Novemberben ismét több órát fordítottam a boldogságórákra, mivel úgy láttam, a gyerekek szívesen beszélgetnek, mondják el élményeiket. Erre pedig a havi egy alkalom nagyon kevés.
Ebben a hónapban is a mese olvasásával kezdtünk, majd megbeszéltük, mitől jó egy barátság, és azt is, hogy ki milyen szempont alapján választ magának barátot. Megbeszéltük, hogy mit jelent az a szó, hogy társ, és hogy az osztálytársakon felül kinek, milyen társa lehet még. A kisfilmet is megnéztük (Bunny New Girl, azaz nyuszi új lány), és annyira örültem, hogy egy kis elsős mondta el, hogy mi is volt a kisfilm lényege (bár az nem derült ki, hogy miért volt a kislánynak bajusza és szakálla, tehát ez nyitott kérdés maradt). Egy beszélgetés alkalmával az derült ki, hogy még a barátok sem ismerik eléggé egymást, de ez elsős-másodikos gyerekektől nem is várható el. De mindenki elmondta, hogy mi a kedvenc játéka, meséje, étele, itala, stb. Majd azt játszottuk, hogy mondtam egy nevet, és a gyerekeknek kellett visszaemlékezni, hogy az adott tanulónak mik a kedvencei. Jól szórakoztunk, sokat nevettünk. Idén úgy gondoltam, hogy olyan fényképet készítek a gyerekekről, ahol mindenki a barátját kéri fel a közös fotózásra. Ezt karácsonyi ajándékként fogják majd megkapni. Végezetül barátság karkötőt fontunk, amit mindenki nekiadhatott a legjobb barátjának.
Mozgalmas hónapon vagyunk túl, várjuk a decembert és az újabb kihívásokat!

A gyerekekkel papírhajót, csónakot készítettünk. Belerajzolták, hogy mit üzennek egymásnak.
A rajzok üzenete egy-egy játék (például: focizás, biciklizés, társasozás).
A csónakok elkészítése után a Százlábú játékot játszottuk. Nagyon jót nevettek a gyerekek.

A novemberi boldogságóráink a társas kapcsolatok ápolásáról szóltak.
A hónap első foglalkozásán egy mesét dolgoztunk fel A brémai muzsikusok címmel. A választásom azért esett erre a mesére, mert a benne szereplő állatok elfogadják egymást, támogatják a társaikat abban, amiben úgy érzik ők a legjobbak. Nem kérdőjelezik meg egymás jó vagy rossz tulajdonságát, hanem mindenkit önmagáért fogadnak el. A mese befejezése pedig azért tanulságos a számunkra, mert megmutatja milyen egy kis közösség ereje, ha összefognak egymással a tagjaik.
Ezután megbeszéltük, mitől jó egy barátság, és azt is, ki milyen szempont alapján választ magának barátot. Összegyűjtöttük egy jó barát jellemző tulajdonságait, s közben a gyerekek rájöttek arra, hogy egy barátnak nem kell tökéletesnek lennie, a legfontosabb dolog, hogy minden helyzetben érezze a támogatását. Ezt az érzést egy mozgással egybekötött foglalkozáson át is élhették. A játék lényege az volt, hogy egy kislabdát egy fa eszközön kellett végig gurítaniuk úgy, hogy a labda ne essen le. Mindig négy gyerek kezében volt egy-egy fa eszköz, melyet a társaiknak kellett továbbadniuk a labda útját is figyelve. Ez egy komoly koncentrációt igénylő feladat volt, ugyanakkor teljes mértékben igazodniuk kellett a társak igényeihez, mozdulataihoz. A játék nagyon tetszett a gyerekeknek és a szabadidős tevékenység során is szívesen játszottak vele. Közben elérkezett a Márton nap is, melyet ötvöztem a boldogságóra anyagával. A tanulók libás tányért terveztek, ahol a barátságot szimbolizáló, egymás mellett álló állatok kerültek a tányér közepére. A negyedik boldogságórán tenyérlenyomatot készítettünk, melyet az évszak fánkon helyeztünk el. Így minden nap, ha felnézünk a faliújságra, láthatjuk az összekapcsolódó, egymás mellett lévő kezeket. A gyerekek már csak onnan tudják melyik kézlenyomat kié, hogy emlékeznek milyen színt használtak a készítés során. Mindenki más, de összetartozunk.
A hónap foglalkozásai során nagyon jól éreztük magunkat, s úgy hiszem méltóan várjuk az advent eljövetelét, az apró örömök hónapját, mert szívünket már megnyitottuk egymás felé.

Átváltozott kis közösségünk százlábúvá! Ebben a játékban mindenki egyformán fontos, jó egymásra számítani!