A gyerekek meglepően sokat tudtak arról, hogyan kell ápolni a kapcsolatokat, hogy hosszútávúak legyenek. Ám a hétköznapi életben ezt nem valósítják meg. Mindennapiak közöttük a sértődések és torzsalkodások, melyeket nem „rendeznek”. Beszélgetések és zenehallgatás közben készültek a rajzaink.
Boldogságóra Alapprogram
Ebben a hónapban a társas kapcsolatok volt a témakör. Óvodai viszonylatban úgy gondolom, nehéz feladat, de a segédanyagoknak köszönhetően könnyen megtudtuk valósítani. Ez a témakör elég tág, de mi a barátságot választottuk ki. Az egyik foglalkozáson egy beszélgetőkört csináltunk, ahol a gyermekekkel közösen megbeszéltük, hogy ez valójában mit is jelent. A nem beszélő gyermekeknek képekkel segítettük a megértést. A beszélgető kör után meghallgattuk a hónap aktuális zenéjét, amit ismét megbeszéltünk, hogy miről szólt. Nagyon tetszett a gyerekeknek, ezért többször is meghallgattuk a hónapban. A hónapot pedig a barátságkarkötő készítéssel zártuk a gyerekekkel. Mindenki elmondta, megmutatta kinek készíti a karkötőt. Volt aki csoporton belül választott, volt aki szerette volna hazavinni. A gyerekeknek nagyon tetszett a feladat, így nem csak egy hanem volt aki három karkötőt is készített.
Bélapátfalvai Petőfi Sándor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Társas kapcsolatok tabló,barátsàg ötös,Naftalin törtènete
Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
A GYERMEKEK RAJZOKAT KÉSZÍTETTEK A MEGADOTT TÉMA ALAPJÁN.
Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
A gyerekek rajzokat készítettek a megadott téma alapján.
A társas kapcsolatok ápolása
A társas kapcsolatok fontossága a mindennapi boldogságunkban. Osztályunkban megbeszéltük a gyerekekkel a család,a barátok,osztálytársaik, ismerőseik jelentőségét. Több órán dolgoztuk fel ezt a témát,sőt folyamatosan tovább visszük mindennapjainkba .Készítettünk barátságfát, amelyekhez a levelekre ráírtuk azokat az embereket,akiket a legfontosabbaknak tartunk az életünkbe. Ingyen ölelésmozgalom,most csak az osztályunkban.
Pókháló,kapcsolat elemekből ház, mesék alapján szerepjátékok és sok-sok zene és tánc.
Tápióbicskei Gyermeklánc Óvoda
A gyermek és az állat kapcsolata igazán tiszta és őszinte, jó társak és barátok…
Tápióbicskei Gyermeklánc Óvoda
A gyermek és az állat kapcsolata igazán tiszta és őszinte, jó társak és barátok…
A 3. osztály Horváthné Szabó Szilvia tanítónő irányításával feldolgozta a társas kapcsolatok ápolása témakört.
A gyerekek önmagukat megrajzolták. Megbeszélték, hogy miért fontos a körösség tagjának lenni, miért fontos a barátság és miért van szükségük egymásra.