Kavicsokat gyűjtöttünk. és szívecskéket festettünk rá. Elsőseink még nem tudnak igazán írni, ezért csak szóban mondták el, hogy kinek és miért bocsátanak meg.
Boldogságóra Alapprogram
Szegedi Fekete István Általános Iskola
Kavicsokat gyűjtöttünk. és szívecskéket festettünk rá. Elsőseink még nem tudnak igazán írni, ezért csak szóban mondták el, hogy kinek és miért bocsátanak meg.
Két feladatot tárgyaltunk ki.
Beszéljünk róla! című egységben a megbocsátás, a hála, a szeretet, a belső béke és a pozitív mintaadás kapcsolatát tekintettük át. Az online tér okozta nehézségeket leküzdve sok okos ötlettel, gondolattal lettünk gazdagabbak. A másik feladat az Értel-mező volt. Nagyon ötletes megoldások születtek, de nagyjából csak a csapat fele dolgozott megfelelő aktivitással.
A választható feladatként a versillusztrációt választottuk.
Maci csoport
A „Tündéri bocsánat” című mese meghallgatása kapcsán beszélgettünk a gyermekekkel arról, hogy kerültek-e már olyan helyzetbe, amikor megbántottak valakit. Mindenki elmondhatta azt is, mit érzett akkor, amikor őt érte sérelem. Az érzések felidézése tudatosította mindenkiben, milyen fontos, hogy úgy viselkedjünk, ne bántsunk meg másokat.
Maci csoport.
Arcizom lazítás játékosan relaxációs gyakorlatot játszottuk.
A hét folyamán többször meghallgattuk a megbocsájtás dalát, mozgást improvizáltunk hozzá. a dal meghallgatása után meggyújtottuk a mesegyertyánkat és bábok segítségével előadtuk a Prücsök és a harag című történetet. A legtöbb gyerek megbocsájtott a kutyusnak, nagyon szeretik az állatokat. volt olyan is aki meg akarta verni, hogy megtanulja, hogy mit szabd mit nem szabad tennie. Beszélgetés közben a gyerekek párhuzamot vontak a saját „rosssz cselekedeteik” és annak következménye között. Nekik se jó ha kikapnak, jobb megbeszélni és megbocsájtani.
Erzsébethelyi Általános Iskola
A gyerekek ezt a feladatot is örömmel vették. A kavicsok megfestése után szívesen adták át a bocsánatkérő köveket, és megbeszélték, mi is történt. Úgy érzem, hogy megértették ennek fontosságát az életükben, és remélem, ezután is fogják alkalmazni.
Megbocsátás a Katica csoportban
2021. április 19-én újra visszatértünk az óvodába bár nem teljes létszámmal. Ebben a hónapban újra meg kellett szokni az óvodai szokásrendszert, a családtól való elválást. Sokat beszélgettünk a gyerekekkel arról, hogy mi az a megbocsátás. Ha a kapcsolatrendszeren „csorba” esik gyakran mondjuk: „Kérj tőle bocsánatot!” A gyermekek őszinték, egyik percben összevesznek a másik percben kibékülnek és újra felhőtlenül játszanak együtt. Szívszövést készítettünk anyák napjára ezzel köszöntöttük az édesanyákat!
Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola
A gyerekek online módon is szívesen bekapcsolódtak a boldogságórába.Beszélgettünk sokat a témáról,majd feladatként a „Kőbe vésve”címűt választottuk.A gyerekek lelkesen vetették bele magukat az ötletelésbe.
A megbocsátás hónapjában is igen felemásan alakultak a boldogságóráink. A csoport egyik része otthon volt digitális oktatásban, még a másik fele ügyeletben, az iskolában. Ez egyfelől nehezítette a téma feldolgozását, mert mellőzte a személyes kapcsolatok, élmények, érzések csoporton belüli megélését, megtapasztalását. A témával kapcsolatos megélt élményekre, konkrét eseményekre, konfliktusokra koncentráltunk. Megkértem őket, hogy idézzék fel ezeket az eseményeket, az alsó tagozaton eltöltött évek alatt bőven volt ilyen. Végül is egy jó hangulatú beszélgetős óránk kerekedett ki belőle, most már mosolyogva idézték fel azokat a konfliktusokat, amik régen sebeket, könnycseppeket okoztak. Ha megbocsátunk, attól jobban érezzük magunkat, megnyugszik háborgó lelkünk, jókedvűek, vidámabbak leszünk. Nemcsak azért fontos, hogy a társunknak jó legyen, ez nekünk is jó. Örömmel tapasztaltam, hogy ezt már 5. osztályra nemcsak megtapasztalni, hanem szóban kifejezni is jobban tudták a tanulók. A szófelhős feladat igazán testhezálló volt a digitásis tanrendben, digitális kultúra órán csináltuk meg az ügyeletben lévő tanulókkal. Annyira tetszett nekik, hogy több variáció is született.
Megbocsátás gyakorlása
A szülők ismét lelkiismeretesen segítették gyermekeiket a feladatok megoldásában. Visszajelzéseik alapján a tanulók szívesen dolgoztak.
Elkészültek a kőbe vésett bocsánatkérések. A kövekre festették annak a nevét, akitől bocsánatot szeretnének kérni, ez a személy többségében az édesanya vagy testvér volt. Mindenki követett el olyan dolgokat, amiket később megbánt. A mozgásos feladatot is teljesítették, elvégezték Bagdy Emőke relaxációs gyakorlatát, volt, aki szőnyegen és volt, aki a kanapén. A szülők elolvasták a kiselefántról szóló mesét, megbeszélték a mese tanulságát. Noel önállóan rajzolt elefántot, a többiek pedig kiszínezték az általam küldött elefántos színezőt. A lufi fújásában is részt vettek a gyerekek több-kevesebb sikerrel. Készítettek apró szívecskéket, amiket beletettek a lufiba még felfújás előtt. Kivitték az udvarra és felengedték őket. A szél messzire elfújta a lufikat, a bánatukkal együtt. Végül a szülők gyakorolták a mondókát a gyerekekkel. Többszöri ismétlés után a varázsszavak mondása már nagyon jól ment. A feladatok készítése során meghallgatták a hónap dalát.
A szülők beszámolója alapján élvezték a feladatokat a gyerekek, kellemes időtöltés volt mindannyiuk számára.