Örömölelés: A boldogság átadása!
VARÁZSSZEMÜVEG KÉSZÍTÉSE . VARÁZSGÖMB KÍVÁNSÁGOKKAL.
HÁLAFA ÉS HÁLAKERT készítése, hála gondolatok megfogalmazása gyerekek és szüleik által.
Felsőrajki Arany János Napköziotthonos Óvoda
A foglalkozás elején meghallgattuk Bagdi Bella Jó emberré csak a szívemmel válhatok c. dalát. A gyermekekkel megbeszéltük a dal mondanivalóját, megkértem őket, hogy csukják be a szemüket, és figyeljenek arra, hogy mi történik velük. Ezután minden gyermeket vagy megöleltem, megsimogattam, megpusziltam.Azután kinyitották a szemüket, s elmondták, mit éreztek. Megbeszéltük, hogy ők most kaptak valamit, s többen is mondták, hogy szeretetet éreztek. Egyikőjük kérésére a szokott módon körbeadtuk a szeretetet. Ezután a Szívem kertje c. mesét mondtam el. Amália története segített megfogalmazni, hogy milyen jó érzés segíteni másoknak, s arra az elhatározásra jutottunk, hogy mi a kismadaraknak fogunk segíteni, a nagy hidegben. Az ablakpárkányra egy tálba madáreleséget tettünk. Azóta is figyelik a gyerekek, hogy mikor érkeznek csipegetni a kismadarak. A hét folyamán a gyermekek készítettek szüleiknek karácsonyi ajándékot, amit a mai napon vittek haza.
Sziebert Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A decemberi témát kicsit átdolgozva oldottuk meg. A kalendáriumunk a 2019-es év terveit mutatja be, havi bontásban.
Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézménye
Mint minden december, a várakozásról szólt az idei is. Készültünk a karácsonyra: képeslappal, díszekkel, dalokkal. Karácsonyi műsorral. Nagyszerű lehetőség adódott: egy idősek otthonában adták elő a műsort a gyerekek. Ezt is hozzá kapcsoltam a Boldogságórához: nem csak tárgyakat adhatunk, hanem olyan emlékeket, amely által magunkból is adunk egy kis darabot.
Ebben a hónapban sokszor meghallgattuk Bella: Jó emberré csak a szívemmel válhatok c. dalát.
Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda
Boldogító jócselekedetek