toronyépítésnek és a szituációs játékoknak volt a legnagyobb sikere mindkét korosztályban. Az ölelés napján örömmel készítették el a gyerekek a havi anyagban megtalálható kártyát.
Összességében egy élményekben gazdag hónapot zártunk.
A hónap témája az optimizmus volt.
A sószobában meghallgattuk Bagdi Bella Szép nap ölelj most átengem kezdetű dalát,melyre sétálva körbejártunk és megölelgettük azt,aki mellett elmentünk.
Megjelent egy kislány és egy kisfiú báb,akik arról beszélgettek,hogy ők már milyen nagyok és mennyi mindent tudnak.Persze volt amit az egyikőjük már tudott,a másikójuk még nem.A kisfiú nagyon szomorú és durcás lett,amikor olyat hallott a kislánytól amit ő még nem tudott.- Még én sem tudok mindent,de nem baj, ha sokat gyakorlom,akkor hamarosan megtanulom.- mondta a kislány.
A gyerekekkel beszélgettünk a történetről,majd mindenki elmesélte,hogy mennyi mindent tud már!Mindez nagy önbizalommal töltötte e őket.Beszélgettünk arról,hogy mi az amit még nem tudnak,de szeretnék elérni, megtanulni,mi a vágyuk és mi szükséges ahhoz,hogy mindezt elérjék!Sok-sok példát mondtak a gyerekek.
Ki az,aki ha nem tudott valamit elsőre megcsinálni feladta? Ki az aki nem adta fel? Mi az amit még nem tudsz?Megbeszéltük a „még” szócska jelentését.
Aki….(játék)
– Aki szívesen megtanulna….álljon fel stb.
Játék után töklufi fújás során kiderült,hogy ki az aki már tud,és ki az aki még nem tud lufit fújni,ki gyakorolt kitartóan,ki adta fel és melyiknek mi lett az eredménye.
Végül meghallgattuk az optimista dalt.
Októberben az osztályommal összekötöttük a hála témáját az optimizmus valamint az apró örömök témákkal. Mivel még mindig nem ismerjük egymást eléggé, ezért még mindig ismerkedös játékokat játszunk osztályfőnöki órán. 5.osztályban egy új közösségben fontosnak tartom, hogy pedagógusként optimista szemléletre tanítsam a gyerekeket, ezért megalkottuk együtt az optimizmus fáját, amelyen minden tanuló egy levél, amelyre ráírta az optimista tulajdonságait, kiegészítve olyan tulajdonságokkal amelyeket szeretne megerősíteni a jövöben. Apró örömök élvezete témában kerestünk közös élményforrásokat a gyerekekkel, például az elmúlt héten Zöld hetünk volt és együtt készítettünk gyümölcssalátát, azt vígan megettük,vagy a hét végén elmentünk egy wellness fürdőbe és mindenki boldogan pancsolt együtt az őszi szünet előtt.
Októberben az osztályommal összekötöttük a hála témáját az optimizmus valamint az apró örömök témákkal. Mivel még mindig nem ismerjük egymást eléggé, ezért még mindig ismerkedös játékokat játszunk osztályfőnöki órán. 5.osztályban egy új közösségben fontosnak tartom, hogy pedagógusként optimista szemléletre tanítsam a gyerekeket, ezért megalkottuk együtt az optimizmus fáját, amelyen minden tanuló egy levél, amelyre ráírta az optimista tulajdonságait, kiegészítve olyan tulajdonságokkal amelyeket szeretne megerősíteni a jövöben. Apró örömök élvezete témában kerestünk közös élményforrásokat a gyerekekkel, például az elmúlt héten Zöld hetünk volt és együtt készítettünk gyümölcssalátát, azt vígan megettük,vagy a hét végén elmentünk egy wellness fürdőbe és mindenki boldogan pancsolt együtt az őszi szünet előtt.
Boldogságvárunk második lépcsőfokàt is “megmásztuk” a kiscsoportos gyermekkel!
Együtt örültünk, hogy októberben ilyen csodálatos időnk volt . Megláttuk a természetben és egymásban is a szépet !
Reggeli köszöntés és hangolódás a csoportban:
Minden gyermeket az ajtóban fogadok, és a gyermek választása szerint, az ajtón elhelyezett képek közül választott módon üdvözöljük egymást: Pacsizással, öleléssel, kézfogással, tánclépéssel, öklözéssel, stb.
A közös tevékenységre hangolódunk egész délelőtt: nézegetünk a témához kapcsolódó képeket, könyveket, hallgatunk ehhez kapcsolódó dalokat.
Tevékenységre hangoló relaxációs gyakorlat:
„Fújj-fújj.” (Kézikönyv 36-39. oldal, 4. számú relaxációs gyakorlata)
Kört alakítunk a szőnyegen. A gyerekeknek elmondom, hogy alapállásban állva szívják be az orrukon keresztül a levegőt, kicsit tartsák bent, majd a szájukon keresztül fújják azt ki közben az általuk választott hangot megformálva („sssss”, „szszszszszsz”, „húhúhúhúhú” stb.). Háromszor ismételjék meg egymás után a gyakorlatot.
gyakorlattal a célom a feszültségek oldása, a szorongás csökkentése, a közös tevékenységre való ráhangolás.
A témához kapcsolódó dal megismerése:
Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok
Bekapcsolom a zenét, majd először csukott szemmel, a dalra összpontosítva hallgatjuk a szövegét, majd felállunk és egymás kezét megfogva, közösen énekelve sétálunk a csoportszobában a teret bejárva. Végezetül a szőnyeg körül ismét kört alakítva megállunk és táncolunk a zenére.
A téma bevezetése:
Az optimizmus fogalmának tisztázása.
Szomorú Szilárd és Boldog Blanka játék! (Tankönyv 70.oldal)
A gyerekeket megkérem, hogy válasszanak maguknak egy párt, üljenek le velük szemben a szőnyegre, és fogják meg egymás kezét.
Megkérdezem tőlük, tudják-e milyen arckifejezést mutatnak a különböző smileyk, amiket elhelyeztünk a csoportszobánk egyik szekrényén? Hogyan érzi magát szerintük, amelyikre mutatok? Közösen gyakorljuk a különböző arckifejezések kivitelezését. Megbeszéljük az optimizmus és az ennek megfelelő szemléletmód jelentését is, illetve az ehhez kapcsolódó arckifejezéseket.
A párok egyik tagjának boldog, a másiknak szomorú arcot mutatok, és megkérem őket, hogy ennek az érzésnek megfelelő arckifejezéssel nézzenek a párjukra. A játék célja, hogy a szomorú arckifejezést mutató gyermekeket felvidítsa arcmimikájával, gesztusaival, testtartásával, mozgásával a pár boldog tagja.
A játék végig magasfokú egymásra figyelést és szemkontaktust igényel, ennek fontosságára felhívom a gyermekek figyelmét!
A téma feldolgozása mesével:
Közösen meggyújtjuk a meselángot, melyet a körünk közepén helyezek el.
A gyerekeknek elmesélem a Tódi törpe varázsszemüvege című mesét.
A mese befejezését követően kérdéseket teszek fel nekik a történettel kapcsolatban.
Miután a pár mindkét tagja sikeresen kipróbálta magát, és felvidította boldogtalan társát, megdicsérem őket, hogy milyen figyelmesek voltak egymással, és ügyesen igyekeztek fenntartani a szemkontaktust.
Meggyújtjuk a meselángot. A szőnyegen ülve elmesélem a mesét, közben figyelek ara, hogy megfelelő hangsúlyozással és mimikával érzékeltessem a mese mondanivalóját, tanulságát.
Végezetül közösen megbeszéljük annak történéseit, konkretizáljuk a varázsszemüveg jelentését. Összegyűjtjük, melyek azok a tevékenységek, történések, helyzetek, játékok, melyek bennünket is boldoggá tesznek. Körbe adjuk a varázsszemüveget, és aki megkapja, megfogalmazza, neki ki vagy mi az, ami szebbé teszi a világot.
A tevékenység lezárása, átvezetés:
Varázsszemüveg készítése közösen a gyerekekkel:
Színes karton szemüvegek kivágása, dekorálása csillogó papírdarabok ragasztásával.
A gyerekekkel leülünk az asztalhoz. Mindenki kap egy papírlapot, melyre a festékkel befestett bal tenyerének (szív felőli oldal) lenyomatát helyezi el.
Kiválasztanak és kivágnak ollóval egy képet, melyet a saját levelükre ragasztanak fel.
Akinek kell, igény szerint segítséget nyújtok ollóhasználatnál, ragasztásnál. A tevékenység alatt hallgatjuk a korábban megismert, témához kapcsolódó dalokat.
A tevékenységet záró éneklés:
Bagdi Bella: Ügyes vagyok, okos vagyok című dalának hallgatása
A gyerekekkel közösen éneklünk, közben táncolunk, és a szőnyegen mozgunk a dalra.
A téma továbbadása:
Az optimizmus továbbadása a család bevonásával. A gyermekek erősségeinek, pozitív tulajdonságainak megfogalmazása a családtagok felé.
Minden gyermeket odakísérek a szüleihez, mikor délután megérkeznek az óvodába. Egy rövid beszélgetést kezdeményezek, és kiemelem a mai nap eredményeit, a gyermek kiemelkedő tulajdonságait és erősségeit. Lehetőséget biztosítok arra, hogy a szülők is megdicsérjék gyermekeiket erősítve önbizalmukat, önértékelésüket és kitartásukat.
Karancslapujtői Kastélykert Óvoda
A gyerekek élvezettel tanulták, gyakorolták, illetve táncoltak Bagdi Bella optimizmusról szóló dalára. A mese is tetszett mindenkinek, sokan eltudták mondani mi is az az optimizmus és mit gondolnak róla. A mondókát hamar megtanulták, lelkesen mutatták a szöveghez tartozó mozgásokat. A Kitartás, szorgalom témához tartozó nagy mozgásokat is szívesen végezték. Egy hangulatos, cselekményes fejlesztő foglalkozáson a legtöbb gyerek aktívan vett részt.