A mai tevékenységet a Kis barátom, hogy vagy? című játékkal kezdtük. Megbeszéltük, hogy miért van szükségünk egymásra, hogy az ember társas lény és hogy kapcsolataink kialakításához a mindennapi életünket társas közegben kell hogy töltsük. Ettől boldogabbak leszünk. Minden boldog kapcsolat alapja pedig a szeretet.Ezt követően barátságláncot készítettünk. A gyermekek előre kivágott emberfigurákat színeztek, olyanra amilyennek saját magukat láttak.Az elkészült barátfigurák kezet fogva folyamatos láncot alkotva jelkepeztek a csoport összetartozását. A figurákat színes kartonra körbe helyezték, majd felettük a barátság karkötőnket és egymás kezét megfogva saját maguk is megalkották a csoport barátságláncát. A tevékenység végén meghallgattuk a Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek című dalt, melyre táncoltunk és követtük a dalban elhangzott utasításokat. Mint ahogyan a képen is látszik nagyon élvezték és alig várják már a következő boldogság ☺ órát.
Boldogságóra Alapprogram
Báthory István Általános Iskola
Egy kis hangulatjelentés az 5.c osztályból, a mai boldogságóráról!
Báthory István Általános Iskola
Idén már az 5. alkalommal veszünk részt a nemzetközi programban, amelynek célja, hogy kapcsolatokat építsen ki európai iskolák- és egyben a gyerekek között. A résztvevők karácsonyi csomagokat állítanak össze egymásnak, amelyet aztán elpostáznak Európa minden szegletébe, és így december közepén közel 1000 iskolában áll a nemzetközi díszekkel feldíszített karácsonyfa. Információs csomagokat is kapunk, amelyekkel megismerhetjük más országok szokásait, hagyományait.
Báthory István Általános Iskola
Idén nagy fába vágtuk a fejszénket a gyerekekkel, minden család- együtt a szülők, testvérek és rokonok – tartalmas ajándékcsomagokat állított össze karácsonyi ajándékképpen olyan gyerekeknek, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy ajándékokban gazdag karácsonyuk legyen. A legszebb élményünk a gyűjtés során az volt, hogy minden család részt vett benne, és 3 nap alatt elértük a célunkat, összegyűltek a dobozok, amelyek reményeink szerint nagy örömet szereznek majd a gyerekeknek!
Báthory István Általános Iskola
Ma az 5. c osztályban tartott boldogságóra témája a barátság, a személyes kapcsolatok voltak. A mesélés, beszélgetés mellett kipróbáltuk a bizalomkört is, összegyűjtöttük a tudnivalókat a barátainkról- mitől lesz valaki igaz, hű barát.
A gyerekek nagyon élvezték az órát!!!
A hónap témája a társas kapcsolatok. Kéz a kézben elnevezéssel készítettünk képet az osztályommal. Mindenki kapott egy olyan képet ahol két kéz fogja egymást és erre kellett felírniuk, hogy kik azok a személyek, akikre számíthatnak , bizalommal fordulhatnak, akik megértik őket.
Kislétszámú csoportomban problémás gyerekek vannak, de lelkesek az érdekes feladatokkal tarkított boldogságórákon. Az optimizmus kapcsán igyekeztek megtanulni, hogy ők miben a legjobbak.
A téma feldolgozása során a gyerekeknek tetszettek a játékok, mesék, relaxációs gyakorlatok.Barátságszirmokból barátságvirágot készítettünk.Ez minden gyerek érdeklődését felkeltette. Elmeséltük a Tavaszi ébresztő című mesét. Majd minden kisgyermek elmesélhette kinek a jelét rejti az ő barátságvirágja.
A 3.a osztályban ebben a hónapban nyitott ablakokkal egy szép házat készítettek a gyerekek. Felismerték magukban azt, hogy Ők miben a legjobbak.
A szeptemberi Hála témakörünket egy közös Hálafa készítéssel zártuk. A foglalkozáson minden diák örömmel részt vett, a falevelek készítésében és vágásában, és a felhelyezésben a falra. Úgy érzem, ez a témakör, pozitív hatással volt az osztályon belüli kapcsolatokra.