A siklósi Kanizsai Dorottya Általános iskola negyedikesei hálakertben mesélték el mindazt, amiért életükben hálásak. Hálalistánkon szerepeltek a család, testvérek, barátok, nagyszülők, háziállatok, kirándulások, izgalmas programok. A hálahónap utolsó hetében hálaláncot készítenek, a gyöngyeikbe minden nap beleírnak egy-egy hálás gondolatot, hálaviráguk is a hálafüzetbe került, szirmain egy-egy hálás gondolattal.
Boldogságóra Alapprogram
A téma feldolgozásában nagy segítséget jelentett számomra a segédanyag, melynek menetére építettem az órát.
Különböző módszereket alkalmaztam, elsősorban a gyerekek tapasztalataira, véleményére alapozva.
Érdekes megközelítés volt a tudomány vívmányain keresztül a hála megfogalmazása, hiszen alapvetően és elsőként mindenki személyhez kötötte a fogalmat.
Felső-mátrai Zakupszky László Általános Iskola
A foglalkozáson a gyerekek ismét nehezen álltak rá, hogy hálát adjanak apróbb dolgokért. Szüleiket és engem szeretetkuponnal leptek meg, aminek ők maguk is nagyon örültek.
Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium
A pillanatok, dolgok, amikért hálásak vagyunk
A gyerekek ötlete alapján az ablakkeretbe a saját fényképüket tűzték, az ablakba pedig a hála-szavukat az évszakhoz kapcsolódóan saját készítésű falevelekre írva.
A hála téma feldolgozásakor a gyerekeknek nagyon tetszett és nagyon élvezték a relaxációs gyakorlatokat, játékokat, énekeket, meséket és beszélgetéseket. Minden kisgyermek nagy örömét lelte ezekben a foglalkozásokban. Úgy érzem, hogy még nem igazán értették meg, hogy a hála szó önmagában mennyi mindent takar. A miért vagy hálás kérdésre majdnem minden kisgyermek a családját, szüleit, testvéreit válaszolta. Ez rajzaikon is jól látszik.