Nagyon fontosnak gondolom ezt a témát, talán a legnehezebbnek, amivel felnőttként sem könnyű szembe néznünk.
Ha megbocsátásról, elengedésről, elfogadásról van szó, legtöbbször a saját sérüléseinkre, megbántottságunkra, elhagyatottságunkra, csalódásainkra asszociálunk, amivel, ha szembe kell nézni, teljesen normális, hogy fáj, vagy félelmetes. Meg kell tanítanunk a gyermekeinknek, hogy egészítsék ki a másik oldallal is, azaz azokkal a hibás cselekedetekkel, amivel mi bántunk, mi okozunk csalódást, mi hagyunk el, mi okozunk sérülést másnak. Ezeknek az emléke épp úgy nem tesz jót a lelkünknek, mint a sérelmeink. A boldogság egyik legfontosabb forrása a megbocsátás. Aki megbocsátott, az leteszi sérelmeit.
A lezárással szinte kéz a kézben jár az elengedés: engedjük el a negatív dolgokat az életünkből. Próbáljunk meg kevesebbet aggódni, nem bánkódni a múlt vagy egy elképzelt jövő miatt. Hagyjuk a hátunk mögött a haragot, a sértődöttséget, a ragaszkodást. Bocsássunk meg másoknak, mert ahhoz, hogy továbblépjünk, és boldogabbak lehessünk, fontos, hogy a szívünkből minden haragot és bosszúságot eltüntessünk, hogy legyen hely a jónak, a szeretetnek. Megbocsátás nélkül boldogtalanok lehetünk, a negatív energiát erősítjük, ami tönkreteheti a kapcsolatainkat, elvonhatja a figyelmünket a munkáról, barátainkról, a családról, a fontos dolgokról. A megbocsátáshoz pedig nem kell a másik ember, sem az ő bocsánatkérése. Rajtunk múlik.
Igyekeztem a boldogságórán ezekre a fontos gondolatokra felhívni a figyelmet, amelyhez hatalmas segítséget adott a tankönyv és a munkafüzet útmutatása. Az ötletes feladatokon keresztül aktívan bekapcsolódtak a gyermekek a tanóra menetébe, játszva tanultak és egy oldottabb, könnyed légkört sikerült kialakítani mire a csengő megszólalt.
„Boldog, aki másoknak megbocsájt, és az is, aki megbocsájt magának.”
(Jorge Luis Borges)