Az Eszterlánc csoportban a soron következő Boldogságóra:a Társas kapcsolatok volt, mely már az adventi készülődés időszakára esett. A gyerekek már a 3. évet kezdték együtt, így jól ismerik egymást és életkorukból adódóan kötődnek egymáshoz, baráti kapcsolatok is alakultak már ki. Így nem okozott nehézséget ennek a témának a feldolgozása a gyermekek részéről sem. A közös játékokon, resztoratív körökön keresztül megtapasztalhatták az „Együtt lenni jó!” „Együtt játszani csudajó!” érzését. Közös „munkával” készültünk a közelgő ünnepre, együtt készítettünk díszeket, „terepasztalt”, mely türelmet, toleranciát, együttműködési készséget kívánt a gyerekektől. Mindenki választhatott magának feladatot, ki miben segít a közös cél elérése érdekében. Megbesztük, hogy ha többen vagyunk, sokkal jobban tudunk terveket megvalósítási, mint egyedül. Munka közben énekeltünk, megteremtve ezáltal egy bensőséges hangulatot, mely erősítette a csoport kohézió.
Boldogságóra Alapprogram
A bevezető relaxációs gyakorlat után arról beszélgettünk a gyerekekkel, hogy fontosak-e a társas kapcsolatok, s miután mindegyikük azt mondta, hogy igen, elmélyedtünk a témában.
Ezután elkészítettük az Én-kört, amely segítségével a gyerekek befele figyeltek, átvizsgálták a kapcsolataikat. Igen érdekes eredmények születtek. Természetesen én is elkészítettem. 🙂
Ezután személyes üzenet kártyát készítettünk egy-egy általunk választott személynek. Ezeket nem fotóztuk le, mert nagyon érzelmes üzenetek születtek, amelyeket nem szerettünk volna közzé tenni.
Végül azt a feladatot kapták a gyerekek, hogy válasszanak egy személyt a környezetükből, akivel keveset szoktak beszélgetni és egy hétig figyeljenek rá fokozottabban. A következő órán a gyerekek feltelve élményekkel meséltek, és csak meséltek.
Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
November hónapban az egymásra odafigyelés és több együttműködés helyeztük a hangsúlyt.
Órán sokszor kellett a Padtársakhoz odafordulni, igenis belenézni a szemébe, figyelni-hallgatni Őt-válaszolni Neki. Mindegy, hogy matematikai műveletek vagy olvasásórai vélemény, a lényeg az odafigyelés.
Napközben pedig az egymás segítése is szerepet kapott.
A tanítási napok kérdése mindig az volt, Leányok közül ki volt Társaival kedvesebb-változott-segített Bárkinek, s ezért november végén csillámos tollat kaphat.
A Fiúk jutalma egy focimeccs, Napközis Nevelőnk és 2 Apuka ellen. Vagyis nem egymás ellen, hanem összefogva Felnőttekkel szemben.
Nekik kellett felmérni ki jönne-miként legyenek a csapatok-jutalmul milyen finomságot szeretne-milyen legyen az emléklap és só-liszt emlékérmet is készítettünk.
Sajnos a vírushelyzet miatt a meccset el kellett tenni tavaszra, s az éremből is csak a sajátot lehet hazavinni, de a lényeg az összefogás volt.
A gyerekekkel megnéztük a videókon, hogy az állatok hogyan és miért működnek együtt. Átbeszéltük, hogy mi mikor és hol szoktunk együtt működni és ez miért jó. Elkészítettük a seregélyeinket és megreptettük őket az udvaron. Próbáltunk együtt és egyszerre mozogni, mint az állatvilágban.
Mindössze 3 órát tudtunk csak az adott témával foglalkozni.
Először átbeszéltük a fogalmakat. Ezután jöttek az élmények, mindenki elmesélhetett egy történetet.
Szituációs játékot is játszottunk, bár betegség miatt elég kevesen voltunk, és ez kicsit tompított a játék örömén.
Ezután jött volna a tabló elkészítése, de a csoportom ekkor sajnálatos módon karanténba került.
A rajzokat elkészítették, de a tablót otthon én állítottam össze.