A Hála szirmok elkészítése és a színes hálók szövése egyaránt örömet jelentett a tanítványaimnak. Szeretettel készítették a virágokat, és boldogan húzták meg a háló vonalait. Indoklásaik szívhez szólóak és nagyon meggyőzőek voltak. Ismét élmény volt velük a közös munka.
Boldogságóra Alapprogram
Körülölel a hála
“Noé bárkája” csoportunk
hálát ad, hogy együtt vagyunk!
Hónap dalát meghallgatjuk:
fülelünk és nem mocorgunk.
Beszélgetünk erről-arról,
egészségről, szabályokról.
De ami a legfontosabb:
“Kis óvodánk, nyitva maradj!”
Örömfonál és hálapók
körülölel minden lurkót!
Minden kisfiú és kislány
hálás szívvel mosolyog ránk!
Pók után a kis katica
hálapöttye kerül sorra!
Énekeld el most a hálád
s Jobb lesz Veled így a Világ!
Szeretettel, a bárkalakók és az óvó nénik!
Az első boldogság órát csoportfoglalkozás óra keretében tartottuk meg. Szeptemberi témánk a hála. A lányokkal közösen megbeszéltük a hála fogalmát, ami pozitív lelkiállapotot teremtett meg a csoportban. A foglalkozásunk során mindenki írt egy bölcs gondolatot, motivációs üzenetet, utalva arra, hogy miért is volt hálás a karanténnak. Mindenki egy – egy virágot kapott, aminek a szirmaira – az idézet mellett – ráírta az ez évi “tervét” is, majd elkészítettük a plakátunkat.
Nagy izgalommal készültem az első Boldogságórára. A kis elsősök átvették az izgalmat, már a terem átrendezésekor sok-sok kérdés fogalmazódott meg. A rövidre sikerült relaxációs gyakorlatot követően meséltem. A csodakantár című mese magával ragadta a piciket, a gyermeki világképük még könnyen aktivizálódott. A mese feldolgozása során meglepően érett válaszokat kaptam. Ezt követően báb segítségével hívtam elő a saját hála élményeiket – a gyermekek több mint 2/3-a nagyon aktív volt. Majd jött a Nagy szél fúj című játék, kezdve a saját jellemzőkkel, majd a hálával kapcsolatos állításokkal folytatva. Nagy sikere volt. Végül hálakezeket nyomdáztunk kézfestékkel, mely nagy sikert aratott. Végül elkészült az első közös csoportkép. Zárókörben a hálához vezető saját utakról beszélgettünk.
Köszönjük!
Az első Boldogóra számomra is nagy kihívást jelenetet, hiszen nem volt semmilyen tapasztalatom benne.A Boldogóra kézikönyv nagy segítségét adott,hiszen részletesen, érthetően elmagyarázza a téma feldogozását.Relaxációs gyakorlattal kezdtük a hála téma feldolgozását. A „Napimádást” választottam. Kiengedtük a feszültséget, bánatot,izgalmat. A hála hónap dalára kisebb mozdulatokkal táncoltunk, megölettük, simogattuk egymást. A munkafüzet kitöltése előtt sokat beszélgettünk a hála érzésről. Számomra is meglepő módon a csendesebb gyermekek is megnyilatkoztak. Boldog Dóra a varázsládából jött elő, aki elvarázsolta a gyermekeket. A mesét, figyelmesen hallgatták végig, ügyesen válaszoltak a kérdésekre. A hálafa elkészítése igazi kollektív munka volt,amelyet a parafa falra helyeztünk. Minden nap nézegették a gyermekek,elmesélték saját történeteiket egymásnak.A záró zenehallgatás vidám hangulatot keltett. Több kisgyermek is megfogalmazta, milyen jól érezte magát a foglalkozás alatt. Pozitív élményekkel zártuk az első Boldogóránkat.